Eső. Az egész nap szakadó esőnél semmit nem utáltam jobban. Az rendben volt, hogy Angliában legtöbbször borús az időjárás, de mikor egész nap úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, az elviselhetetlen volt számomra. Október beköszöntével pedig az őszi időjárás is teljes sebességre kapcsolt. A klubhelyiségtől elkezdve a Nagytermen át, mindenhol diákok tömörültek, szinte mozdulni sem lehetett ezeken a csapadékos napokon, hiszen ilyenkor egy árva lélek sem lézengett a kastél udvarán vagy úgy egyáltalán a szabad ég alatt.
- Drága barátnőm! - huppant le mellém a délutáni órák után Nicole, miközben a Nagyteremben írogattam az egyik beadandómat jövő hétre - Mit szólnál egy kis köpkövezéshez, ezen a csodás és fantasztikus napon?
- Szórakozol? - nevettem el magam.
- Na jó, akkor úgy kérdezem, hogy mit szólnál egy kis köpkövezéshez ezen az ocsmány napon? - nézett rám angyalian.
- Jó. Legyen. - csaptam be a bájital könyvemet, és ebben a pillanatban eszembe is jutott valami - Figyelj csak! Mi lenne, ha csatlakozna hozzánk még valaki? - tekintetem a Griffendél asztala felé fordult.
- Kiiii? - tágultak óriásira Nicole szemei, és ő is abba az irányba nézett - Te jó ég! Griffendéles?
- Aha. - bólintottam, és már tudtam, hogy barátnőm fejében elindultak azok a kerekek, amikkel kombinálni szokott.
- Pasi? Na neee! Merlin szent szakállára! Sirius Black? - kiáltotta fel, mire többen is felénk néztek.
- Jaj, dehogy! - intettem csendre - Miből gondolod, hogy egyszerre pasi van a dologban? És hogy pont egy bizonyos pasi?
- Csak mert... Mert mostanában sokszor látlak vele. De te mégsem mondasz el róla semmit. Sosem beszélsz arról, hogy milyen is ő.
- Mert fogalmam sincs, hogy milyen. Azért. - nevettem rá - Ugyan már! Ő csak egy beteg a Gyengélkedőről, aki mellesleg az első olyan ember volt, akit kezelhettem egyes egyedül. Semmi több! Minden reggel átkötöztem a sebeit, ő jobbra ment, én meg balra. Ennyi!
- Hát jó! - rántott egyet a vállán, mire barna tincsei onnan a hátára omlottak.
Eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy többször is beszélgettem már a fiúval, hiszen ennek semmi jelentősége nem volt. Azt meg még véletlenül sem szerettem volna, hogy megtudja azokat a dolgokat, amiket Sirius mesélt a családjáról nekem. Nem azért mert nem bíztam meg benne, hanem mert ez egy titok volt, amit a fiú megosztott velem, annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást.
- Akkor ki az, ha nem Black? - vágott a gondolataim közé Nicole.
- Lily Evans.
- Jaaa. Jó! - rántotta meg a vállát - Mondjuk egy pasinak jobban örültem volna, de legyen. Evans okés. Legalább csak csajok leszünk, és nem kell végig azt figyelni, hogy mikor csalnak a fiúk.
- Ez igaz. - kacagtam fel, miközben összepakoltam a holmimat - Amúgy a többiek hol vannak?
- Xeno-nak meg Jo-nak lesz még egy órája, Timothy meg RAVASZ fejkészítőn van.
- Akkor szóljunk Lily-nek. - böktem fejemmel a Griffendél asztala felé, majd mindketten elindultunk.
A vörös hajú lányt könnyen kiszúrtam már az elején a tömegbe. Egy pergamen fölé görnyedve találtunk rá, és már messziről látni lehetett, hogy James Potter a jobbján ül, és folyamatosan hozzá beszél. Persze szó sem volt tanulásról, legalábbis a fiú részéről nem. Ahogy sejtettem, és közelebb érve meg is győződhettem róla, hogy Potter újabb randimeghívással ostromolja a lányt.
- Ugyan, Evans! - hajolt szinte a lány arcába, de ő úgy nézett ki, hogy az egyik fülén be, a másikon pedig kiengedi a fiú szövegelését - Csak egy randi. Vagy csak egy séta a következő Roxmorts-i hétvégén.
 |
| James |
Én mit sem törődve Potter-rel, leültem Lily baljára, Nicole pedig mellettünk ácsorgott.
- Ó! Sziasztok! - terült szét egy hatalmas mosoly a vörös lány arcán.
- Emlékszel, hogy miről beszéltünk múltkor? Hogy szóljunk, ha legközelebb... - mondtam a lány felé halkan, hogy Potter még csak véletlenül se tudjon becsatlakozni a beszélgetésbe.
- Jaj! Igen! - lelkesedett fel egyből.
- Ha esetleg nincs más dolgod, akkor csatlakozhatnál.
- Már elnézést, aranyom! - köszörülte meg a torkát Potter, aki eddig azon volt, hogy el tudjon csípni valamit a beszélgetésből - De itt éppen egy beszélgetés folyik.
- Nem folyik itt semmi sem, Potter! - nézett rá talán most először Lily a fiúra - És ha most megbocsájtasz, dolgom van.
- Hova mentek? - szólt közbe váratlanul egy jól ismert hang, kinek gazdája egész eddig csendben figyelte az eseményeket.
- Nem hiszem, hogy közöd van hozzá, Black! - intette le Lily a fiút. Tudtam nagyon jól, hogy ő is ott ült, hiszen már akkor kiszúrtam, mikor még egyedül üldögéltem a saját asztalunknál, a beadandómmal bíbelődve. Sőt, mikor Nicole-lal idejöttünk Lily-hez, akkor is akaratlanul, de ránéztem a fiúra, aki érdeklődve, kérdő tekintettel figyelt minket, hogy mit akarunk a Griffendél asztalánál. Most pedig, habár Lily beszólt neki, ő mégis mintha tőlem várta volna a választ a kérdésére.
- Köpkövezni megyünk! - hallottam meg magam mellett a hangot, Nicole hangját, akire most minden szempár rászegeződött.
- Az jóóóó! - kiáltott fel izgatottan Potter - Imádom a köpkövet!
- Tényleg, Potter? - nézett rá Lily felhúzott szemekkel, gúnyosan - Nem emlékszek, hogy valaha is említetted volna. Pedig hidd el, hogy mindent tudok rólad, igaz nem önszántamból. - utolsó szavait már felénk intézte, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. El sem tudtam képzelni, hogy mégis hogyan tudta kibírni ezt a mindennapos ostromot Lily, aminek Potter kitette. Kibírhatatlan tud lenni ez a srác. De visszagondolva Sirius szavaira, ha tényleg kölcsönösen odavannak egymásért, akkor Lily talán még élvezi is.
- Csak hárman lesztek? - nézett ránk Potter, mit sem törődve Lily tiltakozásával - Mert akkor mi is csatlakoznánk. - mutatott végig barátain, pontosabban Sirius-on és Peter-ön. Remus hol lehet? Egész nap nem is láttam.
- Szuper! - mondta rögtön Nicole, Lily-t és egem pedig szinte szóhoz sem hagyott jutni - Akkor tíz perc múlva a Bűbájtan teremben.
- Van egyáltalán köpkő készletetek? - szólalt meg most Lily is, és úgy láttam, beletörődött abba, hogy Potter bizony ott lesz a nyakán az elkövetkezendő pár órában is.
- Megoldjuk! - kacsintott rá a fiú, majd magunkra hagyva minket, le is léptek.
- Miért kellett meghívnod őket? - néztem szúrósan barátnőm felé, pedig nagyon jól tudtam a választ.
- Miért ne? Legalább nem lesz olyan unalmas. - rántotta meg a vállát.
- Fogalmatok sincs, hogy mire vállalkoztatok. - nevetett fel Lily, és szinte úgy látszott, hogy nem is zavarta annyira, hogy a Tekergők háromnegyed része is velünk lesz.
Negyed óra múlva már a Bűbájtan teremben voltunk mindannyian, és próbáltuk elmagyarázni a fiúknak, hogy hogyan is működik pontosan ez a játék. Legjobban persze James volt összezavarodva, pedig elmondása szerint ő profi játékos volt.
- A lényeg, hogy legalább nem tudtok majd csalni! - nevetett fel Nicole - Különben Gwen nagyon mérges lenne, ugye? - nézett rám barátnőm - Mikor a házunk tagjaival játszunk, a srácok mindig csalni akarnak, főleg Timothy. De a mi sasszemű, és hozzáteszem, szinte verhetetlen leányzónk ezt mindig kiszúrja.
- Te mérges is tudsz lenni? - nézett rám Potter.
- Tudod, akár hányszor rajtakaplak titeket azon, hogy éjszaka leléptek, vagy valakit zaklattok a folyosón, mindig mérges vagyok. - vágtam neki vissza, mire csak pislogott párat.
- Ja, hogy te az a Gwen vagy! - csapta homlokon magát, mintha valami nagy dologra jött volna rá.
- Az a Gwen? - néztem rá furcsállva, de figyelmemet az kötötte le, hogy Sirius mintha oldalba bökte volna a barátját. De persze az is lehet, hogy csak nekem tűnt úgy.
- Az... Mármint az a prefektus Gwen. - javított helyzetén a szemüveges fiú.
- Ja. Az! - bólogattam, majd elfordultam tőle, és inkább lezártnak tekintettem a témát.
Lily és Nicole már lassan fél órája azzal volt elfoglalva, hogy megtanítsák a fiúknak a játékot, és mindenki legnagyobb meglepetésére, Peter-nek ment a legjobban. Aztán arra jutottunk végül, hogy párbajokat fogunk vívni egymás ellen, így talán ők is jobban belejönnek. Az első természetesen Lily és Potter voltak.
- Figyelj csak! - hallottam meg magam mellett a hangot, miközben szórakozva figyeltem, hogyan veri péppé Lily a rajongóját - Beszélhetnénk?
- Persze! - mosolyogtam rá Sirius-ra, aki leült mellém - A sebedről van szó? - néztem rá a kezére, ahol már csak kisebb hegek emlékeztettek az egy hónappal ezelőtti balesetre - Nem kerestél meg a kencéddel.
- Tudom. - rántotta meg a vállát - Nem akartalak zavarni.
- Szívesen segítettem volna. - biztosítottam, és csak remélni tudtam, hogy érzékeli, hogy kissé neheztelek is rá, amiért egyszer sem keresett meg azóta, hogy kenjem be a sebeit. Pedig annyira ragaszkodott hozzá.
- Majd legközelebb. - mosolygott rám - De van itt valami más.
- Mi lenne az? - kérdeztem halkan, hiszen ő is suttogóra vette a hangját.
- Nemrég rájöttem valamire. Pontosabban azt hiszem, hogy rájöttem.
- Mire? - kezdett egyre jobban érdekelni a dolog.
- Azt hiszem, hogy rájöttem arra, hogy milyen szoba jelenik meg az öcsémnek.
- Tényleg? Hogyan? Sikerült követned?
- Nem. Nem sikerült, és az sem biztos, hogy igazam van, ez csak feltevés. Mikor leszel ügyeletes?
- Ma este.
- Akkor ha gondolod... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Azt akarod, hogy segítsek, vagy abban akarsz biztos lenni, hogy nem buktatlak le, hogy kint csatangolsz.
- Mind a kettő. - nevette el magát - De inkább az első.
- Oké. - egyeztem bele - Akkor este.
- Hé, Black! - kiáltott fel Nicole - Gyere, mi jövünk!
Sirius felpattant mellőlem, és Nicole-hoz sétált.
- Mi legyen a játék tétje? - kérdezte a barátnőmet.
- A tétje?
- Hát James és Evans között is volt tét. - célzott arra, hogy James azt mondta Lily-nek, hogy ha ő nyer, akkor randiznia kell vele. Persze erre semmi esélye nem volt a fiúnak, hiszen Lily tényleg nagyon ügyes volt.
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát - Mondjuk ha nyerek, akkor mehetek a következő bulitokra.
- Oké. - egyezett bele Sirius - Viszont ha én nyerek, akkor hozod a barátnődet is. - bökött felém a fiú, mire minden szem rám szegeződött.
- Én benne vagyok! - ráztak kezet, majd kezdetét vette a csata.
El sem hiszem, hogy Sirius pillanatok alatt legyőzte Nicole-t, akit nem mondanék gyenge játékosnak. Még James is leesett állal figyelte barátja bravúrját. Nekem Peret jutott párnak, és annak ellenére, hogy elég ügyetlen fiú volt, többször is sikerült megijesztenie, de végül én győztem.
Órákon át játszottunk, éppen csak vacsora előtt fejeztük be. A lányokkal együtt indultunk el a Nagyterembe vacsorázni, a fiúk viszont nem tartottak velünk. Az járt a fejemben csak, hogy Sirius-szal meg sem beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. Csak annyit súgott oda, hogy majd megtalál.
Már elég későre járt, és már legalább kétszer körbejártam a folyosókat, a hetedik emeletet is beleértve, de semmi. Sirius-nak nyoma sem volt. A fal előtt ácsorogtam, és azon járt az agyam, hogy hogyan tudnék bejutni, mikor hirtelen kirajzolódott előttem egy hatalmas ajtó. Pontosan olyan ajtó, ami Regulus-nak szokott.
- Gyere! - hallottam meg a hátam mögül a suttogó hangot, és egy láthatatlan kéz a csípőmre nehezedett.
- Te jó ég! Halálra rémítettél! - mondtam a mellettem álló láthatatlan Sirius-nak, aki végül levette magáról a köpenyt.
- Ne haragudj! - mosolygott.
- Ez most... Ez az az ajtó? Hogyan?
- Délután köpkőre volt szükségünk, és ide jöttünk. Ugyanis van egy olyan része a szobának, ahová az emberek elrejthetnek bármit. De szó szerint bármit. Én is hoztam már ide pár dolgot régebben. És ma délután, mikor ide jöttünk, és megláttam az ajtót, egyből rájöttem. Vagyis reméltem, hogy rájöttem. Azt hiszem, hogy Regulus is ide járkál folyamatosan. Ebből a szobából hordoz ki-be valamit állandóan.
- Akkor nézzük meg, hogy mit.
 |
| Gwen |
- Előre szólok, hogy nehéz dolgunk lesz. - húzta el a száját - Ide már évtizedek óta hordhatják az emberek a dolgokat. Rengeteg cucc van bent.
Mikor beléptünk a szobába, tátva maradt a szám. Óriási, szinte végtelen hosszúságú és magasságú sorok kígyóztak a szobában. Na, itt aztán tényleg nehéz dolgunk lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése