13. fejezet: Nyomon

Sirius-nak tényleg igaza volt, ugyanis a szoba olyan hatalmas nagy volt, hogy nem igazán láttunk a végére.

- Mit gondolsz, mit kellene keresnünk? - szólalt meg a fiú, bő tíz perc után.

- Hát... - vakartam meg a fejemet, és erősen gondolkodtam - Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. Neked? Valami ötlet? - néztem rá.

- Semmi. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csinálhat itt az öcsém. - tekerte a fejét, miközben valamit a zsebébe dugott.

- Az mi? - kérdeztem rá, pedig nem is akartam. Csak úgy kicsúszott.

- Micsoda? - nézett rám most először szürke szemeivel.

- Amit eltettél. - böktem a zsebe irányába.

- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e.

- Megnézted? - húztam fel a szemöldökömet kérdőn.

- Ez a másik titok, amiről beszéltem múltkor. - mosolyodott el halványan, majd leült egy közeli, poros kanapéra, és intett nekem, hogy csatlakozzak.

Leültem mellé, de előtte meggyőződtem arról, hogy nem fog a nyakunkba zúdulni a több méter magasan egymásra halmozott kacat.

- Mi ez?

- Ez egy térkép. - a zsebéből előhúzott egy pergament, ami teljesen üres volt.

- Ez egy üres pergamen.

- Merlin szerelmére, Gwen! - kacagott fel Sirius - Várj egy percet! - zsebéből ezúttal pálcáját húzta elő, és a papírra mutatott vele - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

Ahogy ezt kimondta, a pergamenen elkezdett kirajzolódni valami alakzat, és egy csomó írás. Elsőre annyit tudtam belőle kivenni, hogy "A nemes Holdsáp,Féregfark,Tapmancs és Ágas büszkén prezentálja a Tekergők Térképét.", aztán egy csomó kis lábnyom jelent meg rajta.

- Ez... ez micsoda? - tátogtam szinte némán, hiszen megint valami olyat mutatott nekem, amitől még a világ legnagyobb boszorkányainak és varázslóinak is elállt volna a szava. 

- Egy térkép, amin minden egyes élő embert nyomon tudunk követni. Mármint a Roxfortban és a környező birtokon. 

- Honnan szedtétek ezt? 

- Hát rá van írva... Mi csináltuk! - húzta ki magát büszkén. 

- Ti csináltátok? - ámultam el újra és újra - De mégis hogyan? Hogy tudtatok megcsinálni egy ilyen komoly varázslatot? 

- A kérdéseidből arra következtetek, hogy nem nézed ki belőlünk. - nézett rám kissé szúrósan, de a mosoly ott bujkált a szája szélén. 

- Nem... Nem úgy értem. Csak ez tényleg durva. - mondtam, miközben a térképet forgattam az ujjaim között. 

- Elég összetett és nehéz varázslat volt, tartalmaz egy homunculus bűbájt is, aminek köszönhetően minden személyt nyomon tudunk követni. Meg persze van rajta egy csomó védőbűbáj, meg hasonló, hogy  ha esetleg illetéktelenek kezébe kerülne, akkor ne tudják használni. 

- Mi hol vagyunk? - kezdtem keresni a saját nevemet. 

- Mi most nem látszódunk. 

- De miért? 

- Mert aki belép a Szükség Szobájába, az eltűnik a térképről. Ez a hely túlságosan nagy varázserővel bír ahhoz, hogy leleplezzük. 

- Nem sikerült rátennetek, igaz? - nevettem el magam.

- Igaz. - vallotta be mosolyogva - Ahogy mondtam, túl nagy a varázsereje. Egyszerűen képtelenség volt feltüntetni rajta. De lehet, hogy jobb is így. Ha valaki magányra vágyik, vagy szüksége van valamire, az nem tartozik ránk.

- Ez akkor is fantasztikus. - néztem rá a mellettem ülő fiúra - Szóval ez a titka a Tekergők sikereinek. 

- Meg a köpeny. - bólogatott Sirius - De persze nem, mintha ezek nélkül nem menne ugyan ilyen jól a bajkeverés. 

- Azt sejtettem. - nevettem el magam, majd hosszú másodpercekig csak egymás arcát fürkésztük mosolyogva. Mikor felemeltem bal kezét, és a fülem mögé tűrt egy tincset, a szívem zakatolni kezdett.

- Öhm... - kezdte ő, de gyorsan félbeszakítottam. 

- Szerintem menjünk, és nézzünk körül alaposabban. - javasoltam, és felpattantam a kanapéról. 

- Ja! Oké! - ugrott fel ő is, majd valami motyogás után zsebre vágta a térképet. 

- Nézzünk körbe, aztán ha találunk valami gyanúsat, akkor szólunk egymásnak. - mondtam, ő pedig csak bólintott egyet. 

Sirius Balra, én pedig jobbra indultam el a magas sorok között. Rengeteg tönkrement, poros bútor volt egymásra halmozva, könyvek ezrei hevertek egymáson. Legtöbb tele volt firkálva, de volt köztük olyan is, amit talán sosem lapoztak még fel. A levegőben is volt pár kötet, de látszott rajtuk, hogy már régóta itt lehettek, hiszen fáradtan lebegtek társaik felett. Láttam egy csomó lovagi páncélt, kardot, és más fegyvereket. Nagyon sok szakadt és koszos ruhadarab, talár és süveg is volt, beszáradt vagy már romlott bájitalok, törött sárkánytojások, elszáradt növények, sőt, még olyan üvegcsék is, melyekben volt valami lötty, de jobbnak láttam, ha nem is megyek a közelébe azoknak a fioláknak.

- Sirius! - kiáltottam fel, mikor a szemem megakadt valamin. 

- Találtál valamit? - kocogott mellém lihegve a fiú. Valószínűleg elég messziről jöhetett, mert időbe telt, míg ideért.

- Nézd csak! - mutattam az egyik törött lábú asztal felé, ami egy hatalmas szekrény mellett állt - Nem ismerősek azok a papírfecnik?

- De! - mondta elképedve Sirius, és közelebb lépett az asztalhoz - Ez pont olyan, mint amilyenbe bele voltak csomagolva azok a dolgok, amiket Regulus ki-be hurcolt innen. 

Sirius

- Pontosan! - bólintottam - Kinek jár a taps? - hajoltam meg színpadiasan. 

- Szuper vagy! - bólogatott elismerően - Nem gondoltam, hogy rögtön találunk is valamit. 

- Tuti, hogy ő hagyta itt ezeket. Nézd csak! - fogtam meg a papírdarabokat - Minden más tiszta por, de ezeken egy szem sincs. 

- Aha. De vajon mi a fenét csinálhat idebent? - túrt bele idegesen a hajába - Keresgéljünk még, hatha találunk mást is.

- Nem tudom, Sirius! - ráztam meg a fejem - De talán most már mennünk kéne. Nagyon későre jár, és már ez is valami, hogy ezt megtaláltuk. Majd még visszajövünk. Addig talán jár itt, és hagy még valami nyomot. 

- Igazad van! - adta végül fel - Csak az idegeimre megy az öcsém. Mi a francot csinálhat itt? Mit tervez? 

- Gyere! - fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem magam után - Menjünk! 

Engedelmesen követett, és bármennyire is szeretett volna ellenállni nekem, és tovább keresgélni, nem tette meg. Belátta, hogy igazam van.

Mielőtt kiléptünk volna a szobából, a térkép segítségével megbizonyosodtunk arról, hogy senki sincs a közelbe, majd magunkra terítve a láthatatlanná tévő köpenyt, magunk mögött hagytuk a zsúfolt helységet. 

- Köszönöm, hogy eljöttél velem. - suttogta a folyosón, még mindig a köpeny alatt állva Sirius. 

- Nagyon szívesen. - mosolyogtam rá, és rettentően örültem, hogy sötét volt, így nem látta, hogy az arcom mennyire kipirult a közelségétől - Én köszönöm, hogy elhívtál, és hogy megmutattad a térképet is.

- Hát nem sokan tudnak róla, szóval... veheted megtiszteltetésnek. - mondta nagyképűen, mire én óvatosan mellkason bokszoltam - Igazából csak te tudsz róla eddig. Meg Evans.

- Lily? - nevettem el magam - És nem kobozta el? 

- Nem. Remus kimentett minket, és azt mondta neki, hogy ezzel követi nyomon az éjszakai kisurranókat. Persze Evans először jelenteni akarta, főleg mikor rájött, hogy James keze is benne van a dologban. De mikor lehiggadt, rájött, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Sőt, még talán még le is volt nyűgözve, hogy mi hoztuk össze.

- Hát... Én is le vagyok nyűgözve. - bólogattam. 

- Ennek örülök. - húzta mosolyra a száját - Hogy ilyen könnyű téged lenyűgözni. 

- Öhm... - kezdtem megint olyan zavarba jönni, hogy az arcom már lángolt, így kénytelen voltam elfordulni Sirius-tól - Most már ideje lenne, ha visszamennél a szobádba. Én még megyek pár kört, aztán én is megyek. 

- Az én szobámba? - tette fel nevetve a kérdést.

- Hülye. - kacagtam fel hangosan, majd ijedtemben a szám elé kaptam a kezemet, hiszen talán túl hangos voltam. Sőt, biztos is, ugyanis a közeli festményekből halk horkantások, és morgások hallatszottak. - Jó éjt, Tekergő! - fordultam újra Sirius felé a köpeny alatt, majd valamilyen őrült ötlettől vezérelve, lenyomtam egy puszit az arcára. 

- Neked is! - nyökögte halkan. Őt legalább annyira meglephette a dolog, mint engem. Mielőtt tudott volna mondani még valamit, gyorsan kiléptem a köpeny alól, és gyors léptekkel indultam végig a folyosón. 

Habár Sirius-nak azt mondtam, hogy megyek még pár kört, gondolkodás nélkül a klubhelyiségbe mentem, és az ágyamba vetettem magam. Az agyam csak kattogott, a szívem pedig úgy zakatolt, hogy szerintem még a kastélyon kívül is hallani lehetett. 

Másnap reggel sikerült elég későn felkelnem. A Gyengélkedőre nem kellett ma bemennem, hiszen a legtöbb gyógyfőzettel már végeztem, és hétvége alkalmával kaptam két szabadnapot Madame Pomfrey-tól. Mivel este még arra sem tudtam gondolni, hogy megfürödjek, így beálltam a forró zuhany alá, és lemostam magamról mindent, az összes gondolatommal együtt. Ugyanis Sirius befészkelte magát az elalvás előtti utolsó gondolatomba, az álmomba és ébredés után is egyből ő jutott eszembe. Mi a csuda van velem? 

- Nocsak! - hallottam meg a hangot, mikor már felöltözve, a vizes hajamat fésülgetve kijöttem a fürdőszobából - Azt hittem, hogy ki sem jössz onnan. Nem aludtál te egy kicsit sokáig ma? 

- Neked is szép napot, Nicole! - mosolyogtam barátnőmre. 

- Hosszú volt az éjszaka? 

- Nagyon vicces! - húztam össze a szemeimet - Tegnap este én járőröztem.

- Máskor is volt már ilyen, nem? Mégsem aludtál majdnem délig. De nem is baj, legalább kipihented magad.

- Miért kellett volna kipihennem magam annyira? - kezdtem gyanakvó lenni.

- Hogy este bírd a bulit. - húzogatta a szemöldökét. 

- A bulit? Milyen buli lesz? 

- Hát Tekergő buli. - suttogta halkan, mintha valaki meghallhatná. A szobában ugyanis csak ketten voltunk, a többiek már régen felkeltek.

- Én nem megyek sehova sem. - dőltem hátra az ágyamon. 

- Ó! Már hogyne jönnél. Sirius megnyerte a köpkövezést, szóval jönnöd kell. 

- Menj te! Nem engem vert meg, hanem téged!

- De ez volt a fogadás. És nem akarod megszegni a fogadást, ugye? 

- Hidd el, hogy nem érdekel. Amúgy is, honnan tudod, hogy ma lesz a buli? 

- Hát Sirius üzent. - rántotta meg a vállát könnyedén. 

- Tényleg? És mit? 

- Hogy mivel megnyerte a fogadást, ezért ma hivatalos vagyok a bulira. 

- Engem nem is említett? Mármint, hogy menjek. Mert akkor nem megyek. 

- Nem. De gondolom, hogy azért szólt nekem, mert úgyis viszlek magammal. - mondta elgondolkodva - Vagy lehet, hogy bejövök neki? 

- Mi? - ültem fel hirtelen, és majdnem kiugrott a szívem - Miből gondolod? - kérdeztem óvatosan, nehogy furcsa legyen Nicole-nak, hogy miért vagyok ilyen kíváncsi. 

- Nem tudom. Elvégre tök jól elvoltunk köpkövezésnél, nem? 

Nicole

- Ja. De! - feküdtem vissza az ágyamra, és a plafont kezdtem bámulni. A torkomban pedig egyre jobban nőtt a csomó. 

- Na, de mindegy! - ugrott fel az ágyáról - Majd este meglátjuk. Nem jössz le kajálni? Én éhen halok.

- Most kihagyom azt hiszem. Még pihenek egy keveset, ha már úgyis mennem kell a bulira. - húztam el a számat. 

- Nagyon helyes! - mondta örömmel - Hamarosan jövök, és kezdünk valamit a fejeddel, mert Merlinre mondom, hogy szörnyen festesz. Nem tesz jót neked a sok alvás.

- Kösz. - mondtam kissé mogorván, majd magamra hagyott. 

Nem volt elég, hogy lassan fél napja nem tudok másra gondolni, csak Sirius-ra, most még ez is. Nicole hogyan vette a fejébe azt, hogy bejön Sirius-nak. Vagy tényleg így van? Csak nekem nem tűnt fel? 

12. fejezet: Újabb esős nap

Eső. Az egész nap szakadó esőnél semmit nem utáltam jobban. Az rendben volt, hogy Angliában legtöbbször borús az időjárás, de mikor egész nap úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, az elviselhetetlen volt számomra. Október beköszöntével pedig az őszi időjárás is teljes sebességre kapcsolt. A klubhelyiségtől elkezdve a Nagytermen át, mindenhol diákok tömörültek, szinte mozdulni sem lehetett ezeken a csapadékos napokon, hiszen ilyenkor egy árva lélek sem lézengett a kastél udvarán vagy úgy egyáltalán a szabad ég alatt.

- Drága barátnőm! - huppant le mellém a délutáni órák után Nicole, miközben a Nagyteremben írogattam az egyik beadandómat jövő hétre - Mit szólnál egy kis köpkövezéshez, ezen a csodás és fantasztikus napon?

- Szórakozol? - nevettem el magam.

- Na jó, akkor úgy kérdezem, hogy mit szólnál egy kis köpkövezéshez ezen az ocsmány napon? - nézett rám angyalian.

- Jó. Legyen. - csaptam be a bájital könyvemet, és ebben a pillanatban eszembe is jutott valami - Figyelj csak! Mi lenne, ha csatlakozna hozzánk még valaki? - tekintetem a Griffendél asztala felé fordult.

- Kiiii? - tágultak óriásira Nicole szemei, és ő is abba az irányba nézett - Te jó ég! Griffendéles?

- Aha. - bólintottam, és már tudtam, hogy barátnőm fejében elindultak azok a kerekek, amikkel kombinálni szokott.

- Pasi? Na neee! Merlin szent szakállára! Sirius Black? - kiáltotta fel, mire többen is felénk néztek.

- Jaj, dehogy! - intettem csendre - Miből gondolod, hogy egyszerre pasi van a dologban? És hogy pont egy bizonyos pasi?

- Csak mert... Mert mostanában sokszor látlak vele. De te mégsem mondasz el róla semmit. Sosem beszélsz arról, hogy milyen is ő.

- Mert fogalmam sincs, hogy milyen. Azért. - nevettem rá - Ugyan már! Ő csak egy beteg a Gyengélkedőről, aki mellesleg az első olyan ember volt, akit kezelhettem egyes egyedül. Semmi több! Minden reggel átkötöztem a sebeit, ő jobbra ment, én meg balra. Ennyi!

- Hát jó! - rántott egyet a vállán, mire barna tincsei onnan a hátára omlottak.

Eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy többször is beszélgettem már a fiúval, hiszen ennek semmi jelentősége nem volt. Azt meg még véletlenül sem szerettem volna, hogy megtudja azokat a dolgokat, amiket Sirius mesélt a családjáról nekem. Nem azért mert nem bíztam meg benne, hanem mert ez egy titok volt, amit a fiú megosztott velem, annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást.

- Akkor ki az, ha nem Black? - vágott a gondolataim közé Nicole.

- Lily Evans.

- Jaaa. Jó! - rántotta meg a vállát - Mondjuk egy pasinak jobban örültem volna, de legyen. Evans okés. Legalább csak csajok leszünk, és nem kell végig azt figyelni, hogy mikor csalnak a fiúk.

- Ez igaz. - kacagtam fel, miközben összepakoltam a holmimat - Amúgy a többiek hol vannak? 

- Xeno-nak meg Jo-nak lesz még egy órája, Timothy meg RAVASZ fejkészítőn van.

- Akkor szóljunk Lily-nek. - böktem fejemmel a Griffendél asztala felé, majd mindketten elindultunk. 

A vörös hajú lányt könnyen kiszúrtam már az elején a tömegbe. Egy pergamen fölé görnyedve találtunk rá, és már messziről látni lehetett, hogy James Potter a jobbján ül, és folyamatosan hozzá beszél. Persze szó sem volt tanulásról, legalábbis a fiú részéről nem. Ahogy sejtettem, és közelebb érve meg is győződhettem róla, hogy Potter újabb randimeghívással ostromolja a lányt. 

- Ugyan, Evans! - hajolt szinte a lány arcába, de ő úgy nézett ki, hogy az egyik fülén be, a másikon pedig kiengedi a fiú szövegelését - Csak egy randi. Vagy csak egy séta a következő Roxmorts-i hétvégén. 

James

Én mit sem törődve Potter-rel, leültem Lily baljára, Nicole pedig mellettünk ácsorgott. 

- Ó! Sziasztok! - terült szét egy hatalmas mosoly a vörös lány arcán.

- Emlékszel, hogy miről beszéltünk múltkor? Hogy szóljunk, ha legközelebb... - mondtam a lány felé halkan, hogy Potter még csak véletlenül se tudjon becsatlakozni a beszélgetésbe.

- Jaj! Igen! - lelkesedett fel egyből.

- Ha esetleg nincs más dolgod, akkor csatlakozhatnál.

- Már elnézést, aranyom! - köszörülte meg a torkát Potter, aki eddig azon volt, hogy el tudjon csípni valamit a beszélgetésből - De itt éppen egy beszélgetés folyik.

- Nem folyik itt semmi sem, Potter! - nézett rá talán most először Lily a fiúra - És ha most megbocsájtasz, dolgom van. 

- Hova mentek? - szólt közbe váratlanul egy jól ismert hang, kinek gazdája egész eddig csendben figyelte az eseményeket. 

- Nem hiszem, hogy közöd van hozzá, Black! - intette le Lily a fiút. Tudtam nagyon jól, hogy ő is ott ült, hiszen már akkor kiszúrtam, mikor még egyedül üldögéltem a saját asztalunknál, a beadandómmal bíbelődve. Sőt, mikor Nicole-lal idejöttünk Lily-hez, akkor is akaratlanul, de ránéztem a fiúra, aki érdeklődve, kérdő tekintettel figyelt minket, hogy mit akarunk a Griffendél asztalánál. Most pedig, habár Lily beszólt neki, ő mégis mintha tőlem várta volna a választ a kérdésére. 

- Köpkövezni megyünk! - hallottam meg magam mellett a hangot, Nicole hangját, akire most minden szempár rászegeződött. 

- Az jóóóó! - kiáltott fel izgatottan Potter - Imádom a köpkövet!

- Tényleg, Potter? - nézett rá Lily felhúzott szemekkel, gúnyosan - Nem emlékszek, hogy valaha is említetted volna. Pedig hidd el, hogy mindent tudok rólad, igaz nem önszántamból. - utolsó szavait már felénk intézte, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. El sem tudtam képzelni, hogy mégis hogyan tudta kibírni ezt a mindennapos ostromot Lily, aminek Potter kitette. Kibírhatatlan tud lenni ez a srác. De visszagondolva Sirius szavaira, ha tényleg kölcsönösen odavannak egymásért, akkor Lily talán még élvezi is.

- Csak hárman lesztek? - nézett ránk Potter, mit sem törődve Lily tiltakozásával - Mert akkor mi is csatlakoznánk. - mutatott végig barátain, pontosabban Sirius-on és Peter-ön. Remus hol lehet? Egész nap nem is láttam. 

- Szuper! - mondta rögtön Nicole, Lily-t és egem pedig szinte szóhoz sem hagyott jutni - Akkor tíz perc múlva a Bűbájtan teremben. 

- Van egyáltalán köpkő készletetek? - szólalt meg most Lily is, és úgy láttam, beletörődött abba, hogy Potter bizony ott lesz a nyakán az elkövetkezendő pár órában is. 

- Megoldjuk! - kacsintott rá a fiú, majd magunkra hagyva minket, le is léptek.

- Miért kellett meghívnod őket? - néztem szúrósan barátnőm felé, pedig nagyon jól tudtam a választ. 

- Miért ne? Legalább nem lesz olyan unalmas. - rántotta meg a vállát.

- Fogalmatok sincs, hogy mire vállalkoztatok. - nevetett fel Lily, és szinte úgy látszott, hogy nem is zavarta annyira, hogy a Tekergők háromnegyed része is velünk lesz.

Negyed óra múlva már a Bűbájtan teremben voltunk mindannyian, és próbáltuk elmagyarázni a fiúknak, hogy hogyan is működik pontosan ez a játék. Legjobban persze James volt összezavarodva, pedig elmondása szerint ő profi játékos volt. 

- A lényeg, hogy legalább nem tudtok majd csalni! - nevetett fel Nicole - Különben Gwen nagyon mérges lenne, ugye? - nézett rám barátnőm - Mikor a házunk tagjaival játszunk, a srácok mindig csalni akarnak, főleg Timothy. De a mi sasszemű, és hozzáteszem, szinte verhetetlen leányzónk ezt mindig kiszúrja. 

- Te mérges is tudsz lenni? - nézett rám Potter.

- Tudod, akár hányszor rajtakaplak titeket azon, hogy éjszaka leléptek, vagy valakit zaklattok a folyosón, mindig mérges vagyok. - vágtam neki vissza, mire csak pislogott párat. 

- Ja, hogy te az a Gwen vagy! - csapta homlokon magát, mintha valami nagy dologra jött volna rá. 

- Az a Gwen? - néztem rá furcsállva, de figyelmemet az kötötte le, hogy Sirius mintha oldalba bökte volna a barátját. De persze az is lehet, hogy csak nekem tűnt úgy. 

- Az... Mármint az a prefektus Gwen. - javított helyzetén a szemüveges fiú. 

- Ja. Az! - bólogattam, majd elfordultam tőle, és inkább lezártnak tekintettem a témát. 

Lily és Nicole már lassan fél órája azzal volt elfoglalva, hogy megtanítsák a fiúknak a játékot, és mindenki legnagyobb meglepetésére, Peter-nek ment a legjobban. Aztán arra jutottunk végül, hogy párbajokat fogunk vívni egymás ellen, így talán ők is jobban belejönnek. Az első természetesen Lily és Potter voltak.

- Figyelj csak! - hallottam meg magam mellett a hangot, miközben szórakozva figyeltem, hogyan veri péppé Lily a rajongóját - Beszélhetnénk? 

- Persze! - mosolyogtam rá Sirius-ra, aki leült mellém - A sebedről van szó? - néztem rá a kezére, ahol már csak kisebb hegek emlékeztettek az egy hónappal ezelőtti balesetre - Nem kerestél meg a kencéddel. 

- Tudom. - rántotta meg a vállát - Nem akartalak zavarni. 

- Szívesen segítettem volna. - biztosítottam, és csak remélni tudtam, hogy érzékeli, hogy kissé neheztelek is rá, amiért egyszer sem keresett meg azóta, hogy kenjem be a sebeit. Pedig annyira ragaszkodott hozzá. 

- Majd legközelebb. - mosolygott rám - De van itt valami más. 

- Mi lenne az? - kérdeztem halkan, hiszen ő is suttogóra vette a hangját. 

- Nemrég rájöttem valamire. Pontosabban azt hiszem, hogy rájöttem. 

- Mire? - kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. 

- Azt hiszem, hogy rájöttem arra, hogy milyen szoba jelenik meg az öcsémnek. 

- Tényleg? Hogyan? Sikerült követned? 

- Nem. Nem sikerült, és az sem biztos, hogy igazam van, ez csak feltevés. Mikor leszel ügyeletes? 

- Ma este. 

- Akkor ha gondolod... - kezdte, de félbeszakítottam. 

- Azt akarod, hogy segítsek, vagy abban akarsz biztos lenni, hogy nem buktatlak le, hogy kint csatangolsz. 

- Mind a kettő. - nevette el magát - De inkább az első. 

- Oké. - egyeztem bele - Akkor este. 

- Hé, Black! - kiáltott fel Nicole - Gyere, mi jövünk! 

Sirius felpattant mellőlem, és Nicole-hoz sétált.

- Mi legyen a játék tétje? - kérdezte a barátnőmet. 

- A tétje? 

- Hát James és Evans között is volt tét. - célzott arra, hogy James azt mondta Lily-nek, hogy ha ő nyer, akkor randiznia kell vele. Persze erre semmi esélye nem volt a fiúnak, hiszen Lily tényleg nagyon ügyes volt. 

- Nem tudom. - rántotta meg a vállát - Mondjuk ha nyerek, akkor mehetek a következő bulitokra. 

- Oké. - egyezett bele Sirius - Viszont ha én nyerek, akkor hozod a barátnődet is. - bökött felém a fiú, mire minden szem rám szegeződött. 

- Én benne vagyok! - ráztak kezet, majd kezdetét vette a csata. 

El sem hiszem, hogy Sirius pillanatok alatt legyőzte Nicole-t, akit nem mondanék gyenge játékosnak. Még James is leesett állal figyelte barátja bravúrját. Nekem Peret jutott párnak, és annak ellenére, hogy elég ügyetlen fiú volt, többször is sikerült megijesztenie, de végül én győztem. 

Órákon át játszottunk, éppen csak vacsora előtt fejeztük be. A lányokkal együtt indultunk el a Nagyterembe vacsorázni, a fiúk viszont nem tartottak velünk. Az járt a fejemben csak, hogy Sirius-szal meg sem beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. Csak annyit súgott oda, hogy majd megtalál. 

Már elég későre járt, és már legalább kétszer körbejártam a folyosókat, a hetedik emeletet is beleértve, de semmi. Sirius-nak nyoma sem volt. A fal előtt ácsorogtam, és azon járt az agyam, hogy hogyan tudnék bejutni, mikor hirtelen kirajzolódott előttem egy hatalmas ajtó. Pontosan olyan ajtó, ami Regulus-nak szokott. 

- Gyere! - hallottam meg a hátam mögül a suttogó hangot, és egy láthatatlan kéz a csípőmre nehezedett. 

- Te jó ég! Halálra rémítettél! - mondtam a mellettem álló láthatatlan Sirius-nak, aki végül levette magáról a köpenyt. 

- Ne haragudj! - mosolygott. 

- Ez most... Ez az az ajtó? Hogyan? 

- Délután köpkőre volt szükségünk, és ide jöttünk. Ugyanis van egy olyan része a szobának, ahová az emberek elrejthetnek bármit. De szó szerint bármit. Én is hoztam már ide pár dolgot régebben. És ma délután, mikor ide jöttünk, és megláttam az ajtót, egyből rájöttem. Vagyis reméltem, hogy rájöttem. Azt hiszem, hogy Regulus is ide járkál folyamatosan. Ebből a szobából hordoz ki-be valamit állandóan. 

- Akkor nézzük meg, hogy mit. 

Gwen

- Előre szólok, hogy nehéz dolgunk lesz. - húzta el a száját - Ide már évtizedek óta hordhatják az emberek a dolgokat. Rengeteg cucc van bent. 

Mikor beléptünk a szobába, tátva maradt a szám. Óriási, szinte végtelen hosszúságú és magasságú sorok kígyóztak a szobában. Na, itt aztán tényleg nehéz dolgunk lesz. 

11. fejezet: A köpeny

A napok elég gyorsan teltek, hiszen az összes szabadidőmet a Gyengélkedőn töltöttem azzal, hogy elkészítettem a fogyóban lévő főzeteket. A reggeleket Sirius sebeinek kötözésével kezdtem, amik már annyira jól néztek ki, hogy nem igazán szorultak ápolásra, de a fiú úgy gondolta, hogy igenis kellenek még azok a kötések.

- Figyelj csak, Sirius! - mondtam neki a következő hét péntek reggelén - Nem hiszem, hogy visszateszem a kötéseket, rendben?

- Miért? - nézett rám zavartan.

- Mert nincs már rá szükséged. Alig látszanak már a sebek. - nevettem el magam.

- Akkor most már nem is fogod minden reggel kötözgetni?

- Nem.

- De... De nekem még eléggé fájnak. Valami kellene még rá, hogy jobb legyen. - hadarta.

- Nem. Nem kell semmi, hidd el nekem.

- És ha valami baj lesz? Mi lesz, ha elfertőződik?

- Nem fog elfertőződni, mert már begyógyultak. - nevettem tovább - De ha annyira aggódsz, akkor itt van ez a kence. Ezzel kend be nagyon vékonyan, ha fájdalmat éreznél. Oké?

- Nem kennéd be inkább te? Ugyan így, reggelente. - nézett rám angyalian. Most miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy továbbra is kezeljem a sebhelyeit?

- Nem hiszem, hogy szükséged lenne rám ehhez.

- Na! Kérlek! - fogta meg a kezemet, amitől nekem majdnem kiugrott a szívem - Nem igazán csípem ezeket a kencéket fogdosni.

- Ez most komoly? - kacagtam fel hangosan - Na jó, legyen!

- Szuper! - csapta össze a kezeit.

- Ha fájdalmat érzel, keress meg, hozd a kencédet, és majd én bekenem neked.

- Oké. - bólogatott mosolyogva - Most pedig menj órára!

- Neked is az lesz, nem?

- De. - bólintottam - Gyógynövénytanom.

- Nekem is.

- Tudom.

- Öhm... Nem... Izé... - nyökögte, és zavartan vakarta a tarkóját - Nem megyünk együtt?

- Hát... - meglepett a kérdése. Hiszen amióta úgymond ismerjük egymást, nem igazán látott együtt minket senki sem. Az órákon is ugyan úgy viselkedett velem, mint korábban, és ha találkoztunk a folyosókon, akkor csak biccentett egyet. Azóta az este óta csak a Gyengélkedőn szoktunk beszélgetni reggelente, és semmi több. Még a Regulus-os ügyet sem hoztuk szóba többet.

- Úgyis nálad van minden cuccod, nem? - mutatott a táskámra, ami az egyik széken hevert.

- Aha.

- Akkor megvárlak, míg elkészülsz, és indulhatunk. - mondta komolysággal, és ezek szerint lezártnak tekintette a témát.

Összepakoltam a szanaszét hagyott kötszereket és gyógynövényeket, majd a táskámat a vállamra vetve csatlakoztam az ajtóban álló Sirius-hoz. A kastély falai között sétálva egyetlen szót sem váltottunk egymással, ezért nem is értettem, hogy miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy együtt menjünk órára. Teljesen zavarba voltam, hiszen szinte a fél diáksereg megbámult minket. Gondolom azon töprengtek, hogy mit keres a híres Tekergő, Sirius Black egy Hollóhátas lánnyal. Hiszen a Tekergők sosem közösködtek másokkal, sosem engedtek be senkit sem a zárt körükbe. Kivéve persze egy-két Griffendéles diáktársukat.

Már az udvaron sétáltunk az üvegházak felé, mikor muszáj volt rákérdeznem a dologra.

- Sirius!?

- Igen?

- Mondd csak, miért akartad ennyire, hogy együtt jöjjünk órára, ha egész úton meg sem mukkansz?

Gwen

- Tessék?
- A Gyengélkedő óta egy szót sem szóltál.

- Ja. Nem. Nem az, csak... Csak azért mondtam, hogy megvárlak, mert úgyis egy helyre megyünk. És jobb társaságban sétálgatni, nem?

- De. - húztam el a számat. Aztán míg oda nem értünk az üvegházakhoz, megint csend lett. Persze a kint álló diáksereg sugdolózással fogadott minket, James Potter pedig még valami megjegyzést is tett, mikor Sirius mellé állt. Én megkerestem Lily-t, ugyanis Nicole barátnőmet már megint nem találtam sehol. Valószínűleg ismét ellógta a mai napot.

- Mit lófrálsz te ezzel? - nézett Lily a Tekergők irányába, akik már csoportosulva vihogtak valamin. Már Remus is köztük volt, hiszen pár napja távozhatott a Gyengélkedőről.

- A Gyengélkedőn volt, mikor órára indultam, és ő is pont akkor indult el. Ennyi. - rántottam meg a vállamat.

- Én meg már azt hittem, hogy a Tekergők beengedtek valakit a szent belső körükbe.

- Nem hinném, hogy az valaha is előfordulhatna. - nevettem el magam, és Lily is velem kacagott.

Lily

A délután folyamán még volt egy Bájital és egy Bűbájtan órám, majd a kora estémet egy korrepetálás foglalta le. Ezúttal egy másodikos kislánnyal, Helen Frewen-nel gyakoroltam az Átváltozástant. Szerencsére annyi gond nem volt vele, mint a kis Ernie-vel.

Aztán eljött az este, és nekem újra a sötét folyosókat kellett járnom, mint ügyeletes prefektus. Magam sem értettem, hogy miért, de szinte minden tizedik percben a hetedik emeleti folyosón sétáltam végig. Többször fordultam meg a fal előtt, ahol napokkal ezelőtt Regulus-nak megjelent az ajtó, de semmi. Aztán hirtelen lépteket hallottam a szomszéd folyosóról, én pedig kétségbe estem. Pedig én joggal voltam kint a folyosón, a közelgő személy viszont valószínűleg nem. A lépteimet megszaporázva próbáltam lelépni az ellenkező irányba, de éreztem, hogy már késő. A közeledő személy éppen akkor fordult be a sarkon, mikor beleütköztem valamibe, és hirtelen egy kezet éreztem meg a számon. Sikítani akartam, de az ijedtségtől nem ment. Aztán hirtelen tisztulni kezdett a látásom, és megláttam magam előtt Sirius-t. Ő volt az, akibe beleütköztem, és ő volt az, aki a száját a kezemre szorította.

- Csssss! - suttogta, mire én bólintottam, és levette a kezét a számról. Majd tekintetem Regulus-ra vándorolt, aki éppen akkor sétált el mellettünk. Hirtelen azt hittem, hogy a látásom homályosodott el, de aztán rájöttem, hogy szó sincs erről. Valamilyen áttetsző anyag alatt álltam Sirius-szal kettesben, minek köszönhetően a fiatalabbik Black nem látott minket. Halkan, szinte lélegzet visszafojtva figyeltük, hogy Regulus ismét belép az ajtón, ami megjelent neki.

- Gyere! - suttogta Sirius, és a kezemnél fogva magával húzott a testvére felé. A terve azonban, hogy követi öccsét a szobába, nem jött be. Emlékszem, hogy Remus mesélte, hogy ha úgy van, akkor a bent lévő ember megakadályozhatja, hogy bárki kövesse őt.

- Mi ez? - kérdeztem halkan Sirius-t, miután kint rekedtünk a folyosón. Mutatóujjammal megbökdöstem az anyagot, ami alatt álltunk, mire az óvatosan hullámozni kezdett.

- Egy láthatatlanná tévő köpeny. - mondta lazán, miközben engem nézett. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Rettentő közel. Szinte egymáshoz simulva. A szívem pedig olyan hangosan vert, hogy szerintem még ő is hallotta. Hiába próbáltam magam nyugtatni, nem igazán ment.Azt pedig nem tudtam eldönteni, hogy az ijedtség, az idegesség vagy Sirius közelsége miatt volt.

- Egy köpeny? - néztem végül körbe, hogy jobban szemügyre vehessem az említett dolgot.

- Aha. James-é. Kölcsönkértem tőle, hogy követhessem az öcsémet.

- Minden este itt várod, hátha eljön?

- Nem. Csak mikor kilopódzik a klubhelyiségéből.

- És azt pontosan honnan tudod, hogy mikor szökik meg?

- Az egy másik történet. - nevetett - Majd legközelebb elmesélem. Mára elég egy csoda.

- Honnan szedte ezt James? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Az apjától kapta.

- Ez fantasztikus. - mondtam lenyűgözve - Közben pedig kiakasztó is. Mégis hányszor léptetek meg ennek segítségével éjjelente?

- Csak legvégső esetekben használjuk. - mosolygott rám, és eltűrt egy tincset a szemem elől, mire én nagyot nyeltem.

- Szóval van egy ilyen szuper cuccotok, de ti mégis inkább kockáztattok, és enélkül szöktök ki.

- Imádjuk az izgalmakat. - rántotta meg lazán a vállát, majd az ujját a szája elé tette. Fejemet a fal felé fordítottam, ahol láttam Regulus-t kijönni az ajtón, majd üres kézzel távozott.

- Most nem hozott ki semmit sem. - állapítottam meg.

- Mert most bevitt valamit. - gondolkodott el Sirius - De mit? És hova?

- Volt nála valami, mikor bement?

- Aha. Egy kisebb csomag. De fogalmam sincs, hogy mi lehetett benne. És ami a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan menjek be utána. - mondta bosszúsan a fal felé nézve, ahol már hűlt helye volt az ajtónak.

- Vissza kéne menned a hálókörletedbe. - mondtam neki halkan, és még mindig nem mozdultunk egymás közelségéből.

- Aha. - bólogatott - Te? Ne kísérjelek el?

- Nem kell. Még megyek egy kört, aztán én is lefekszem. - mosolyogtam rá - Elég volt mára is a kalandokból.

- Kalandok? - nevetett.

- Először a büntetések, aztán ez a szoba, most meg a köpeny. Mi van még a tarsolyodban? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Még van pár dolog. - kacsintott rám, aztán lerántotta rólam a köpenyt, így láthatóvá váltam - Jó éjt, picinyem! - hallottam a hangját.

- Jó éjt! - tekertem meg a fejemet, aztán otthagytam a láthatatlan fiút.

10. fejezet: A Szükség Szobája

Sirius-szal való csevejem után úgy döntöttem, hogy járok még egy kört a kastélyban, habár már tényleg későre járt. Valószínűleg már senkit nem találok a folyosókon kószálni, ha meg mégis valaki az éjszaka közepét választja a csatangolásra, azt Frics majd úgyis elkapja. Az öreg gondnok sosem aludt, hiszen abban lelte örömét, ha elkaphatta a csínytevőket.

Már éppen indultam volna vissza a Hollóhát-toronyba, mikor a szomszéd folyosón sietős lépteket hallottam. Biztos voltam benne, hogy nem Frics mászkál, hiszen ahhoz képest, hogy általában elkapja a kisurranókat, nem igazán a fürge járásáról híres, meg persze a jellegzetes csoszogást sem hallottam. Ez a bizonyos illető viszont elég magabiztosan közlekedett a sötét folyosókon. Azonnal elindultam a hangok irányába, hogy elzavarjam a hálókörletébe az illetőt, de mikor megláttam, hogy ki az, megtorpantam. Regulus Black. Mit keresett még mindig idekint? Ekkor esett csak le, hogy a hetedik emeleten vagyunk, és elém ugrott Sirius arca, mikor mondtam neki, hogy az öccsét általában ezen a folyosón kaptam el az éjszakák folyamán. Miért volt neki olyan fontos ez?

- Mi a... - a lélegzetem hirtelen elakadt, ahogy az egyik fal hirtelen átalakult, és egy nagy ajtó jelent meg rajta, miután Regulus fel s alá járkált előtte. 

A Szükség Szobája

A fiú körül sem nézve azonnal belépett az ajtón, én pedig csak ledermedve vártam, hogy mi fog történni. Sokat nem kellett időznöm, hiszen az ajtó újra kinyílt, és Regulus távozott, kezében egy kisebb csomaggal. Amint eltűnt a szeme elől, elkezdtem futni az ajtó felé. Pechemre azonban, mire odaértem, már ismét csak egy egyszerű fal volt.

A hálókörlet felé vettem hát az irányt, de nem tudtam kiverni a fejemből az imént történteket. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha látok hasonlót a kastély falai között. Mégis mi a csuda volt ez? Mit csinált Regulus, és hogyan csinálta? Beszéljek erről Sirius-nak? Vagy simán felejtsem el az egészet?

Másnap reggel a Gyengélkedőn még mindig az este történtek hatása alatt álltam. Madame Pomfrey levette a vállamról a betegek étkeztetését, és újabb feladatot adott. A kifogyóban lévő egyszerűbb gyógyfőzeteket kellett elkészítenem ezen a héten. Szerencsére a délelőtt folyamán nem volt órám, majd csak délután.

- Jó reggelt, picinyem! - hallottam meg a hangot, miközben egy pergamenre jegyzeteltem, hogy melyik gyógyfőzetből van hiány.

- Szia! - szóltam vissza a fiúnak, aki nagy mosollyal köszöntött. Éppen hogy csak megrántottam a szám szélét, amit ő egyből észre is vett.

- Baj van? - kérdezte, miközben hozzáláttam a sebeinek átkötözéséhez.

- Nem. Dehogy! - erőltettem végre egy hamis mosolyt az arcomra, de nem igazán lehettem meggyőző - Nagyon szépen gyógyulnak a sebeid. Hamarosan csökkenthetjük a gyógynövény adagot.

- Az jó. - bólogatott.

- Gyorsan átkötözlek, és mehetsz is.

- Azta... - húzta fel szemöldökét, hangja pedig kissé mogorvára változott - Ennyire le akarsz rázni?

- Mi? Nem, dehogyis. - ráztam meg egyből a fejemet.

- Figyelj! - húzta el tőlem a kezét, és szinte kikövetelte magának, hogy nézzek rá - Tudom, hogy megijesztettelek tegnap este. Nem kellett volna elmondanom azokat a dolgokat a családomról, mert csak magamat írtam le vele. Tudom, hogy visszataszítónak tartod ezt a dolgot...

- Sirius! - szóltam közbe kissé szigorúan - Ilyen még csak eszedbe se jusson! Te nem olyan vagy, mint a családod többi tagja. Neked nem kell szégyenkezned ezért.

- Akkor mi a baj? Látom, hogy bánt valami.

- Na jó! - bólintottam, vettem egy mély levegőt, és leültem mellé - Történt valami tegnap este.

- Miután találkoztunk?

- Igen. Mentem még egy kört a kastélyban, és láttam valamit.

- Mit? - nyugtalanul mocorogni kezdett.

- Az öcsédet láttam a hetedik emeleten.

- És mit láttál még?

- Hát... nem is tudom igazán. Egy ajtót...talán.

- Egy ajtót?

- Aha. Egy ajtó jelent meg az egyik falon. Regulus bement, majd pár perc elteltével kijött onnan. Meg akartam nézni, hogy hova vezet az ajtó, de mire odaértem, már hűlt helye volt.

- Köszönöm, hogy elmondtad. - bólogatott, és maga elé meredt.

- Nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de mit csinált? Vagy hogyan csinálta? - kérdeztem, miközben befejeztem a sebeinek bekötését.

- Meglep, hogy Hollóhátas létedre nem is sejted. - mosolygott rám.

- Mit? - néztem rá értetlenül.

- Majd elmondom, oké? - pattant fel hirtelen - De most le kell lépnem.

- O... oké. - mondtam akadozva, de Sirius már régen messze járt.

- Gwen? - gondolataimból egy ismerős hang zökkentett ki a szomszéd ágy paravánja mögül. 

- Igen? - kérdeztem.

- Idejönnél, ha megkérlek? 

- Remus! - kisebb kiáltás szaladt ki a torkomon, mikor elhúztam a függönyt, és megláttam a sápadtan fekvő, újabb sebekkel borított fiút. Szinte el is feledkeztem arról, hogy ő is itt van, hiszen csakis Madame Pomfrey ápolhatta. 

- Még így, napokkal később sem festek valami jól, igaz? - mosolyt erőltetett az arcára. 

Remus

- Nem igazán. Mi történt veled? - lépkedtem közelebb, és leültem az ágya melletti székre. 

- Hosszú éjszakám volt. - folytatta tovább a viccelődést.

- Miért is gondoltam, hogy egy másik Tekergő majd elárulja nekem azt a nagy titkot arról az estéről. - jegyeztem meg kissé gúnyos hangnemben.

- Ez szakmai titok. - kacsintott rám.

- Mit szerettél volna? 

- Tudod ha valami olyanról beszélgetsz valakivel, ami úgymond titok, kicsit óvatosabbnak kéne lennetek. 

- Mi van? - néztem rá furcsán.

- Minden egyes szavatokat hallottam, amit Sirius-szal beszéltetek. 

- Ó! - esett le a tantusz - Ja, hogy az...

- Igen, az. Nem, mintha nem mondaná majd el magától a dolgokat, de nem biztos, hogy jó lenne, ha hallana ilyeneket más is.

- Pontosabban mire célzol? 

- Titkos ajtók, meg éjszakai kiruccanások? 

- Jó! - forgattam meg a szemeimet - Igazad van.

- Tudom! - nevetett fel - Mindig az van! 

- Kuss! - nevettem el magam.

- De vegyük komolyra a dolgot... - váltott hangnemet - Még csak nem is sejted, hogy mi az a szoba, ahová Regulus bement, ugye? 

- Szoba? 

- Az. Szükség Szobájának nevezik, vagy Jössz és Mész Szoba. 

- Jössz és Mész? - kérdeztem vissza, és őszintén megvallva, elég furcsának tartottam, amiket mondott.

- Az. Egy mágikus szoba, amit csak az fedez fel, akinek nagyon szüksége van rá.

- És pontosan mi van ebben a szobában? 

- Hát az, amire szükséged van.

- Ezt hogy értsem? Ha például éhes vagyok, akkor megjelenik egy étterem? 

- Ha nem is étterem, de valami kaját tuti ad. - bólogatott meggyőzően, én pedig nem akartam hinni a fülemnek - Vagy ha pisilned kell, akkor valószínűleg egy vécé lesz belőle.

- És Regulus mit csinált odabent? Mert biztos, hogy nem vécézett.

- Jó kérdés. De valószínűleg ha utána mentél volna, sem tudtad volna meg.

- Miért? 

- Mert a szobának akár meg is lehet parancsolni, hogy ne engedjen be senkit sem. Sőt, ha nem tudod, hogy az illetőnek éppen milyen formában nyílt meg, akkor meg sem tudtad volna közelíteni. 

- Ez durva. - képedtem el.

- Tényleg nem is hallottál róla? Te? Az eminens Hollóhátas diák? - szórakozott meglepettségemen. 

- Remus! - néztem rá összehúzott szemekkel - Nincs is neked semmi bajod! Te honnan tudsz erről amúgy? 

- Olvastam. - rántotta meg a vállát. 

- Olvastad...

- Meg jártam is benne. Igazából Frics elől menekültünk egyik éjjel, és ez az ajtó csak úgy megjelent. 

- Mikor volt ez? 

- Talán harmadikban. - gondolkodott el - Igazi csodának tartottuk, és nekem muszáj volt kiderítenem, hogy mi ez. Ezért elmentem a könyvtárba.

- És ott volt valami könyv, amiben írtak róla? 

- A zárolt részen. - mosolygott angyalian - És nem konkrétan erről a szobáról, hanem úgy általánosságban.

- Jesszus! Ez nekem sok. - ráztam meg a fejemet - Na mindegy. Már csak egy kérdésem van. Miért mondtad el nekem ezt? 

- Mert ha nem is olyan jól, de annyira ismerlek, hogy tudjam, úgyis ki akarnád deríteni, hogy mi folyik itt. Igazam van? 

- Talán...

- Meg mert hat év alatt te vagy az első lány, akivel Sirius barátom két percnél tovább bír beszélgetni. 

- Mi? - tértem hirtelen magamhoz eddigi ámulatomból.

- Mondom te vagy az első...

- Hallottam! - mondtam talán túl határozottan és hangosan is.

- Szerintem tetszel neki. - mosolyogta el magát, és húzogatni kezdte a szemöldökét.

- Szerintem meg nagyon beverhetted a fejedet. - intettem le, és felkeltem a székről, ahol eddig ültem.

- Örülnél neki, ha így lenne? 

- Mi vagy te? Kerítőnő? - nevettem el magam, majd megfogtam a paraván szélét, behúztam magam mögött, és magára hagytam a fiút. Ez teljesen lökött. 

9. fejezet: Kitagadva

A vasárnap délutánt tanulással töltöttem. Megfogadtam Xeno tanácsát, és a Nagytermet használtam erre a dologra. Be kellett ismernem, hogy igaza volt. A délután folyamán szinte senki nem volt ott, csupán egy-két, nálam fiatalabb diáktársam, akik szintén tanulásra használták a termet.

Este, miután kiosztottam a Gyengélkedőn a vacsorát, már csak annyi dolgom volt, hogy megtartsam a heti korrepetálást az egyik másodéves diáknak. A klubhelyiség egyik sarkában ültünk, ott találtunk egy csendesebb helyet. Ernest Fox rövid, élénkvörös haja nagyon is illett a nevéhez, ami rókát jelentett. Amúgy ügyes fiúcska volt, csak a figyelmével voltak problémák. Képtelen volt koncentrálni a tanórákon, így külön órákat kellett vennie tőlem. Nekem ezekből a korrepetálásokból semmi jövedelmem nem származott. Magam jelentkeztem erre még két évvel ezelőtt, és Flitwick professzor nagy lelkesedéssel és örömmel fogadta önkéntességemet. Én magam pedig egyfajta tanulásnak szántam a dolgot, hiszen amikor korrepetáltam egy-egy diákot, én magam átismételtem az előző évben tanultakat.

- Lássuk csak, Ernie! Mivel is van dolgunk? - lapoztam fel a bűbájtan tankönyvet - Aha! A Reparo. Mit tudsz róla mondani?

- Háááát... - gondolkodott el a kisfiú, és pennája végével az állát piszkálta - Ezzel javítunk meg dolgokat?

- Ezt most kérdezed vagy mondod? - nevettem el magam tanácstalanságán.

- Mondom? - kérdezte újra.

- Hát ha mondod, akkor jól mondod. - bólintottam - Meg tudod mondani, hogy hogyan használjuk?

- Nem igazán. - ismerte be. Elég nehéz eset volt a vörös kisfiú, de nekem szerencsére a kelleténél is több türelemmel áldott meg a sors.

- A varázsigét közvetlenül a pálcamozdulat elkezdésekor kell mondanunk. - magyaráztam neki, majd kivettem a pennáját a kezéből, és ketté törtem - Nézd csak! Reparo! - mondtam ki, és közben suhintottam a pálcámmal. A kettészakadt penna pedig egy sárga, villanó fény kíséretében újra a régi lett, sőt mi több, csapzott tolla most feszesen és peckesen ékeskedett.

- Megpróbálhatom? - nézett nagy szemekkel Ernie.

- Hát persze. - bólogattam, majd újra eltörtem a pennát.

Többszöri nekifutásra végre neki is sikerült a varázslat, aminek nagyon örültünk mind a ketten.

- Nagyon jól haladunk! - dicsértem meg - Tehát ha valami eltört, és a Reparo-t használod a megjavításához, akkor sárga fényt fogsz látni. Viszont ha valami elromlik, és nem külső sérülése van, akkor csupán három kattogást hallasz majd. Ezt nyugodtan mondd majd el órán, Flitwick professzor meg fog érte dicsérni. - kacsintottam rá.

Még egy jó darabig gyakoroltunk a kis Ernie-vel, mire hibátlanul ment neki a varázsige használata, aztán gyors búcsút véve a fiútól, esti őrjáratomra mentem, hiszen ma én voltam az ügyeletes prefektus. 

Már lassan egy órája jártam a csendes folyosókat, mikor halk léptekre és suttogásra lettem figyelmes. Szaporán, de mégis nagyon halkan elindultam a hangok irányába, míg meg nem pillantottam a zaj forrását. Miért is nem lepődtem meg, mikor Sirius Black-et pillantottam meg a holdfénnyel bevilágított folyosó közepén, amint éppen vitatkozott valakivel. Közelebb lépkedtem hozzájuk, de még mindig nem vettek észre. Csak pár méterről ismertem fel a fiatalabbik Black-et, akit a bátyja éppen a falnak szorított.

- Valami gond van, fiúk? - köszörültem meg a torkomat, mire mindketten rám néztek, de nem változtattak a testhelyzetükön. 

- Nincs! - lökte oda válaszként a fiatalabbik, aki így jobban megnézve, rettentően hasonlított a bátyjára - Amúgy sincs semmi közöd hozzá, Hollóhát! 

- Már megbocsáss, de ti ketten éppen az éjszaka közepén mászkáltok a folyosókon. - mondtam, összehúzott szemekkel. 

- Na, és? - folytatta a kötekedést a fiú, akit Sirius még mindig a falnak nyomva tartott.

- Sirius, kérlek engedd el, és menjetek mind a ketten aludni! - fordultam az idősebbik Black-hez. 

- Megmondtam már, hogy semmi közöd ehhez, kislány! - förmedt rám újra a fiatalabb, mikor Sirius egy kisebb lökés után elengedte. 

Regulus

- Először is, idősebb vagyok nálad, úgyhogy nem igazán értem a kislány megszólítást. Másodszor pedig, prefektus vagyok, ti pedig takarodó után kint mászkáltok, tehát ha nem akartok büntetőmunkára menni, induljatok vissza a szobáitokba. - mondtam most már idegesen a fiúnak. Egy-két, a falon lógó festményt sikeresen felébresztettünk a vitánkkal, melyek közül páran helyeseltek a szavaimra, de a legtöbb inkább a zajra panaszkodtak. 

A fiatal Black fogta magát, és szitkozódva magunkra hagyott az üres folyosón. 

- Megint szökésben vagy? - mosolygott rám Sirius.

- Nem igazán. - ráztam meg a fejemet - Most tényleg én vagyok az ügyeletes prefektus.

- Ó! Értem! Akkor jobb lesz, ha visszamegyek a házamhoz, ugye? 

- Hát... Másképpen meg kell, hogy büntesselek. - vontam meg a vállamat. 

- Ne haragudj Regulus miatt. - váltott hirtelen témát, és testvére után mutatott. 

- Semmi baj. - intettem - Már megszoktam, hogy így viselkedik. Tavaly párszor őt is rajtakaptam, hogy kiosont éjjelente. 

- Tényleg? - ráncolta a homlokát a fiú - És pontosan hol? 

- A hetedik emeleten talán. - gondolkodtam el - Miért fontos ez? 

- Öhm... Semmi, semmi. Csak kérdeztem. - vette egyből lazábbra a gyanakvó hangnemet, majd inkább témát váltott - A nyáron James-ékhez költöztem, és otthon hagytam Regulus-t az őrült szüleimmel. Azelőtt sem volt valami rózsás a helyzet közöttünk, de most, hogy magára hagytam, egyenesen gyűlöl. 

- Ohhh... Sajnálom. - mondtam halkan, miközben leültünk az egyik lépcső aljára. 

- Tudod, sosem éreztem magam a Black család igazi tagjának. - folytatta a mondandóját, én pedig figyelmesen hallgattam, és eszemben sem volt elzavarni, pedig nem szabadna idekint lennie - Őrültek, mindannyian őrültek. A szüleim és az összes ősöm aranyvér mániás. Azt az elvet vallják, hogy aki nem aranyvérű, az nem is igazi varázsló vagy boszorkány. Ez...ez olyan undorító.

- És ezért hagytad őket ott? - kérdeztem óvatosan. 

- Muszáj volt. Egyedül Alphard bácsikám az, aki nem ért velük egyet. Persze rajtam kívül. Őt ki is tagadták a családból. 

- Ez szörnyű. - tekertem meg a fejemet.

- Az. De mint azt nemrég megtudtam Regulus-tól, már én sem vagyok a család tagja. 

- Hogy érted? 

- A szüleim vele üzenték meg, hogy engem is kitagadtak. - rántotta meg a vállát, majd rám nézett, és elmosolyodott - Ne vágj ilyen arcot.

- De... De hát hogyan tudtak kitagadni azért, mert nem értesz velük egyet? 

- Nem is baj. Mr. és Mrs. Potter mindig is jobb szüleim voltak, mint az igaziak, és örömmel fogadtak, mikor beállítottam hozzájuk a nyár közepén. Jó náluk lenni, mert ott legalább érzem, hogy valaki szeret. Otthon ez sosem volt így. Már az sem tetszett anyáméknak, hogy a Griffendélbe kerültem. Szégyenkeztek miattam, mert nem Mardekáros lettem, ahogy mindenki más a családban. 

- Sajnálom. Nem is gondoltam volna. - tekertem meg a fejemet.

- Nem baj. Legalább szabad vagyok, és nem kell behódolnom az apámnak, meg a hülye nézeteiknek. Na, nem mintha bármikor megtettem volna. 

- Örülök, hogy így gondolod. - mosolyodtam el, és a kezére tettem a kezemet.

- Figyelj... én... - kezdte akadozva, de mire kinyökögte volna, hogy mit akar mondani, egy pálca fénye világította meg hirtelen a folyosót. 

- Nem akarom megzavarni ezt a kis találkát, de maguknak nem a saját klubhelyiségükben kellene lenniük? - hallottuk meg a magabiztos, mély női hangot. 

- McGalagony professzor! - ugrottam fel a lépcsőről - Mi csak... én csak...

- Felesleges a magyarázkodás, Miss Fray. - intett le a tanárnő - Attól tartok, hogy mind a kettőjüket büntetőmunkára kell küldenem. 

McGalagony professzor

- De én vagyok az ügyeletes prefektus ma este. - vágtam gyorsan közbe. 

- Akkor nem értem, hogy Mr. Black-et miért nem küldte a klubhelyiségébe. 

- Éppen azon volt, tanárnő! - szólt közbe Sirius - Többször is figyelmeztetett, de én nem foglalkoztam vele. Az előbb éppen a fejmosás résznél tartottunk, mikor maga megjelent. 

- Valóban? - tolta feljebb a szemüvegét McGalagony professzor, Sirius pedig fapofával bólogatott. El sem hiszem, hogy ezt bevállalta, csakhogy mentse a bőrömet. - Ebben az esetben csak maga megy büntetőmunkára. Most pedig irány a hálókörlete, Mr. Black. Miss Fray! - fordult hozzám.

- Igen? 

- Maga pedig folytassa a munkáját. - mondta a professzor, majd magunkra hagyott. 

- Köszönöm! - mosolyogtam hálásan a fiúra - Megmentettél! Ha büntetést kaptam volna, végem lenne.

- Még sosem büntettek meg, igaz? - nevette el magát.

- Nem. - mosolyogtam zavartan - De nem is a büntetéstől félek. Ha Dumbledore megtudja, hogy bajba keveredtem, nekem lőttek, azt fogja gondolni, hogy nem megy egybe a munka, a tanulás, a prefektusi teendők meg a korrepetálások...

- Korrepetálások? - kérdezett közbe. 

- Aha. Kisebbeknek segítek tanulni. 

- Csak úgy? Szívességből? - nézett rám furcsán. 

- Igen! - nevettem el magam - Miért olyan fura ez? 

- Nem... Nem fura. Ez nagyon rendes tőled. Lehet majd én is igénybe veszem a szolgáltatásaidat. - lökött gyengéden oldalba. 

- Mondom, kisebbeket korrepetálok... - néztem rá játékosan - Nem nálam öregebbeket. 

- Egyidősek vagyunk. - javított ki.

- Nagyjából. - löktem most én vissza - Most viszont menj, oké? Mert a végén még tényleg én is bajba kerülök. 

- Jó éjt, picinyem! - kacsintott rám, miközben lassan hátrálni kezdett tőlem. 

- Neked is! - tekertem meg a fejemet, és elváltak útjaink. Legalábbis erre a napra.

8. fejezet: Egy feltétellel

Másnap, vasárnap reggel már rettentő korán felkeltem, hogy meg tudjak reggelizni még a Gyengélkedős elfoglaltságaim előtt. A klubhelyiségben már volt pár diák, inkább csak az ötödévesek, akik az RBF-ekre készültek. Emlékszek, hogy tavaly én is már első tanítási napon nekiálltam készülni rá, de meg is érte, hiszen mindenből Kiválót kaptam. Erre persze szükségem volt a további tanulmányaimhoz, amik kellenek a gyógyító szakmához.

- Szia, Xeno! - köszöntöttem a szőke fiút, aki a szokásos helyén üldögélt, és bele volt merülve a jegyzeteibe - Hogy megy a tanulás?

- Egész jól. Szerintem nem lesz gondom a vizsgákkal.

- Hát, ha már első héten így gondolod, akkor biztos, hogy minden oké lesz. Még rengeteg időd van addig.

- Tudom, de nem árt a tanulás. Hiszen te is így voltál ezzel tavaly.

- Ez igaz. - bólintottam végül, igazat adva a fiúnak.

- A Gyengélkedőre mész?

- Majd igen, de először reggelizni indultam. Nem tartasz velem? - ajánlottam fel neki.

- Hát jó. Legyen. - rántotta meg a vállát, majd egy pálcaintéssel összezsugorította a könyveit és a jegyzeteit, amiket a zsebébe rakott.

- Megvárom ám, amíg felviszed a szobádba. Nem kell magaddal cipelni őket. - nevettem el magam rajta.

- Még csak az kéne! - fújtatott egyet - A többiek így is ki akartak nyírni, mikor szólt az ébresztőórám. Nem akarom őket újból felébreszteni.

- Te mugli ébresztőórával kelted magad minden nap, csakhogy többet tudj tanulni?

- Naná! Imádok a klubhelyiségben lézengeni, főleg így hétvégén, hajnalok hajnalán. Senki nem zavar.

- Akkor én megzavartalak ezek szerint. - néztem rá kíváncsian, mikor már leértünk a Hollóhát-toronyból.

- Dehogy. - intett le - Amúgy is át kell költöznöm lassan a Nagyterembe, mert a többiek fel fognak ébredni, és a rossz időnek köszönhetően megint tele lesz a klubhelyiség. Ezért is érte meg magammal hoznom a könyveimet.

- Így már minden világos. - bólintottam - Duplán is jól jártál. Egyrészt a szobatársaid nem ölnek meg, másrészt pedig a Nagyteremben maradhatsz reggeli után tanulni.

- Kettőt egy csapásra.

- És nem lesz itt zajos a tanulás? Úgy értem én már a hatodik évemet kezdtem meg itt a Roxfortban, de még sosem jutott eszembe, hogy a Nagyteremben tanuljak. - gondolkodtam el hangosan.

- Nem rossz, főleg hétvégén. - mesélte lazán Xeno - Ilyenkor a legtöbben majdnem délig alszanak, és aki korán fel is kel, az sem zajong nagyon egy szombati buli után.

- Szombati buli? - ütköztem meg a mondatán - Milyen buli?

- Hát... Öhm... - láttam rajta, hogy zavarban van - Általában a Griffendélesek rendezik. Nem nagy szám, nincs is minden szombaton, és nincs ott olyan sok ember. Inkább csak a sajátjaik, és a Hugrabugból páran. Tőlünk tényleg csak egy-két ember szokott menni. Mardekárosok meg kizárva.

- Mióta vannak ezek a bulik?

- Hát... Mióta ide járok. - húzta el a száját - De hozzáteszem, hogy eddig csak egyszer voltam. Még nagyon régen, talán harmadikban. És nem ittam alkoholt.

- Alkoholt is isznak? - háborodtam fel egyre jobban.

- Szerinted mitől megy nehezen a felkelés? - nevetett.

- Hát ez remek. - morogtam magam elé - És én erről nem is tudtam. Még csak nem is sejtettem. - valahol belül egy kis sértettséget kezdtem érezni.

- Talán nem szeretik a prefektusokat. - mondta óvatosan Xeno, és angyalian mosolygott hozzá.

- Csak egy éve vagyok az. - nevettem el magam kínosan.

- Akkor csak nem gondolták, hogy érdekelne téged is a dolog. - rántotta meg a vállát, és maga elé engedett a Nagyteremben.

Rajtunk kívül csupán a Hugrabug asztalánál ültek hárman, és egy-egy csésze sütőtöklével szemeztek. Volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán lehettek éhesek. Csak nem a hosszúra nyúlt éjszaka miatt?

Xeno-val leültünk a Hollóhát asztalához, és arra vártunk, hogy megjelenjen előttünk a reggelink. Én csak egy tál bogyós zabpelyhet ettem, míg Xeno végigette a teljes menüsort.

- Hogy lehet ennyit enni kora reggel? - néztem rá undorral, ahogy a buggyantott tojásba beleharapott.

- A reggeli a nap legfontosabb étkezése. - mutatott rám teli szájjal.

Xenophilius

- De ennyire? - nevettem el magam, mikor kivágódott a Nagyterem ajtaja, és Sirius sétált be rajta, két Tekergő társával. Mind a hárman elég nyúzottnak tűntek, nekem pedig vetett egy bukfencet a gyomrom. Valószínűleg ők is a tegnapi buli miatt voltak fáradtak. Ettől még rosszabbul éreztem magam. A maradék zabkásámat egyetlen szó nélkül ettem meg, miközben próbáltam magam türtőztetni, és nem a Griffendél asztala felé lesegetni. Mire Xeno is és én is végeztünk, már kezdtek egyre többen megjelenni a Nagyteremben. A szőke fiú ez alatt az idő alatt beterítette immár eredeti méretű könyveivel az asztalt, és nekiállt a tanulásnak.

- Nekem most mennem kell. Hamarosan nyolc óra lesz, arra a Gyengélkedőre kell érnem. - szólaltam meg hosszas csend után.

- Oké. - bólintott Xeno, fel sem nézve a jegyzeteiből - Engem itt megtalálsz nagyjából délig.

- Jól tanulást.

A Gyengélkedőre érve azonnal nekiláttam a reggeliztetésnek, majd egy kis rendet rakva magam után előkészültem a további feladatomhoz. Ez a feladat pedig nem más volt, mint Sirius Black sebeinek újrakötözése. Alig telt el pár perc, és a barna hajú fiú ugyanolyan hévvel rontott be a Gyengélkedőre, mint nemrég a Nagyterembe.

- Jó reggelt, picinyem! - kiáltotta el magát.

- Shhhh. - pirítottam rá egyből - Van, aki még alszik.

- Ezer bocsánat. - halkította le magát, majd mellém sétált - Siettem utánad, még kiabáltam is, de nem hallottad.

- Talán mert nem a nevemen szólítottál.

- Az lehet. De te nem láttál a Nagyteremben? Még integettem is, hogy várj meg. - kezeivel eljátszotta az integetést. Tényleg így volt? Ennyire nem figyeltem oda, vagy ennyire el akartam terelni a gondolataimat róla?

- Azt sem láttam, hogy ott voltál. - hazudtam. Hát persze, hogy láttam.

- Na, mindegy. - vont vállat - Hogy kezdjük?

- Te sehogy. - intettem le - Csak ülj le oda, és maradj nyugton.

- Értettem! - szalutált egyet a jó kezével, majd csendesen nézte, ahogy megszabadítottam kezét a tegnap rátett kötésektől.

- Elég csúnyák a sebek. - húztam el a számat - Nem fáj nagyon?

- Nem vészes. Volt már rosszabb is. - vonta meg a vállát.

- Miért keveredtek ti Tekergők mindig bajba? - tekertem meg a fejemet.

- Ez hosszú történet. - hajtotta le a fejét - Ne bolygassuk.

- Oké. - fogtam magam vissza a kérdezősködéssel - Nem akartam tolakodó lenni.

- Semmi baj, nem voltál az. - mosolygott rám gyengén.

Ezután pár szisszenést hallatva végignézte, ahogy újra fertőtlenítem a sebeit, és a már előre beáztatott farkasalma levelekkel borítom be őket.

- Most bekötözöm, aztán kész is vagyunk. Holnap pedig ugyan itt, ugyan ekkor. Ha jó az neked. - néztem most először a szemébe.

- Öhm... Oké. Persze. - bólintott.

- És ha lehet, akkor csak csínján az alkohollal. - bukott ki belőlem a mondat. Nem akartam, csak úgy jött.

- Az alkohollal? - nézett rám összehúzott szemekkel.

- Meg a hétvégi bulikkal.

- Ó! - kiáltott fel - Aha. Értem már! - kacsintott rám, és halkabbra vette - Te is ott voltál tegnap este? Nem is láttalak.

- Nem voltam ott. - ráztam meg a fejemet szinte sértődötten.

- Azért. Mert csak emlékeznék rád. A doktornénimre. - mosolygott huncutul.

- Csak valahogy tippeltem. Úgy értem, hulla fáradt vagy, mindjárt leragadnak a szemeid. - soroltam.

- Tehát te is tudod, hogy milyen ez... - vont vállat, és úgy nézett, mintha nem tehetne arról, hogy alig áll a két lábán a fáradtságtól.

- Nem. Nem tudom. Én még sosem voltam egy bulin sem. - mondtam, és elfordulva tőle, elkezdtem pakolászni valamit, csak hogy ne kelljen őt néznem.

- Tényleg? - lepődött meg - Akkor honnan tudsz róla? Vagy meghívtunk, de nem jöttél el?

- Meghívtatok? - nevettem el magam, és minden világos lett - Szóval ti vagytok a házigazdák is? Tudhattam volna. - tekertem meg a fejemet mosolyogva, és úgy tettem, mintha cseppet sem izgatna a dolog. Pedig belül üvöltöttem. Magam sem tudom, hogy miért, de így volt.

Gwen

- Tekergő buli! - mondta ártatlanul.

- És még Remus is benne van? Prefektus létére?

- Ő nem igazán rajong az ötletért. Remus inkább a felvigyázó, ő tartja a rendet. Inni sem szokott, és megjegyzem, hogy tegnap én sem ittam.

- Na persze. - nevettem el újra magam.

- Na jó, talán csak egy pohárkával. - vallotta be.

- Mindegy. Engem nem zavar. Csak ezek a gyógynövények elég erősek. Nem kellene alkoholt innod.

- Úgy lesz. - mondta teljes komolysággal - De csak egy feltétellel.

- Nem mintha ezzel nekem tennél jót. A te érdeked, hogy minél előbb meggyógyulj. Hamarosan jön az első kviddics meccs, és gondolom akarsz játszani. Persze, ellenünk semmi esélyetek. - mondtam kissé flegmán, de persze viccesen gondoltam. Sosem győznénk le a Griffendélt, hiszen James mindig elkapja a cikeszt.

- Az a feltételem, hogy el kell jönnöd a legközelebbi bulira. - mondta, szinte meg sem hallva előző beszólásomat.

- Tudod, Sirius, én prefektus vagyok. Az ilyeneket inkább jelentenem kéne.

- Ennyire nem lehetsz szívtelen. - nézett rám kiskutya szemekkel - Meglátod, tök jó lesz. És legalább elhiszed majd, hogy nem vagyok valami alkoholista.

- Nem az én világom ez. - húztam a számat az ötlettől. Különben is, miért akarja, hogy én is részt vegyek a bulin? Nem vagyok valami nagy lazulós csaj.

- Csak próbáld meg. Tetszeni fog. Ha meg nem, akkor bármikor leléphetsz.

- Még meglátom. - bólintottam rá, és reménykedtem benne, hogy elfelejti a meghívást.

- Szuper! - ugrott fel az ágyról, ahol egész eddig ült, majd közelebb lépett hozzám, és suttogóra vette - Arról pedig ne is álmodj, hogy a Hollóhát megveri a nagyszerű Griffendélt kviddicsben, picinyem. - mondta nevetve, majd magamra hagyott. Szóval mégiscsak sikerült felfognia, amit nemrég mondtam a kviddiccsel kapcsolatban. Reméltem, hogy legalább azért sikerül minél előbb meggyógyulnia.

Meg persze azt is reméltem, hogy elfelejti ezt a buli témát, és többet fel sem hozza. 

De persze ez nem így lett!

7. fejezet: Köpkő

A szeszélyes őszi időjárásnak köszönhetően délután megérkezett az eső, így a napunk nagy részét a klubhelyiségben töltöttük volna, ha nem a legpiszkosabb hobbinkat űztük volna drága barátnőmmel. A legtöbb diáktársunk csak kinevetett minket, de a hollóhátasok már megszokták, hogy a kedvenc unaloműző játékunk nem a varázslósakk volt, hanem a köpkövezés. Habár nem rajongtak érte, ha a klubhelyiségben álltunk neki. Magunk sem tudjuk, hogy miért, de lenyűgözött minket a játék, és sokkal érdekesebbnek tartottuk a többinél. Először csak Nicole és én játszottuk, majd Xeno-t és még két diáktársunkat is sikerült játékba csábítanunk. A köpkő egyfajta golyójáték volt, melyben pontszerzéskor a vesztes egy jó adag, undorító szagú trutyit kapott az arcába.
A klubhelyiségben találkoztam Nicole-lal, Xeno-val, illetve az ötödéves Joanne Murphy-vel és a végzős Timothy Collins-szal, akikkel közösen indultunk el a bűbájtan terem felé. Flitwick professzor, mint a Hollóhát házvezetője, engedélyt adott rá, hogy használjuk a tantermét a kis játékunkra, de cserébe újra kellett alakítanunk a Roxfori Köpkő Klub-ot. Évek óta senki nem játszotta ezt a játékot a kastély falai között, pedig annak idején még volt egy klub is, amit egy Eileen Prince nevű lány vezetett.
- Tök renden Flitwick-től, hogy enged minket itt játszani. - mondta Timothy, és leült az egyik asztalhoz, miután kicsit átrendeztük a termet.
- Ja, de csak azért, mert előadtam neki szinte sírva, hogy mennyire szemetek a többiek, hogy nem engednek minket játszani a klubhelyiségben. - mosolygott ravaszul Nicole, miközben előszedte a köpkő szettjét.
- Csak szerintem illenél inkább a Griffendélbe, mint a Hollóhátba? - nézett rá szúrósan, de mégis kedvesen mosolyogva Jo.
- Na, ugye! - kiáltottam fel - Én is mindig ezt mondom. Biztos vagyok enne, hogy a Teszlek Süveg direkt csinálta. Elvégre ha minden igaz, akkor Griffendél Godrick-é volt. A Süveg szerint még egykori gazdája sem akart volna téged a saját házába.
- Micsoda poénosak vagytok! - húzta össze a szemeit Nicole.
- Most miért? - kontrázott rá Xeno is - Lehet, hogy nagyobb bajokba keverednél, mint a Tekergők.
Ahogy Xeno befejezte a mondatát, és kimondta az a bizonyos szót, kiesett a kezemből a kopkő készletem, és a kis kövek szanaszét gurultak a padlón.
- Mi történt? - kérdezte Timothy, majd egyedül ő jött oda segíteni, összeszedni a köveket. Xeno-t és Jo-t túlságosan is lefoglalta a dolog, hogy tovább szekírozzák Nicole-t.
- Kösz! - mosolyogtam rá zavartan a barna, tépett hajú fiúra. Már régóta ismertük egymást, ezért nem is értettem, hogy miért pirultam el tőle. Talán van köze ennek az imént említett Tekergőkhöz?
Összeszedtük a szétgurult köveket, de átszámolás után észrevettem, hogy egy hiányzik. Gyorsan elmormoltam magamban egy Invito-t, és már a kezemben is tartottam az elkószált darabot.
- Minden oké? - Timothy nem mozdult mellőlem.
- Persze. - mosolyogtam rá meggyőzően - Csak kicsit fáradt vagyok a munka miatt. Tudod, a Gyengélkedős dolog...
- Ja, igen. - esett le a fiúnak.
- De majd hozzászokok. Elvégre ez csak az első hét.

Gwen

- Gyertek már! - ordította el magát Nicole - Álljunk neki, mielőtt kinyírom ezt a kettőt!
Szinte az egész délutánt a bűbájtan teremben töltöttük, hiszen a játék közben csak úgy repült az idő.
Közeledtünk a vacsoraidőhöz, így összeszedtük a köpköveinket, és ahogy Flitwick-nek megígértünk, rendet raktunk magunk után.
- Megyünk vacsizni? - kérdezte Jo, mikor kiléptünk a teremből.
- Jó ötlet! - csapta össze tenyereit Timothy - Farkas éhes vagyok.
- Nekem el kell mennem a Gyengélkedőre először. - szóltam közbe.
- Ne már! - mondta Nicole lemondóan - Nem ér rá utána?
- Nicole! - néztem rá szemrehányóan - Tudod, hogy ez nem játék.
- Jóóóó! - intett felém - Menj, te kis stréber.
- Sietek, oké? Tegyetek félre nekem egy adag tökös pitét. - kiáltottam utánuk, majd az ellenkező irányba indultam el.

A Gyengélkedőre érve csak intettem egyet Madame Pomfrey-nak, hogy megérkeztem, majd gyorsan hozzákezdtem a vacsoraosztáshoz. Szokás szerint hétvégére megfogyatkoztak a betegek, hiszen ilyenkor a legbetegebbek is hirtelen jobban kezdik érezni magukat. Vajon miért? Csak nem a hétvége miatt?
- Gwen? - hallottam meg a hangot az egyik függöny mögül. Arra kaptam a fejemet, és megpillantottam a vörös hajkoronát.
- Lily! - lepődtem meg - Hát te?
- Remus-t látogattam meg. - mutatott a függöny felé, és egyből leesett, hogy a griffendéles Tekergő a Gyengélkedőn fekszik - Elhoztam neki a leckét.
- Ez rendes tőled. - mosolyogtam rá.
- Hogy telt a napod?
- Egész jól. - rántottam meg a vállamat, és kezdett gyanús lenni ez a kedvesség. Persze tényleg nagyon jóban vagyunk, de csak órákon szoktunk beszélgetni, vagy a folyosókon, ha összefutunk.
- Van valami a hajadba. - nézett rám, felhúzva az orrát - Valami nyúlós trutyi.
- Ó! Ne már! - nyúltam a fülem mellé, ahova mutatott, és egyből beleragadt a kezem az említett  undormányba.
- Mi az?
- Köpköveztünk a többiekkel, és habár én nyertem többször, néha én is kaptam egy kis trutyit. - meséltem Lily-nek a délutánomat - Azt hittem, hogy megtisztítottam magam. De ezek szerint nem, és le sem akar jönni. - húztam el a kezemet a hajamtól - El kell mennem lemosni.
- Segítsek? - kérdezte Lily, és már nyúlt a pálcája után.
- Nem kell, köszi. Már úgyis befejeztem a munkát.
- Amúgy én is szeretem a köpkövezést, de sajnos nálunk nincs olyan, akit érdekelne. - húzta el a száját.
- Ha szeretnéd, akkor csatlakozhatsz hozzánk legközelebb. - ajánlottam fel neki hatalmas mosoly kíséretében. Mindig örültem annak, ha találtam valakit, aki szereti az a játékot.
- Az nagyon jó lenne. - lelkesedett.
- A bűbájtan teremben szoktunk összejönni. Flitwick professzor engedélyezte, de csak ha megalapítottuk a hivatalos klubot is. - forgattam meg a szemeimet.
- Szuper. Legközelebb szóljatok! - bólogatott a vörös lány.
- Úgy lesz. - mosolyogtam rá, majd búcsút intve a legközelebbi mosdó felé vettem az irányt. El sem hiszem, hogy a többiek nem szóltak, hogy tiszta trutyi a hajam. Nicole-ból kinéztem, hogy direkt nem figyelmeztetett, de a többiek...
A mosdóban csak bőséges vízzel sikerült megszabadulnom a bűzös trutymótól. Mikor kiléptem a folyosóra, hirtelen meg is torpantam, ugyanis nem várt látvány tárult elém. Nem messze tőlem három fiú, varázspálcájukkal egy negyediket céloztak meg, aki fejjel lefelé lógott.
- Hé! - kiáltottam rájuk, de ők mintha meg sem hallották volna - Tegyétek le! - közelebb érve újra figyelmeztettem őket.
- Ne üsd bele az orrodat ebbe, kislány! - mondta a szemüveges fiú, rám sem nézve.
- Tegyétek le, vagy büntetőmunka lesz belőle. - mondtam nekik újra, mire a nekem háttal álló fiú, Sirius Black, hirtelen felém fordult, és rám nézett.
- Picinyem! - mosolyodott el - Nem kell egyből fenyegetőzni.
- Eresszétek el! Gyerünk!
- Potter! - hangzott a kiáltás a folyosó végéről, ahol megjelent Lily. A vörös lány arca szinte ugyan olyan színben úszott, akár a hajkoronája.
- Evans! - kiáltott vissza James Potter az érkező lánynak, de a pálcáját még mindig nem mozdította - De jó látni téged!
- Fogd be, Potter, és tegyétek le Perselus-t. - mondta újra a lány, és csak ekkor vettem észre, hogy a fiú, aki fejjel lefelé lóg, nem más volt, mint Perselus Piton.
- Pipogyusz nem bírt magával. - szólalt meg Sirius is, én pedig egyből rá néztem. Észrevettem, hogy nem is Lily-nek beszélt, hanem engem bámult, és hozzám intézte szavait. Lily és én egymás mellett álltunk, mindketten karba tett kézzel. Szerintem elég szigorúnak tűntünk, de a fiúk ezek szerint nem ijedtek meg.
- Engedjétek el, oké? - szólaltam meg ezúttal kissé kedvesebb hangnemben.
- Óhajod számomra parancs, picinyem! - mondta Sirius, és eltette a pálcáját. Peter Pettigrew, a harmadik fiú, egyben a Tekergők tagja kissé zavartnak tűnt, de követte Sirius-t.
- Ne már, srácok. - jajdult fel James - Megijedtek pár mérges nénitől? Mik vagytok, gyerekek?
- Inkább te vagy olyan, mint egy gyerek. - csúszott ki a számon, amire mindhárom Tekergő meglepetten nézett rám, Lily pedig kacagni kezdett.
- Oké, Potter! Most már add fel! - mondta még mindig nevetve a vörös lány - Vagy büntetés lesz.
- De csak akkor, ha te büntetsz meg. - kacsintott rá James a lányra, majd nagy nehezen leeresztette a pálcáját.

James

- Jól vagy, Perselus? - fordult Lily a földre eső fekete hajú fiú felé, aki valamit dünnyögött, majd pillanatok alatt eliramodott.
- Pipogyusz megérdemelte, amit kapott. - állt ki az igaza mellett James.
Lily csak megtekerte a fejét, majd magunkra hagyott. Nem sokkal később James tovább szidva Perselus Piton-t, elvonult, nyomában Peter-rel. Már csak én és Sirius voltunk a folyosón.
- Mitől vizes a hajad? - szólalt meg hirtelen a mellettem álló fiú egy pár pillanatnyi kínos csend után.
- Öhm... Mi? - néztem rá zavartan.
- A hajad. - mutatott a fejemre, majd a kezébe vett egy tincsen a még mindig vizes hajamból.
- Ja, igen! - akadozott a szavam - A barátaimmal köpköveztünk, és volt egy-két rossz köröm.
- Miért nem használtál mágiát a tisztálkodásra? - nézett rám furcsán.
- Mert ha a legapróbb dolgokra is mágiát használnék, az túl unalmas lenne. - feleltem vissza kissé szemtelenül - Nem gondolod?
- De. De, lehet. És te nem vagy unalmas. - mosolyodott el, majd visszaejtette a hajamat a vállamra, amit eddig az ujjai között tartott.
- Öhm... Most mennem kell. - mutattam a folyosó vége felé.
- Arra mész? Akkor veled megyek egy darabig.
- A Nagyterembe megyek, vacsorázni.
- Szuper, mert én is. - kacsintott rám - Aztán meglátogatom Remus-t.
- Arra már lejár a látogatási idő. - figyelmeztettem, miközben elindultunk a célunkhoz.
- Megoldom! - mondta alig hallhatóan, mire szúrósan néztem rá.
- Látom, nagyon szeretnéd azt a büntetést. - tekerte meg a fejemet.
- Már furcsa is lenne, ha hetente legalább kétszer nem kapnék büntetőmunkát. - nevetett, és én is vele nevettem - Amúgy kösz, hogy nem büntettél meg minket az előbb.
- Nem sokon múlt, és ahogy láttam, Lily-nél sem.
- Jajjj, ezek ketten James-szel odavannak egymásért, csak nem merik bevallani még maguknak sem. De a hülye is látja. - intett egyet lazán a kezével. Természetesen a be nem kötözött kezével.
- Tényleg? - lepődtem meg, hiszen erre nem is számítottam. Mondjuk, jobban belegondolva lehet benne valami.
- Persze. De erről egy szót se nekik. Mondjuk, úgyis mind a ketten tagadnák.
- Hát... Majd biztos, hogy előbb-utóbb alakul valahogyan. Elvégre, ha tetszenek egymásnak, akkor valamelyikük csak lépni fog.
- Túl beszari az én drága barátom. Evans meg túl makacs, és büszke ahhoz, hogy bevalljon bármit is. Elvégre, gondolj bele. A Roxfort éltanulója és a legnagyobb bajkeverője együtt? Furcsa lenne.
- Miért? - bukott ki a kérdésem - Elvégre pont jól kiegészítenék egymást.
- Nem tudom. Talán. De hát ez csak rajtuk múlik. - rántotta meg a vállát - Itt is vagyunk!

Sirius

- Akkor jó étvágyat! Jó éjt! És ne bukj le, oké? - mosolyogtam rá, és céloztam az esti kis kirándulására, amit Remus-hoz tervez.
- Meglesz! - kacsintott rám, majd magára hagytam, és csatlakoztak köpköves klubtársaimhoz a Hollóhát asztalánál.
- A mai napon már másodszor érkezel Sirius Black-kel a Nagyterembe. - húzta fel a szemöldökét Nicole, mikor leültem mellé.
- Fogd be! - néztem rá szúrósan - Az ajtó előtt találkoztam vele, és megbeszéltük, hogy mikor kötözöm újra a sebét holnap reggel.
- Ahaaaa! - nevetett barátnőm, majd hagyta is a témát.
Elkezdtem enni a vacsorámat, és szememmel már megint Sirius-t kerestem a Griffendél asztalánál. Mikor megláttam, meglepődve vettem észre, hogy éppen engem nézett.