2018. július 2., hétfő

18. fejezet: Farkasüvöltés


Lumpsluck professzor szobája csodálatos pompában úszott. Volt minden, mi szem s szájnak ingere. A  már a Nagyteremből megszokott töklámpások lebegtek itt is a mennyezet alatt, repkedő tálcák kínálták a Halloween-hez illő étkeket, mint például a véres ujjnak kinéző töltött ostyákat, a süveges tökös muffinokat vagy éppen a bájitalként bugyogó kesernyés likőröket. Természetesen ezeket az italokat mi, mint kiskorúak nem tudtuk leemelni a tálcáról, hiába próbálkozott vele többször is Sirius.
- Add fel! - nevettem fel, mikor legalább negyedszerre nyúlt egy első ránézésre undorítónak tűnő, bordó, sűrű lével teli kupa után.
- Ne már! Ezek fantasztikusak lehetnek. - áradozott és áhítozva nézett az éppen az orra előtt elhaladó tálca után - Állítólag Írországból hozatta őket az öreg.
- Ezeket csak a felnőttek tudják megkóstolni.
- Szerinted, ha megkérek valakit, akkor elcsór neked egyet? Vagy próbálkozhatnánk egy kor korrigálóval. - törte a fejét.
- Hihetetlen vagy. - nevettem tovább.
- Hát itt vagy! Végre! Egy ismerős arc! - hallottam meg a kiáltást, és szinte mellém ugrott egy vörös hajkorona.
- Lily! - köszöntöttem a lányt - Szia!
- El sem hiszem, hogy Lumpsluck képes volt idecsődíteni ennyi embert. - nézett körbe, és mintha el akart volna rejtőzni mögöttem.
- Nagyon csini vagy. - mutattam rá a vörös, testhez álló ruhájára. Őszintén szólva, Lily-nek irigylésre méltó alakja volt.
- Mondd csak, Evans! - szólalt meg Sirius is, akinek eddig hátat fordított a lány - Nem tudsz valami jó varázslatot, amivel le tudnánk nyúlni egy-két pohárral Lumpi piáiból.
- Black... - forgatta meg a szemét a lány - Szerinted pont én fogok neked abban segíteni, hogy leidd magad?
- Nem akarom leinni magam. - nézett rá szúrósan Sirius - Csak egy kicsit lazítani.
- Ja! - ismerte el hirtelen a lány - Az nem ártana. Lumpsluck legalább húsz embernek mutatott már be. Állandóan arról beszél nekik, hogy fényes jövő áll előttem. Kiakaszt az öreg. Téged még nem talált meg? - fordult felém.
- Még csak most jöttünk. - ráztam a fejem.
- Akkor jobb lesz, ha meghúzódsz valamelyik sarokban, míg az öreg nem dönt magába elég alkoholt, és el nem szundikál valamelyik széken. - nevetett - Ami szerintem hamarosan be is fog következni. - intett a fejével a professzor felé. Valóban, az öregnek már elég furcsán álltak a szemei, és egyik poharat itta ki a másik után.
- Persze. Ő bezzeg ihat, mikor még mértéket sem tud tartani. - háborgott Sirius.
- Nesze! - nyomta a fiú kezébe Lily a kézitáskáját - A haverod beletetetett valami flaskát, teli Lángnyelv Whisky-vel.
- Tényleg! - nézett körbe Sirius összehúzott szemekkel - Hol van James?
- Fogalmam sincs, de remélem, hogy nem töritek semmi csínyen a fejeteket. - fenyegette meg, mutatóujját felemelve.
- Én aztán nem! - védekezett Sirius, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa igazát.
- James-szel jöttél? - mosolyogtam rá Lily-re, és suttogóra vettem a hangomat.
- Egy szót se szólj! - szólt rám Lily, de a szája sarkában neki is ott bujkált egy apró vigyor - Inkább te mesélj! Hogy jött ez a dolog, hogy Black-et hívtad meg?
- Nem tudom! - rántottam meg a vállamat - Elvégre barátok vagyunk, és valakit hozni kellett magammal.
- Aha! Barátok, mi? Ennyi erővel Xeno-t vagy Timothy-t is elhozhattad volna.
- Az más. - rántottam meg a vállamat, és Sirius-ra mosolyogtam, aki habár nem hallotta a beszélgetésünk ezen részét, szerintem sejtette, hogy miről is van szó.
- Hiányoztam? - a kérdést egy-egy kar kísérte, melyek Lily és az én vállamon telepedtek le.
- Potter! - forgatta a szemeit a vörös lány - Hol a francban kódorogtál? Remélem, hogy nem készülsz semmi eszetlenségre.
- Evans! - kapott a szívéhez James - Csak nem gondolod, hogy elrontom a randinkat?
- Ez nem randi. - javította ki a lány.
Lily
- Akkor miért is engem hívtál?
- Mert... Mert nem volt kedvem mást elhozni. A te hülyeségeidhez meg már teljes mértékben hozzá vagyok szokva, és el tudlak viselni. Igaz néha elég nehéz ez a dolog.
- Jó duma! - kacsintott rá James - Gyertek, igyunk valamit. Csórtam párat Lumpi ír piájából.
- Mi? - szólalt meg most Sirius is, kissé hisztérikus hangon - Hogyan? Hogyan tudtál szerezni belőle?
- Majd ha elég érett leszel az ilyen dolgokhoz, akkor elárulom neked, Tapmancs. - húzta ki magát büszkén a szemüveges fiú - Gyertek! - intett a fejével az egyik szabad asztal felé, ami a terem egyik sarkában volt. Leültünk a kis kerek asztalhoz, közben pedig azon törtem a fejemet, hogy mik lehetnek ezek a becenevek, melyeken a Tekergők egymást szólítják.
James és Sirius megkóstolták az elcsent italt, míg Lily és én maradtunk egy-egy pohár vajsörnél. A fiúk szerint isteni volt a furcsa színű és állagú lé, de mi inkább kihagytuk a lehetőséget, hogy igyunk belőle.
- Na és mi van veletek, kis galambocskáim? - nézett Sirius-ra és rám James, a szemöldökét emelgetve.
- Hogy érted? - érdeklődött Sirius.
- Hát randiztok? Mert Evans és én igen. - mondta kihúzva magát, és megpróbálta átölelni a lányt.
- Hát elég nagy tévedésbe vagy, Potter! - dobta le magáról a fiú kezét Lily.
- Most miért? - nézett rá kérdőn a fiú.
- Nincs az a varázslat, amely arra kényszeríthetne, hogy én valaha is komolyabbat tervezzek veled.
- De nem is kell hozzá varázslat. - mondta halál komolyan James - Hiszen minket Merlin is egymásnak teremtett.
- Most komolyan... - nézett rá Lily lemondó tekintettel, de szája szélén ott bujkált egy kis mosoly. Látszott rajta, hogy mennyire élvezte a Potter fiú figyelmét. - Mennyit ittál ebből a löttyből?
- Nem vagyok részeg. Csak a tényeket ecsetelem. - dőlt hátra a széken, és újra megpróbálta megölelni Lily-t, amit most a lány hagyott is neki, ezzel meglepve mindenkit.
- Mi lenne, ha megmutatnád, hogy hogyan sikerült elcsórni Lumpsluck italait? - nézett a vörös lány James-re.
- Miért? - húzta össze magát a fiú, és gyanakvó tekintettel nézett a mellette ülő lányra - Meg akarsz büntetni?
- Nem, te tökfej. - nevetett a lány.
- Mondjuk nem, mintha nem örülnék neki, ha te személyesen büntetnél meg. - kacsintott rá.
- Gyere, te idióta. - kelt fel Lily, és James-et maga után húzta a dísztalárjánál fogva.
- El sem hiszem, hogy neki elmondja, hogy hogyan csórta el a piát. - nézett hitetlenkedve utánuk Sirius.
- Szerintem Lily-t nem igazán érdekli. - szólaltam meg, még mindig a kis párocskán mosolyogva.
- Tényleg?
- Szerintem csak nem akartak zavarni. - rántottam meg a vállamat.
- Ó! - töprengett el a fiú - Lehetséges. 
- Szóval... Öhm...
- Én... - kezdtük szinte egyszerre Sirius-szal. 
- Mondd csak! - biztattam, és elmosolyodtam. 
- Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. - túrt bele a hajába, és zavartan felnevetett. 
- Talán az elején. - mondtam halkan, és érdeklődve figyeltem minden szavát. 
- Már régóta... - kezdte egy mély levegővétel után. 
- Nocsak! - szakított minket félbe egy ismerős hang, és lehuppant a mellettem lévő székre a gazdája - Tényleg eljöttél, bratyó? Azt hittem, hogy Gwen csak így akart engem lerázni. - pillantott rám a fiatalabbik Black - El sem hiszem, hogy látlak egy ilyen puccos bulin. 
- Én meg azt nem hiszem el, hogy idepofátlankodsz zavarni minket. - mondta Sirius, valószínűleg még elég nyugodt állapotban. 
- Ugyan már, Sirius... - intette le bátyját Regulus - És te, kislány? - fordult ezúttal felém és látványosan végignézett rajtam - Tetszik ez a szín, ha nem tudnám, azt hinném, hogy mardekáros vagy. Velem kellett volna jönnöd, helyette. - intett a testvére felé.
- Köszönöm, de szerintem jól döntöttem. 
- Ne mondd, hogy élvezed a társaságát! Olyan unalmas és lehangoló tud lenni az én drága bátyám. 
- Tudod, Regulus... - kezdtem, és kissé felemeltem a hangomat, hogy meg tudjam előzni Sirius-t, aki éppen kitörni készült - Én is el tudom dönteni, hogy ki az, aki érdekes és izgalmas a számomra. Te nem vagy az, a testvéred viszont annál inkább. - nevettem rá, majd Sirius-ra néztem, aki most már teljes nyugalommal bámult rám. Talán őt is megleptem azzal, amit mondtam, nem csak saját magamat. 
- Hű! - nézett rám kikerekedett szemekkel Regulus - Azt hittem, hogy te okosabb vagy annál, minthogy bedőlj neki, és a süket dumájának. 
- További szép estét, Regulus! - bólintottam, és ezzel arra céloztam, hogy menjen el. 
A fiú vette a lapot, és egy grimasz kíséretében távozott az asztaltól, ezzel újra magunkra hagyva Sirius-szal. 
- Ne haragudj! - fordult felém a fiú, és bocsánatkérő arckifejezéssel nézett rám. 
- Semmi baj. - intettem felé - Figyelj csak! Mi lenne, ha inkább elmennénk innen. 
- Tényleg? - nézett rám csodálkozó, de mégis megkönnyebbült arccal. 
- Aha.
- Én azt hittem, hogy itt akarsz lenni.
- Nem igazán. Inkább menjünk el valami olyan helyre, ahol nyugalom van. Ez nem az én világom. 
- Oké! - ugrott fel Sirius az asztaltól - Menjünk! 
Mosolyogva fogtam meg a felém nyújtott kezét, és szinte észrevétlenül surrantunk ki Lumpsluck professzor szobájából. A hosszú és sötét folyosókon még mindig kézen fogva sétáltunk, és habár nem beszéltük meg, hogy hova megyünk, mindketten tudtuk jól, hogy hova vezet az utunk. 

A Csillagvizsgáló tetejéről csodálatos kilátás nyílt a csillagos égboltra és a teliholdra. A szél hidegen fújdogált, és ilyen magasan ezt csak még jobban lehetett érezni. Mikor megborzongtam, Sirius egyből levette a zakóját, és a vállamra terítette. 
- Nagyon szép vagy! - suttogta, és ahogy a szemebe nézett, elállt a lélegzetem. 
- Örülök, hogy eljöttél velem. - feleltem válaszul. 
Gwen és Sirius
- Én is! - mondta egyre halkabban, és a fülem mögé tűrt egy tincset a hajamból. Aztán megtörtént az, amire annyira vártam. Elkezdett felém közeledni, és már csak pár centi választotta el a számat az övétől. Aztán mikor majdnem összeért az ajkunk, a halk szélfúvás egy hangos, és fülsiketítő hangot hozott magával. 
- Mi volt ez? - kérdeztem ijedten, és a fejemet Sirius és a Tiltott Rengeteg fái között járattam. A velem szemben álló fiú szaporán vette a levegőt, és összehúzott szemekkel nézett a sűrű erdő felé. 
- Az francba! - suttogta, és rám nézett - Ne haragudj, de most el kell mennem. 
- Tessék? - néztem rá megütközve, és nem akartam hinni a fülemnek. Most tényleg képes itt hagyni? Ahogy ez átfutott az agyamon, a fiú, akit eddig testközelből néztem, már hátat fordítva szaladt le a torony lépcsőin. Újabb farkasüvöltés szakított ki a gondolataimból, és ahogy a fákat figyeltem, csak arra lettem figyelmes, hogy a kastély udvarán egy fekete árny, talán egy kutya szaladt végig, és a pár éve ültetett Fúriafűz felé vette az irányt, ahol pillanatok alatt el is nyelte a sötétség.