2018. május 21., hétfő

16. fejezet: Báli meghívás

Ahogy Sirius kimondta az "öcsém" szót, fél pillanat sem kellett ahhoz, hogy magamra hagyjon a Csillagvizsgáló tetején.
- Most hová mész? - loholtam utána, amint észhez tértem.
- Regulus után. - felelte idegesen.
- Nem hiszem, hogy követned kellene. - próbáltam maradásra bírni, és tényleg nem gondoltam valami jó ötletnek a dolgot, hogy az öccse után rohanjon, és kérdőre vonja.
- Valamit tervez. Valamibe benne van a keze, és nem hiszem, hogy ez a dolog jó dolog lenne. - állt meg a lépcsősor alján, és felém fordult.
- Sirius... - fogtam meg gyengéden a felkarját, magam sem tudom, hogy milyen gondolattól vezérelve - Tudom, hogy aggódsz miatta...
- Miatta? - nevette el magát gúnyosan - Ó! Nem! Nem aggódok én a testvérem miatt. Sokkal inkább mindenki más miatt, és azok miatt, akik az útjába kerülnek, ha tényleg tervez valamit. A testvérem egy elvetemült őrült tud lenni, ha valamit meg akar valósítani.
- Akkor joggal aggódhatok most nem? - próbáltam egyre meggyőzőbb lenni, és úgy vettem észre, hogy kezd megnyugodni.
- Aggódsz? Miért? - húzta össze szemöldökét.
- Most mondtad, hogy ha valaki az útjába áll, az... az... - a nyelvem szinte alig forgott, annyira zavarban voltam - Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem fog bajom esni. - mosolygott rám, és közelebb lépkedett hozzám, majd a bal kezét felemelve a fülem mögé tűrt egy tincset a hajamból - És azt sem hagyom, hogy neked bajod essen.
- Nekem mi bajom lenne?
- Hát ez az egész nyomozás dolog... - rántotta meg a vállát, de még mindig tartotta a testhelyzetet, és nekem sem állt szándékomban, hogy növeljek a távolságon - Lehet, hogy nem kéne ebbe még jobban belekeveredned.
- Szerintem már így is eléggé benne vagyok. - suttogtam és most én tettem egy újabb lépést felé. A szívem a torkomban dobogott, és a szám is kiszáradt, ahogy a fejünk egymás felé kezdett közeledni.
- Benne bizony! - hallottuk meg a hangot a Csillagvizsgáló bejárata felől, minek hatására azonnal szétugrottunk - Sétálgatunk? Romantikázgatunk? - nevetett gúnyosan Frics, kinek ott tekergett lábai között a macskája, aki idegesítően nyávogott - Úgy látom, büntetőmunkát akartok.
- Gwen-nek ehhez semmi köze... - kezdte egyből a védekezést Sirius - Ő prefektus, és csak engem követett, mikor látta, hogy megszöktem. Csak meg akart állítani.
- Ezt majd a házvezetőtök eldönti. - nevetett tovább, majd a kastély felé mutatott, és utasított minket, hogy induljunk el visszafelé.

Másnap kora reggel jelentkeznem kellett Lumpsluck professzor szobája előtt, ahol meg is kaptam életem második büntető feladatát. Az öreg elég jól szórakozott azon, hogy az egyik kedvenc diákjával, legalábbis elmondása szerint, rendszereztette az összes létező bájital hozzávalót, amik a polcain sorakoztak.
Legnagyobb szerencsémre tegnap este összetalálkoztunk Lumpsluck-kal a folyosón, mikor Frics az igazgatóhoz akart minket cipelni Sirius-szal. Az öreg szerint nem kellene annyira eltúloznia Fricsnek a büntetéseket, ezért egyből felajánlotta, hogy majd ő kiszabja a büntetés azon részét, ami engem illet. Az, hogy Sirius-szal mi történhetett ezután, még mindig rejtély számomra.
- Miss Fray! - szólt Lumpsluck, mikor már egy ideje a kis üvegcséket rendezgettem - Flitwick professzornál szóltam pár jó szót kiskegyed érdekében.
- Tényleg? - néztem rá megütközve - Köszönöm.
- Ugyan! - intett szórakozottan az öreg, és előre-hátra billegve, hátratett kezekkel nézett felém - A végén még nem kapna engedélyt a Halloween bálra.
- Bálra?
- Igen. Idén nem csupán karácsonykor, de Halloween-kor is rendezek egy bált, ahol természetesen várom a Lump Klub tagjait is, így természetesen magát is.
- Rendben. - bólogattam mosolyogva, habár már most nem igazán volt kedvem a bálozáshoz.
- Természetesen hozhat magával egy kísérőt, mondjuk a barátját.
- Nincs barátom, de valakit majd csak találok, aki elkísér. - mondtam lehajtva a fejemet.
- Á! - kiáltott fel Lumpsluck - Megjött a másik fekete bárány is! Jöjjön csak Mr. Black.
Ahogy az öreg kimondta a nevet, hatalmasat dobbant a szívem, és a fejemet az ajtó felé fordítottam szélsebesen. A látvány azonban nem igazán az volt, amire számítottam.
- Professzor! - bólintott unottan a most érkezett fiú.
- Jöjjön csak, Miss Fray már nekilátott a munkának. Nekem most mennem kell, de a kisasszony majd elmondja, hogy mi a feladatuk. - ahogy befejezte mondandóját, dalolászva kisétált az ajtón, és magunkra hagyott.
- Griffendél? - szólalt meg a fiú pár másodperc csend után, és elterült Lupsluck kanapéján.
- Hollóhát. - javítottam ki, hiszen gondoltam arra céloz, hogy melyik házból vagyok.
- Tényleg? - hajolt előre, és térdeire támaszkodott - Egy stréber büntetőmunkán? - szórakozott rajtam.
- A nevem Gwen, és nem stréber, nem Hollóhát, és nem is kislány, ahogy legutóbb neveztél. - néztem rá szúrós szemmel.
- Regulus. - mutatkozott be, mintha nem tudnám, hogy ki ő - Milyen szerencse folytán kerültél ide?
- Kint mászkáltam az éjjel, és Frics rajtakapott. - mondtam lazán, éppen úgy, mintha ez mindennapos dolog lenne számomra. Pedig nem volt az, egyáltalán nem. - És te?
- Dettó. Csak engem az öreg Lumpi kapott el. Szerintem még örült is neki, hogy végre ő büntethet meg. Na, mindegy. És mi járatban volt a prefektus kisasszony tegnap éjjel?
- Szóval mégis tudod, hogy ki vagyok. - húztam fel a szemöldökömet.
- Csak azt, hogy párszor megbüntettél te is. - nevette el magát, és így rettentően hasonlított a bátyjára  Gwen.
- Mondd csak, nem akarsz segíteni? - kérdeztem egy kis idő után, mikor már kezdett idegesíteni, hogy én robotolok, ő pedig csak a kanapén terpeszkedik.
- Nem igazán. - rántotta meg a vállát - Jobb csak nézni, ahogy csinálod. Te legalább értesz hozzá. Habár én is, csak nem igazán akarom ezt csinálni.
- Akkor készültél volna fel a büntetőmunkára, mikor a Tiltott Rengetegben mászkáltál. - vágtam neki vissza idegesen, de amint kimondtam a mondatot, egyből meg is bántam.
- Tessék? - hajolt ismét előre, és gyanakvóan nézett rám - Hogy jön ide a Tiltott Rengeteg? 
- Csak... - gondolkodtam a megfelelő válaszon - Láttalak éjjel, mikor az udvaron voltál. Gondoltam, hogy az erdőben voltál, mert abból az irányból jöttél.
- Aha. - dőlt hátra, és egy kicsit mintha megnyugodott volna - Tényleg ott voltam.
- Mit csináltál ott? - kíváncsiságom egyre jobban hajtott, habár tudtam, hogy nem kéne ennyire nyomulós kérdéseket feltennem neki.
- Fekete mágiát gyakoroltam. - mondta rejtélyesen, sötét tekintettel, de pár pillanattal később nevetni kezdett - Gyógynövényeket kerestem. - mutatta felém a karját, ami vastagon be volt kötözve.
- Gyógynövényeket? Megsérültél? - keltem fel a földről, ahol eddig ültem a bájitalos üvegek társaságában, és Regulus felé lépkedtem - Miért nem mész a Gyengélkedőre?
- Persze, hogy aztán magyarázkodjak Pomfrey-nak, hogy hogyan lett ilyen a kezem? - nevette el magát.
- De ha akarod, akkor én is megnézhetem. - vakartam meg a tarkómat - Szoktam segíteni a Gyengélkedőn, amolyan gyakornokként.
- Tényleg? - nézett rám meglepődve, és mintha elismerően bólintott volna.
- Aha. Megnézhetem? - nyúltam a keze felé.
- Nem hiszem, hogy tetszene. - mosolyodott el furcsán, majd elhúzta a kezét tőlem - Inkább segítek neked, és akkor előbb szabadulhatunk innét. - pattant fel a kanapéról, és a polcok felé vette az irányt, ahol egyből pakolni kezdett, mintha már ezer éve csinálná.
Két óra csendes válogatás és pakolás után végeztünk a ránk kiszabott feladattal. Regulus-szal alig váltottunk még pár szót, de mikor Lumpsluck szabadjára engedett minket, rám kacsintott, és odasúgta, hogy még látjuk egymást. Őszintén megvallva elég furcsa volt a fiú, mert bármennyire is hasonlított a bátyjára, mégsem tudtam rá ugyan úgy nézni. Valami furcsa, és titokzatos volt benne, ami habár kíváncsivá tett, mégis kicsit ijesztő volt. 

Vasárnap délután lévén úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a napsütésben, hiszen ebben az időszakban elég ritkának számított ez a jó idő. A kastélyudvar hátsó részébe mentem, ahol egy szabad boltíves ablak alá ültem le egy könyvvel a gyógynövényekről. A könyv témájáról egyből eszembe jutott Regulus, aki gyógynövényeket keresve járja a Tiltott Rengeteget. Vajon milyenre van szüksége? Egyáltalán szüksége van neki rá, vagy csak valami kifogást keresett, amivel eltitkolhatta a valódi okot, amiért kint járt az éjjel? 
- Szia. - szólalt meg mögöttem egy hang.
- Szia! - köszöntem vissza meglepve - Hát te? 
- Láttam, hogy megint kint ólálkodsz az udvaron, ezért arra gondoltam, megnézem, hogy hova szöksz. - mosolyodott el, majd az ablakpárkányra mutatott - Szabad? 
- Persze. - bólogattam, és összehúztam magam. 
- Mit olvasol? - nézett rá a könyvemre - Gyógynövények? Csak nem miattam olvasgatod ezt? 
- Tessék? - kérdeztem megrökönyödve - Nem. Dehogy. 
- Csak vicceltem, nyugi. 
- Ahogy már mondtam, gyakornokoskodok Madame Pomfrey-nál, és gondoltam nem rossz, ha minél többet tudok ebben a témában is. 
- Aha. - bólogatott, és le sem vette rólam a szemét, amitől kezdtem kicsit zavarba jönni. 
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar fogunk találkozni, csupán reménykedtem benne. 
- Regulus! - nevettem fel - Egy helyen lakunk. Minden nap találkozunk. 
- Mondd csak! - intett le - Lesz Lumpi-nak egy bálja Halloween estéjén, és én is hivatalos vagyok. Nem jönnél el velem? 
- Én? 
- Van itt még más is? 
- Nem is ismersz. Miért akarnál velem menni? 
- Pont ezért. Amúgy meg addig még van időnk megismerni egymást. 
- Biztos vagyok benne, hogy van rengeteg lány, aki szívesen veled menne. - próbáltam lebeszélni a dologról, majd eszembe jutott valami - Az helyzet az, hogy én is hivatalos vagyok, és én már elhívtam valakit. 
- Tényleg? - nézett rám, és láttam rajta, hogy nem hisz nekem - Kit? 
- Öhm... - gondolkodni kezdtem, majd mikor megláttam a felénk közeledő alakokat, majdnem kiugrott a szívem - Sirius! - mutattam a fiú felé.
- Mit csinálsz itt? - lépett mellém az említett, és idegesen nézett az öccse felé.
- Gwen-nel beszélgettünk. - mosolygott gúnyosan a kisebbik Black - Éppen akkor hívtam el Lumpi Halloween báljába, mikor megérkeztél. 
- Tessék? - nézett rá, majd rám kérdőn Sirius. 
- És én mondtam Regulus-nak, hogy már elhívtalak téged. - szóltam gyorsan közbe. 
- Igen? - Sirius kérdő tekintettel nézett a szemembe, majd leesett neki a tantusz - Ó! Igen. Persze. 
- Aha! - bólogatott kissé idegesen Regulus, majd magunkra hagyott minket - Jó légy, bátyó! - szólt még oda Sirius-nak. 
- Merlin szakállára! - sziszegte a fogai között Sirius - Ki tudnám nyírni. Miért akaszkodott rád? És miért akart téged magával vinni a bálba? 
- Lumpsluck professzornál együtt voltunk büntetésen. - magyaráztam neki, és elmeséltem az eddigi napomat. 
- És hogyan jutott eszedbe, hogy engem hívtál el? Mármint miért mondtad ezt? - mosolyodott el végre. 
- Valójában tényleg téged akartalak elhívni. Vagyis nem is igazán akartam elmenni, de ha megyek, akkor örülnék neki, ha velem jönnél. - húztam meg a vállaimat. 
- Annak én is örülnék. - ült le mellém a boltív alá, ahol eddig a testvére ült. Viszont most sokkal jobban éreztem magam, mint percekkel ezelőtt a kisebbik Black-kel. 

2018. április 19., csütörtök

15. fejezet: Szíriusz

Nem is tudtam igazából, hogy miért mentem vissza a buliba. Nagyon nem volt hozzá hangulatom, és nem igazán tetszett a hangzavar sem. Fogalmam sem volt, hogy a Tekergők honnan szereztek hangszereket, de lehet jobb is, ha nem tudom meg. Megbűvölt gitárok, és egy dob adta meg a nem túl hangos alaphangulatot, és számomra teljesen ismeretlen dalokat játszottak. Ezt kellett túlkiabálni mindenkinek, és ettől keletkezett az óriási hangzavar. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy Lily is velem volt, habár még mindig nem jöttem rá, hogy miért egyezett bele a buliba.
- Keressünk egy szabad sarkot, vegyünk magunkhoz valami piát, és beszélgessünk. - mosolygott rám - Persze csak akkor, ha akarsz. - az egyik asztal tetején ülő, hangosan hahotázó Sirius-ra nézett, majd rám. Gondolom ezzel arra célzott, hogy folytassuk a klubhelyiségben elkezdett témát. Ennyit arról, hogy felejtsük el a fiúkat.
- Oké. - sóhajtottam fel, és szinte megkönnyebbülést éreztem. Talán azért is, mert valakivel végre megbeszélhetem ezt a dolgot, amit azt hiszem, hogy érzek. Nicole-nak nem hozhatom fel ezt a dolgot, főleg azok után, hogy totál odavan Sirius-ért.
- Gyere, üljünk le oda. - indult el egy üres faasztal felé, miután felkapott egy üveget egy másikról, én pedig követtem - Mesélj! - mondta bátorítóan, miután leültünk.
- Igazából nem tudok sok mindent mesélni. - húztam el a számat - Az egész a Gyengélkedőn kezdődött, mikor elkezdtem ott gyakorlatozni. Sirius éppen bent feküdt.
- És hogyan kezdtetek beszélgetni? - tette fel a kérdést, ugyanis szerintem úgy látta, hogy nincs több mondanivalóm. Valójában lett volna, csak elég nehéz és furcsa volt ezekről beszélni.
- Én osztottam az ételt minden napszakban, és ő próbált folyamatosan átvágni a neki járó kajával. Még mindig fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta. - gondolkodtam el hangosan.
- Hát igen. - nevette el magát - Van pár olyan dolog, amit nehéz megérteni velük kapcsolatban. - tekintete elkalandozott, és ha jól vettem észre, akkor James Potter-t figyelte, aki éppen két hugrabugos lánynak tartott előadást.
- Mi van veletek? - bukott ki belőlem a kérdés akaratlanul is. De ha már a pasiknál tartunk, ő is mesélhetne egy kicsit.
- Fogalmam sincs. - tekerte meg a fejét, és nem látszott zavartnak a kérdésem miatt. Ebben talán az elfogyasztott alkohol is nagyrészt szerepet játszott. - Nagyon nem tudom őt hova tenni. Néha teljesen azt érzem, hogy komolyan gondolja azokat, amiket mond, máskor pedig meg tudnám fojtani a hülyeségei miatt.
- Hát... Ha érdekel a véleményem, akkor szerintem teljesen odavan érted. - mosolyogtam rá - És Sirius szerint is... - tettem hozzá halkan.
- Black szerint? - szemöldöke a magasba szökkent - Vele ilyenről beszéltetek?
- Aha. Sok mindenről beszélgettünk, és mikor rajtakaptuk őket, hogy Piton-t kínozzák, utána jött szóba a dolog.
- Hűha! - húzta el a száját - Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül bárkinek is eszébe jutott, hogy mi lenne ha James és én... De mindegy is. Hagyjuk inkább.
- Beszélhetünk róla, ha akarod. Szívesen meghallgatlak. - biztattam.
- Inkább nem. Legalábbis ne itt. - nézett körbe a rengeteg diák között - Majd valami nyugisabb helyen.
- Oké. - bólintottam. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy elég nehezére esik neki erről beszélni, vagy talán még maga sem ismeri be, hogy mit is érez.
- Lily? Gwen? - hallottuk meg a meglepett hangot - Ti mit kerestek itt?
- Ez egy nagyon hosszú történet, Remus! - nevette el magát a vörös lány, és intett a fiúnak, hogy csatlakozzon. Remus mellém ült le, majd érdeklődve várta, hogy hogyan kerültünk ide.
- Eléggé meglepett, hogy itt látlak titeket. - mosolygott a fiú. Ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy megint betegeskedik, hiszen az arca fal fehér volt, a szemei pedig beesettek.
- Én egy fogadás miatt vagyok itt, Lily meg... - néztem rá a lányra, mert igazából még mindig nem értettem, hogy mit is csinálunk itt.
- Én csak a pia miatt jöttem. - mutatta fel a poharát a lány, Remus-nak pedig leesett az álla - Csak vicceltem, Remus! - kacagott a lány - Gwen éppen le akart lépni, aztán beszélgetni kezdtünk, és úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje, hogy megnézzem, hogyan zajlik a Tekergők híres bulija.
- Ne is mondd! - temette kezeibe az arcát a fiú - Alig várom, hogy ágyba kerüljek. Jobban örültem volna, ha nem a mi szobánkban szervezik ezeket a bulikat.
- Ha nem érzed jól magad, lemehetsz a Gyengélkedőre is. - szólaltam meg - Elég sápadtnak tűnsz.
- Jól vagyok. - mosolygott rám meggyőzésképpen a fiú, de persze egy szavát sem hittem el.
- Tényleg elég rosszul nézel ki. - támasztotta alá Lily is.
- Na kösz. - nevetett fel Remus - Nagyon jó ezt hallani két ilyen lánytól. 
- Ilyen? - húzta fel a szemöldökét Lily, és én is várakoztam a fiú válaszára.
- Hát két ilyen...ilyen... - akadozott a szava, és arca olyan piros színben pompázott, akár Dumbledore professzor főnixének tolla.
- Ezt nem tudom elhinni! - Remus legnagyobb szerencséjére a hang gazdája fénysebességgel csapódott be a Lily melletti üres helyre - Evans? 
- Csukd be a szádat, Potter! - mondta unottan a vörös hajú lány, rá sem nézve James-re. 
- Te tényleg itt vagy? - kérdezte hitetlenkedve, és mutatóujjával bökdösni kezdte a lányt, aki persze egyből félresöpörte a kezét.
- Szeretnéd, ha eltörném az ujjadat? - nézett a szemébe zaklatójának.
- Csak nem hiszek a szememnek. Azt hittem, hogy álmodom vagy hogy sokat ittam. 
- Hát az egyszer biztos... - szólt közbe Remus. 
- Jaj, Holdsáp! - intette le a szemüveges fiú - Ne parázz! Alig ittam pár pohárkával. De ha Lily azt szeretné, akkor többet egy kortyot sem iszok. - suttogta a lány fülébe, aki majdnem kiköpte a szájában tartott alkoholt. 
- Lily? - nevetett fel a név gazdája - Mióta vagyok Lily, és nem Evans? 
- Nem is tudom. Az Evans név ne illik hozzád. Nem gondolkodtál már más opción? Nekem mondjuk totál bejönne a Lily Potter. Mit szólsz? 

Lily és James
- Álmodj csak! Még ha te lennél az utolsó hímnemű egyed a Földön, akkor sem. 
- Nagyon gonosz vagy! - játszotta a sértődöttet James. 
- Fogd be, és inkább hozz valami normális piát. - nyomta a fiú kezébe a kelyhet, amiből eddig ivott, ő pedig már rohant is teljesíteni a kérést. 
- Na, most aztán a fellegekben fog járni napokig. - nevetett Remus - Minden álma az volt, hogy Lily a szobájában kössön ki. - ahogy kimondta ezt, mint a hárman hangos hahotázásban törtünk ki.
- Szerintem teljesen odavan érted. - bólogattam, és biztos voltam abban, amit kimondtam. James Potter-ről messziről lesült, hogy teljesen odavan Lily-ért. Ő pedig bárhogy is tagadta, kölcsönös volt a vonzalom. 
- Amióta csak meglátta a folyosón elsőéves korunkban... - helyeselt Remus, majd egyből fel is kelt az asztaltól - Én most azt hiszem, hogy lemegyek egyet a klubhelyiségbe, és inkább megírom az egyik házi dolgozatot jövő hétre. Nekem ennyi elég volt a buliból. 
- Ez jó ötlet. - kaptam az alkalmon, és én is távozni szerettem volna, de Lily elkapta a csuklómat, ami eddig az asztalon pihent. 
- Még maradj egy picit! - nézett rám furcsán - Valamit még el akartam mondani. 
- Öhm... Igen? Oké. - egyeztem bele, mert hajtott a kíváncsiság. Amint Remus magunkra hagyott, egyből rákérdeztem a dologra. - Miről van szó? 
- Nem miről, hanem kiről. - szemével alig láthatóan balra pillantott, én pedig követtem az irányt. A szívem majdnem kiugrott, mikor megláttam a felénk közeledő alakot. 
- Megyek, és megkeresem ezt az idiótát, mert úgy néz ki, hogy egyedül nem tud megtölteni egy poharat. - mondta hangosan, hogy a közeledő is hallja - Black! - kiáltott fel Lily, mikor Sirius odaért mellénk - Megtennéd, hogy szórakoztatod a barátnőmet, amíg én megkeresem a barátodat? 
- Naná! - bólintott a barna fiú, és leült a Lily által bemelegített helyre - Szia! 
- Szia! - köszöntem neki halkan, mosolyogva.
Gwen és Sirius
- Evans teljesen be van pörögve. Na, nem mintha máskor nem lenne, de most nagyon. - nézett a távolodó lány után. 
- Szerintem egy kicsit az alkohol is közrejátszik. - nevettem el magam - Megivott egy pár pohárral, ami nekem is meglepő volt. 
- Hogyan kerül egyáltalán ide? 
- Bevallom, éppen szökésben voltam, mikor rajtakapott. - húztam angyali mosolyra a számat - Azt mondta, hogy visszajön velem, és beszélgetünk meg iszogatunk egyet. De aztán jött Remus és James, és nem sok minden lett a beszélgetésből. - magyaráztam neki, és az előttem álló pohárra néztem. Az alján csupán egy korty ital volt. Észre sem vettem, hogy mikor ittam meg Lily és James szócsatája alatt, mondjuk a hatását kezdtem érezni.
- El akartál szökni? Miért? Nem érzed jól magad?  - csupán ennyi ragadt meg neki az előző mondataimból. 
- Ez nem igazán az én világom. - vallottam be - Nem nagyon akartam eljönni, mondhatjuk azt is, hogy Nicole kényszerített rá. 
- A barátnőd aztán nem semmi. - mosolyodott el. 
- Tényleg? - a szívem újra a torkomba ugrott. Ezek szerint tényleg tetszik neki Nicole.
- Aha! Ha egyszer nekiáll beszélni, akkor még Merlin legerősebb varázslata sem tudná leállítani. -nevetett tovább - Alig tudtam lerázni. 
- Ő már csak ilyen. - rántottam meg a vállamat. Lerázni? Ha tényleg tetszik neki, akkor miért akarná lerázni? 
- Tudod mit? Van egy ötletem. Megvársz itt? - kérdezte izgatottan. 
- Persze. - feleltem gondolkodás és kérdés nélkül. Sirius másodpercek alatt eltűnt a szemem elől, de nem kellett sokáig egyedül időznöm, ugyanis megjelent Nicole. 
- Te hol jártál eddig? - kérdezte hangosan, kezében egy pohárral, mikor odaért hozzám. A nyelve elég furcsán forgott, gondolom már jó pár pohárral ihatott. 
- Itt ültem. - mutattam magam mellé - És te? 
-  Beszélgettem, meg hasonlók. - nevetett - Annyi jó pasi van itt.
- Igen? - húztam fel a szemöldökömet. Nem akartam tőle megkérdezni, hogy mi a helyzet Sirius-szal, mert láthatóan elfelejtette egy kis időre, hogy róla álmodozzon, és ez jobb is volt így. 
Egy darabig hallgattam, ahogy barátnőm mindenféle hugrabugos meg griffendéles pasiról áradozik, majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy hova tűnhetett Sirius. Ahogy ez a gondolat átsuhant a fejemen, halk susogást hallottam a fülem mellett.
- Ne ijedj meg! - súgta a fülembe a láthatatlan hang gazdája, és habár figyelmeztetett, kissé megfeszültem - Gyere ki a folyosóra!
- Valami baj van? - kérdezte Nicole, mikor észrevette, hogy nem figyelek rá.
- Semmi. Csak el kell mennem a mosdóba. - szabadkozva felkeltem a helyemről, majd a kijárat felé vettem az irányt. Szerencsémre Nicole nem akart elkísérni, inkább elment egy újabb adag italért, ha jól vettem ki a mondatból, amit utánam kiabált. 
Ahogy betettem magam mögött az ajtót, a folyosóra néma csend telepedett, vagyis megfelelően működtek a bűbájok, amiket a szobára szórtak ki. 
- Sirius? - suttogtam halkan magam elé a sötétben.
- Erre! - a hang a jobbomról jött, és már a gazdájára is rálátást nyertem, hiszen megszabadította magát a láthatatlanná tévő köpenytől. 
- Ez minek?  mutattam az ezüstösen csillogó anyagra.
- Azt mondtad, hogy nincs kedved itt lenni. Viszont szombat este van, és ilyenkor bűn lenne, ha már aludni mennél. Elvinnélek valahova, ami biztos, hogy tetszeni fog. 
- Nem is tudom... - húztam el a számat. 
- Gweeen! - mondta ki a nevemet elnyújtott hangon, amitől habár akaratlanul, de csak mosolyogni tudtam.
- Legyen! - egyeztem bele - De nem maradunk sokáig, és nem megyünk messze. 
- Úgy lesz. - ígérte meg, és szétterítette a köpenyt, hogy mindketten beférjünk alá. 
Halk léptekkel mentünk le a klubhelyiségbe, ahol a házija felett körmölő Remus-t találtuk. Lábujjhegyen osontunk el mellette, éppen ahogy a folyosókat is szeltük. Fogalmam sem volt, hogy Sirius-szal hova tartunk, de mikor már az udvaron jártunk, és az iskola egyik külső épülete felé vettük az irányt, kezdtem rájönni. 
- A Csillagvizsgáló? - kérdeztem halkan, habár itt már senki sem hallhatott minket. 
- Hidd el nekem, hogy ilyenkor a legszebb. 
- Ilyenkor? 
- Mindjárt éjfél. Ilyenkor ragyognak a legszebben a csillagok. - ecsetelte, mikor már a torony lépcsőit szeltük - Szerintem tetszeni fog. 
A mozgás és a lépcsőzés elég nehezen ment a köpeny alatt, és habár itt már nem volt rá szükség, hiszen senki sem láthat meg bennünket, mégsem gondoltuk azt, hogy le kellene venni. Legalábbis én nem.
- Mikor úgy érzem, hogy magam alatt vagyok, vagy van valami problémám, akkor feljövök ide. - mesélte a fiú, mikor felértünk a tetőre. Mélyet szippantott a csípős éjszakai levegőből, majd a falnak dőlve leült, és az eget kezdte kémlelni. Kérés nélkül csatlakoztam hozzá. 
- Nagyon szép. 
- Az ott az Orion csillagkép. - mutatott egy csomó csillagra, amik fényükkel kitűntek társaik közül. 
- Hollóhátas létemre sosem voltam jó asztronómiából.
- Orion a második nevem. És apám neve is. - húzta el a száját. 
- Ó! 
- Utálom is, meg nem is. Az Orion a leglátványosabb csillagkép, és főleg ebben meg a téli időszakban látszik nagyon jól, és a világ minden tájáról látszik. A görögök szerint Orion egy hatalmas termetű vadász volt, és a csillagképen is olyan, mintha egy vaddal harcolna. Ott alatta pedig a Nagy Kutya csillagkép van. Látod azt a csillagot? Amelyik a legfényesebb. - mutatott fel ismét az égre, és közelebb hajolt hozzám úgy, hogy a vállunk már összeért - Az ott a Szíriusz. 
- Tényleg? - mosolyogtam rá.
- Aha.
- Nagyon szép. A legszebb az összes közül. - mondtam halkan, miközben a szemébe néztem. Még így, korom sötétben is látszódott, hogy valójában szürke a szeme. Sosem láttam még ilyen színt. 
- Az. - suttogta felém, és kezét felemelve, elsöpört egy tincset az arcomból. Éppen úgy csinálta, ahogy már ezelőtt is, de most megborzongtam az érintésétől.
- Fázol? - kérdezte rögtön. 
- Egy kicsit. - ismertem be. Elvégre ősz közepén járunk, és éjfél is elmúlt már, a torony tetején pedig jóval nagyobb volt a légáramlat, mint odalent. 
- Itt a pulóverem. - még ki sem mondta, de már ki is bújt ruhájáról, és a vállamra terítette. 
- Köszönöm. De te nem fogsz így fázni? 
- Én bírom a hideget. Elvégre a nevemet is a kutyacsillagról kaptam. - nevetett.
- Hát ez sokkal jobb, mint a buli. - sóhajtottam egy nagyon a hideg levegőből, habár szurkálta a tüdőmet. 
- Szerintem is. Gwen... én... - kezdte, de ekkor valami zajra lettünk figyelmesek. Habár magasan voltunk, de még így is hallottuk, ahogy a Tiltott Rengeteg felől hangos ágropogás hallatszott. 
- Talán Hagrid az. - céloztam a roxforti vadőrre. 
Sirius összehúzott szemekkel kémlelt a hangok után.
- Lehet. - ahogy kimondta, a rengetegből előlépett egy alak. Alaposan körülnézett és futásnak indult a kastély felé. 
- Az ott... - kezdtem, de Sirius fejezte be helyettem.
- Az öcsém. 

2018. április 15., vasárnap

14. fejezet: A buli

Egész nap azon járt az eszem, amit Nicole mondott. Vajon tényleg tetszik Sirius-nak? Csak azért lóg velem a fiú, hogy hozzá közel kerüljön? Sosem láttam őket beszélgetni, a tegnapi köpkövezés előtt. Vagy csak nem tűnt fel? De az is lehet, hogy Sirius nem merte eddig megszólítani őt, mert annyira zavarba van tőle. Ezért próbált meg először hozzám közel kerülni, mivel én vagyok a legjobb barátnője. Aztán majd nekem kell összehoznom őket. Fantasztikus lesz... Nem is értettem magamat, hogy miért zaklatott fel ennyire ez a gondolat. 
- Gyerünk, drága barátnőm! - rontott be az ajtón Nicole, majd hirtelen le is fékezett - Mit csinálsz itt? Még fel sem keltél azóta? 
- Lustálkodok. - rántottam meg a vállamat, és közben még mindig a plafont bámultam.
- Mi bajod van? - ült le barátnőm az ágyam szélére olyan óvatosan, mintha félne valamitől. 
- Semmi. - néztem rá, és mosolyt erőltettem az arcomra - Csak fáradt vagyok, és jó lustálkodni egyet. Nincs semmi bajom.
- Hat éve ismerlek, de ilyet még nem láttam tőled. - nevette el magát végül.
- Öregszem. - nevettem én is.
- Na, gyere! - fogta meg a kezemet, és felhúzott a puha paplanból - Hamarosan mennünk kell a buliba. 
- Nem akarok menni. - nyafogtam.
- De! De igenis, hogy jössz! - parancsolt rám Nicole - Nem hagyhatsz egyedül.
- Ugyan már! Máskor is voltál már ilyen buliban, és én sosem voltam ott. 
- Pontosan ezért, éppen itt az ideje. Hamarosan kirepülünk a családi fészekből, és ez következik. 
- Mi? - néztem rá furcsán. 
- Hát buli, buli hátán. 
- Nicole! Ha befejezzük a sulit, utána munkába fogunk állni, családot alapítani, és így tovább. - magyaráztam úgy, mintha egy kisgyereknek beszéltem volna. Mondjuk jelen pillanatban úgy is éreztem. 
- Én szerintem először utazgatok egyet. - rántotta meg a vállát, és kibámult az ablakon - Neked még nem jutott eszedbe? Hogy milyen jó lenne körbeutazni a világot? 
- Nem igazán... - húztam el a számat - Neked ez hogyan jutott eszedbe? 
- Nem is tudom. A Nagyteremben találkoztam Sirius-szal, és az estéről kérdezett, aztán csak úgy beszélgetésbe elegyedtünk. Mikor kérdeztem tőle, hogy mihez kezd majd a suli után, nem igazán tudta megmondani. Aztán előjött ez a téma, hogy világot kéne látni. 
- Tényleg? - ugrott a szívem a torkomba.
- Aha. Most mondd meg! - mosolygott vidáman felém - Micsoda közös témánk van! A végén még együtt utazzuk körbe a Földet. 
- Aha. - bólogattam, és semmi mást nem tudtam mondani. Mégis mi a fene történt? Itt volt az első öt évünk, és nem akart semmit sem tőle. Sőt, még pár nappal ezelőtt sem. Most meg? Holnap meg már az esküvőt fogja tervezni, vagy mi? 
- Na, gyere! Keresünk neked valami csini rucit.
- Nekem nincs csini rucim. Csak nadrágok, topok meg pulcsik. - soroltam.
- Pontosan ezért az én szekrényemben keresünk valamit. - mondta, és az ágya melletti tölgyfa szekrényhez lépett - Ez az! Ez lesz a nyerő darab. - mondta, pár másodperces válogatás után. 
- Nem hiszem, hogy ennyire ki kéne öltöznöm. - vettem jobban szemügyre a darabot. Nem volt rossz, sőt, nagyon is szép ruha volt, de nem az én világom. Szinte soha nem hordtam szoknyát. 
- Szerintem meg pont neked való. Még sosem volt rajtam, mert nekem mellben szűk egy kicsit. 
- Na, kösz! - húztam össze a szemeimet, majd az ágyról felkelve, kikaptam a kezéből a vállfán lógó ruhadarabot - Nagyon szép! - simítottam végig a puha, világoskék anyagon. 
- A tiéd! - bólogatott mosolyogva.
- Na jó, legyen! - egyeztem végül bele. 
- Szuper! - tapsikolt örömében barátnőm - Gyere, kezdünk valamit a hajaddal is. 



Alig másfél óra múlva indulásra kész voltunk, de én még mindig a szobában lévő, nagy tükör előtt álldogáltam, és magamat bámultam.
- Szerinted ez nem túlzás? - érintettem meg a hajamat, mely most nagy hullámokban lógott a vállamra. A ruha, amit Nicole adott, egyszerűen meseszép volt, de túl csinosnak találtam egy iskolai bulihoz. 
- Nem! - rázta a fejét barátnőm - Majd csak figyeld meg, hogy egy-két griffendéles csaj micsoda ruhában lesz. 
- Jesszus! - túrtam idegesen a hajamba. Most mi bajom van? Ez csak egy sima buli, miért izgulok ennyire? 
- Vedd fel a talárodat, és menjünk. - nyomta a kezembe Nicole az említett ruhadarabomat. 
- Minek a talár? - néztem rá kérdőn.
- Mivel ez egy titkos buli, ahogy te is tudod, és nem mászkálhatunk csini szoknyába végig a kastélyon. Mit mondanánk, ha megkérdezné valaki, hogy hova megyünk? 
- Oké. Igaz. - bólogattam az ésszerű érven, majd magamra terítettem a talárt.
Nyolc óra is elmúlt, mikor elindultunk a Griffendél klubhelyisége felé, ami csakúgy, mint a miénk, a kastély egyik tornyában volt. A bejáratot a Kövér Dáma festménye őrizte, neki kellett megmondani a jelszót, és ő engedett be a klubhelyiségbe. A kerek terem nagyon hasonlított a miénkre, de sokkal több puha, nagy fotel volt itt, illetve arany és vörös volt minden. 


- Gwen?- hallottuk meg a hangot, mikor beléptünk a festményen - Te mit keresel itt?
- Szia Lily! - mosolyogtam az egyik fotelben ülő lányra.
- Na, ne mondd ám, hogy már te is ezeknek a hülyéknek a bulijára jársz. 
- Evans! - jött a kiáltás egy egyik lépcsősor aljából - Mindig imádom, mikor így magasztalsz. 
- Potter. - mondta Lily, rá sem nézve a szemüveges fiúra.
- Hali, hölgyek! - mosolygott felénk James - Nem beszélnétek rá Evans-t egy jó kis bulira? 
- Ne is álmodj róla! - sziszegte a vörös lány - Inkább örülj annak, hogy nem jelentem a dolgot McGalagonynál. 
- Ugyan, Evans! - karolta át a lányt - Az egész Griffendél titkot tud tartani, nehogy már te ne tudj!
- Majd meglátjuk!
- Ugyan már! Ezt mondod évek óta. - intette le James, majd a lépcső felé mutatott, ahonnan az imént érkezett - Erre gyertek!
A hosszú, csigalépcsőn felsétálva a hálókörletben találtuk magunkat. A folyosó legvégére sétáltunk, és ott nyitott nekünk ajtót James. Nicole-nak nem volt ismeretlen a hely, nekem viszont annál furcsább volt. Mint kiderült, a fiúk hálókörletében voltunk, és a Tekergők szobájába érkeztünk meg. Ez a szoba volt mágiával megnagyítva, és átrendezve a bulihoz. Az ágyak eltűntek, helyettük székek és itallal telerakott asztalok voltak, középen pedig egy tánctér. A helységben körülnézve nagyjából harminc ember lehetett rajtunk kívül. Pár griffendéles lány a táncparketten rázta magát, egy-egy pohárral a kezében, de a legtöbben kisebb csapatokba összeverődve beszélgettek. 
- Isten hozott a Tekergő barlangban! - mutatott körbe James. 
- Azt hittem, hogy a klubhelyiségben szoktátok tartani a bulikat. - fordultam felé, miközben igazi úriember módjára lesegítette rólunk a talárt, és egy nagy kupacba dobta, a többi tetejére. 
- Ott akartuk, de páran, élükön Evans-szel, hisztizni kezdtek az ötlet hallatán. - forgatta meg szemeit - Szerinte ugyanis megzavarnánk a magánszférát. 
- Végülis igaza van. - bólogattam, mire James csak megtekerte a fejét. 
- Tipikus prefektus... Na, de igazából jobb is így, mert ide azt engedünk be, akit akarunk. Mondjuk a mi házunkból bárki bejöhet... A teret megnagyobbítottuk, meg átrendeztük, bevetettünk pár hangtompító bűbájt, meg hasonlók. - magyarázta lazán. Nekem pedig megint el kellett csodálkoznom azon, hogy micsoda hihetetlen dolgokat művelnek ezek négyen. Olyan varázslatokat csinálnak meg, amik egy profi felnőttnek is okozna némi fejtörést. 
- Én lelépek valami piáért! - szólalt meg Nicole, és mint aki otthon érezte magát, otthagyott egyedül. Azért egyedül, mert közben már James is eltűnt, azzal az ürüggyel, hogy megpróbálja rávenni Lily-t, hogy csatlakozzon hozzánk. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy ha ez az évek során eddig nem jött össze, akkor ma sem fog. 
- Nagyon csinos vagy. - hallottam meg a halk hangot a hátam mögött, minek hatására ijedten pördültem meg. 
- Ó! - mosolyodtam el - Szia!
Gwen
- Hoztam neked italt. - nyomott a kezembe egy kelyhet, amiben valami barnás folyadék volt.
- Mi ez? - szagoltam bele, és elhúztam az orrom a szúrós szagra.
- Ogden féle lángnyelv whisky.
- Hát... nem igazán szoktam alkoholt inni.
- Akkor hozhatok valami mást is. - ajánlotta egyből a szürke szemű fiú, és már indult is.
- Ne, Sirius! Várj! - fogtam meg a kezét, és visszahúztam - Jó lesz ez is. Maradj csak! Megkóstolom.
- Hát jó. - mosolyodott el megint, én pedig a számhoz emeltem a poharat.
- Ahhhh... - húztam el a számat, mikor az alkohol marni kezdte a szám belsejét, majd a torkomat - Uhhhh... Fogadjunk, hogy azért mosolyogtál már előre, mert tudtad, hogy mi lesz a reakcióm. - löktem meg a mellkasát. 
- Nem. - rázta meg hosszú haját - Csak örülök, hogy eljöttél.
- Tényleg? - néztem a szemébe hirtelen.
- Aha. - bólogatott - És? Hogy tetszik a buli? 
- Hát eddig nem rossz. - emeltem meg a poharamat - De még csak pár perce vagyok itt. 
- Hahóóó! - ugrott hirtelen mellém Nicole, két pohárral a kezében - Hoztam neked italt. - mondta, és az üres kezembe nyomta a poharat. Most nagyjából úgy nézhettem ki, mint valami alkoholista, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik pohárból vedeljen. - De látom, már iszol. Gyerünk, húzd csak le azt, és kóstold meg amit hoztam.
- Lassíts, oké? - szóltam rá barátnőmre, kinek leheletéből érződött, hogy már legalább egy felest lehúzott, és aki már régen nem figyelt rám, ugyanis minden figyelmét a velünk szemben álló fiúra összpontosította.
- Hali, Sirius! - mosolygott rá teli szájjal a fiúra.
- Szia! - köszönt vissza neki a fiú, majd belekortyolt a poharába, és elkezdett másfelé nézegetni.
- Nagyon jó a buli. - nyomult tovább Nicole. 
- Kösz! Öhm... Most megyek, érezzétek jól magatokat! - felelte, majd további szó nélkül magunkra hagyott. 
- Láttad, hogy milyen zavarba volt miattam? - sipítozta Nicole a fülembe, én pedig elnevettem magam. 
- Zavarba? Hát szerintem nem lehet olyan könnyen zavarba hozni. 
- Jajjj, kis butus! - intett le barátnőm - Mit tudsz te erről? Kérdezett rólam? 
- Nem. - néztem rá összehúzott szemekkel előző mondata miatt. 
- Elmegyek még egy kis italért. - mutatta fel üres poharát, miután lehúzta a tartalmát. 
- Ez aztán a remek buli. - mondtam magamnak, mikor újra magam maradtam. Egy pár percig csak álldogáltam egy helyben, majd sarkon fordultam, és elindultam a kijárat felé. Mégis mit gondoltam? Hogyan érezhetném magam jól egy ilyen bulin? 
- Gwen? - szólított meg egy hang, mikor a szinte már kihalt klubhelyiségben jártam. Lily volt az, aki ugyan ott ült, ahol legutoljára. Intett nekem, én pedig odasétáltam hozzá, és leültem mellé az egyik fotelbe. Tényleg sokkal puhább és kényelmesebb volt, mint amik a mi klubhelyiségünkben voltak.  - Máris mész? 
- Nem nekem való ez a buli. - a poharakat, amik még mindig a kezemben voltak, letettem az egyik kis asztalra.
- Mi történt? - csukta be az ölében fekvő Bájitaltan könyvet, és közelebb hajolt hozzám. 
- Ahhhh... - sóhajtottam egy mélyet - Igazából én magam sem tudom. Nem is értem, hogy miért jöttem el. 
- Mert Black megverte Nicole-t a köpkövezésnél, nem? 
- Az is benne van, de Sirius már előtte is említette a bulit. Mármint, hogy jöjjek majd el egyszer. - magyaráztam neki, ő pedig egyre nagyobb érdeklődéssel figyelt. 
- Tényleg? Érdekes... Na, mindegy. Mesélj csak tovább!
- Igazából nincs mit mesélnem. Csak nincs valami nagy kedvem ehhez az estéhez. Nicole egész este Sirius-ról áradozik, és nincs hangulatom hozzá, hogy hallgassam. 
- Black-ről áradozik? - nevette el magát. 
- Meg van győződve arról, hogy tetszik Sirius-nak, és csak azért hívott meg minket a bulira. 
- Te jó ég! - a hasát fogva kacagott tovább Lily - Mégis ki az a hülye, aki Sirius-tól vár bármi olyat, ami egy lapon említhető a szerelemmel. 
- Hát... ja. - mosolyogtam lehajtott fejjel. 
- Te jó ég! - hirtelen komoly hangneme váltott a vörös lány - Te! Te vagy az!
Lily
- Mi? - néztem rá zavartan, és nem tudom, hogy az alkoholtól-e, de lángolni kezdett az arcom. 
- Neked tetszik Sirius? - kérdése inkább hatott kijelentésnek. 
- Mi? - kérdeztem újra, de nem tudtam értelmes választ adni - Én... én nem... nem tudom. 
- Jesszus! Gwen! - mosolyodott el - Tetszik neked az a hülye? 
- Fogalmam sincs. - vontam meg a vállamat, és beleittam az egyik pohárba. Ez nem az a pohár volt, amit Sirius adott, hanem a Nicole-féle, és ez a lötty ezerszer erősebb és rosszabb volt, mint a lángnyelv whisky.
- Ez nagyon édes. - mosolygott tovább Lily.
- Az előbb még hülye volt. - nevettem el magam.
- Mindenki változhat. - legyintett.
- James is? 
- Kivéve James Potter. - tekerte meg a fejét - De hagyjuk a fiúkat. Mit iszol? - nézett bele a poharamba.
- Az lángnyelv whisky, ez meg valami borzalom. - mutattam a kezemben lévő poharat. 
- Szerezzünk még piát, és felejtsük el a fiúkat. - ajánlotta, nekem pedig tátva maradt a szám. Lily Evans bulizni akar? 
- Ha visszajössz velem a buliba, akkor benne vagyok. Legalább lesz egy jó társaságom odafent. - böktem a lépcső felé. 
- Menjünk! - pattant fel, és karöltve visszamentünk a Tekergők szobájába. 

2018. április 13., péntek

13. fejezet: Nyomon

Sirius-nak tényleg igaza volt, ugyanis a szoba olyan hatalmas nagy volt, hogy nem igazán láttunk a végére.
- Mit gondolsz, mit kellene keresnünk? - szólalt meg a fiú, bő tíz perc után.
- Hát... - vakartam meg a fejemet, és erősen gondolkodtam - Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. Neked? Valami ötlet? - néztem rá.
- Semmi. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csinálhat itt az öcsém. - tekerte a fejét, miközben valamit a zsebébe dugott.
- Az mi? - kérdeztem rá, pedig nem is akartam. Csak úgy kicsúszott.
- Micsoda? - nézett rám most először szürke szemeivel.
- Amit eltettél. - böktem a zsebe irányába.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e.
- Megnézted? - húztam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Ez a másik titok, amiről beszéltem múltkor. - mosolyodott el halványan, majd leült egy közeli, poros kanapéra, és intett nekem, hogy csatlakozzak.
Leültem mellé, de előtte meggyőződtem arról, hogy nem fog a nyakunkba zúdulni a több méter magasan egymásra halmozott kacat.
- Mi ez?
- Ez egy térkép. - a zsebéből előhúzott egy pergament, ami teljesen üres volt.
- Ez egy üres pergamen.
- Merlin szerelmére, Gwen! - kacagott fel Sirius - Várj egy percet! - zsebéből ezúttal pálcáját húzta elő, és a papírra mutatott vele - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok!
Ahogy ezt kimondta, a pergamenen elkezdett kirajzolódni valami alakzat, és egy csomó írás. Elsőre annyit tudtam belőle kivenni, hogy "A nemes Holdsáp,Féregfark,Tapmancs és Ágas büszkén prezentálja a Tekergők Térképét.", aztán egy csomó kis lábnyom jelent meg rajta.
- Ez... ez micsoda? - tátogtam szinte némán, hiszen megint valami olyat mutatott nekem, amitől még a világ legnagyobb boszorkányainak és varázslóinak is elállt volna a szava. 
- Egy térkép, amin minden egyes élő embert nyomon tudunk követni. Mármint a Roxfortban és a környező birtokon. 
- Honnan szedtétek ezt? 
- Hát rá van írva... Mi csináltuk! - húzta ki magát büszkén. 
- Ti csináltátok? - ámultam el újra és újra - De mégis hogyan? Hogy tudtatok megcsinálni egy ilyen komoly varázslatot? 
- A kérdéseidből arra következtetek, hogy nem nézed ki belőlünk. - nézett rám kissé szúrósan, de a mosoly ott bujkált a szája szélén. 
- Nem... Nem úgy értem. Csak ez tényleg durva. - mondtam, miközben a térképet forgattam az ujjaim között. 
- Elég összetett és nehéz varázslat volt, tartalmaz egy homunculus bűbájt is, aminek köszönhetően minden személyt nyomon tudunk követni. Meg persze van rajta egy csomó védőbűbáj, meg hasonló, hogy  ha esetleg illetéktelenek kezébe kerülne, akkor ne tudják használni. 
- Mi hol vagyunk? - kezdtem keresni a saját nevemet. 
- Mi most nem látszódunk. 
- De miért? 
- Mert aki belép a Szükség Szobájába, az eltűnik a térképről. Ez a hely túlságosan nagy varázserővel bír ahhoz, hogy leleplezzük. 
- Nem sikerült rátennetek, igaz? - nevettem el magam.
- Igaz. - vallotta be mosolyogva - Ahogy mondtam, túl nagy a varázsereje. Egyszerűen képtelenség volt feltüntetni rajta. De lehet, hogy jobb is így. Ha valaki magányra vágyik, vagy szüksége van valamire, az nem tartozik ránk.
- Ez akkor is fantasztikus. - néztem rá a mellettem ülő fiúra - Szóval ez a titka a Tekergők sikereinek. 
- Meg a köpeny. - bólogatott Sirius - De persze nem, mintha ezek nélkül nem menne ugyan ilyen jól a bajkeverés. 
- Azt sejtettem. - nevettem el magam, majd hosszú másodpercekig csak egymás arcát fürkésztük mosolyogva. Mikor felemeltem bal kezét, és a fülem mögé tűrt egy tincset, a szívem zakatolni kezdett.
- Öhm... - kezdte ő, de gyorsan félbeszakítottam. 
- Szerintem menjünk, és nézzünk körül alaposabban. - javasoltam, és felpattantam a kanapéról. 
- Ja! Oké! - ugrott fel ő is, majd valami motyogás után zsebre vágta a térképet. 
- Nézzünk körbe, aztán ha találunk valami gyanúsat, akkor szólunk egymásnak. - mondtam, ő pedig csak bólintott egyet. 
Sirius Balra, én pedig jobbra indultam el a magas sorok között. Rengeteg tönkrement, poros bútor volt egymásra halmozva, könyvek ezrei hevertek egymáson. Legtöbb tele volt firkálva, de volt köztük olyan is, amit talán sosem lapoztak még fel. A levegőben is volt pár kötet, de látszott rajtuk, hogy már régóta itt lehettek, hiszen fáradtan lebegtek társaik felett. Láttam egy csomó lovagi páncélt, kardot, és más fegyvereket. Nagyon sok szakadt és koszos ruhadarab, talár és süveg is volt, beszáradt vagy már romlott bájitalok, törött sárkánytojások, elszáradt növények, sőt, még olyan üvegcsék is, melyekben volt valami lötty, de jobbnak láttam, ha nem is megyek a közelébe azoknak a fioláknak.
- Sirius! - kiáltottam fel, mikor a szemem megakadt valamin. 
- Találtál valamit? - kocogott mellém lihegve a fiú. Valószínűleg elég messziről jöhetett, mert időbe telt, míg ideért.
- Nézd csak! - mutattam az egyik törött lábú asztal felé, ami egy hatalmas szekrény mellett állt - Nem ismerősek azok a papírfecnik?
- De! - mondta elképedve Sirius, és közelebb lépett az asztalhoz - Ez pont olyan, mint amilyenbe bele voltak csomagolva azok a dolgok, amiket Regulus ki-be hurcolt innen. 
Sirius
- Pontosan! - bólintottam - Kinek jár a taps? - hajoltam meg színpadiasan. 
- Szuper vagy! - bólogatott elismerően - Nem gondoltam, hogy rögtön találunk is valamit. 
- Tuti, hogy ő hagyta itt ezeket. Nézd csak! - fogtam meg a papírdarabokat - Minden más tiszta por, de ezeken egy szem sincs. 
- Aha. De vajon mi a fenét csinálhat idebent? - túrt bele idegesen a hajába - Keresgéljünk még, hatha találunk mást is.
- Nem tudom, Sirius! - ráztam meg a fejem - De talán most már mennünk kéne. Nagyon későre jár, és már ez is valami, hogy ezt megtaláltuk. Majd még visszajövünk. Addig talán jár itt, és hagy még valami nyomot. 
- Igazad van! - adta végül fel - Csak az idegeimre megy az öcsém. Mi a francot csinálhat itt? Mit tervez? 
- Gyere! - fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem magam után - Menjünk! 
Engedelmesen követett, és bármennyire is szeretett volna ellenállni nekem, és tovább keresgélni, nem tette meg. Belátta, hogy igazam van.
Mielőtt kiléptünk volna a szobából, a térkép segítségével megbizonyosodtunk arról, hogy senki sincs a közelbe, majd magunkra terítve a láthatatlanná tévő köpenyt, magunk mögött hagytuk a zsúfolt helységet. 
- Köszönöm, hogy eljöttél velem. - suttogta a folyosón, még mindig a köpeny alatt állva Sirius. 
- Nagyon szívesen. - mosolyogtam rá, és rettentően örültem, hogy sötét volt, így nem látta, hogy az arcom mennyire kipirult a közelségétől - Én köszönöm, hogy elhívtál, és hogy megmutattad a térképet is.
- Hát nem sokan tudnak róla, szóval... veheted megtiszteltetésnek. - mondta nagyképűen, mire én óvatosan mellkason bokszoltam - Igazából csak te tudsz róla eddig. Meg Evans.
- Lily? - nevettem el magam - És nem kobozta el? 
- Nem. Remus kimentett minket, és azt mondta neki, hogy ezzel követi nyomon az éjszakai kisurranókat. Persze Evans először jelenteni akarta, főleg mikor rájött, hogy James keze is benne van a dologban. De mikor lehiggadt, rájött, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Sőt, még talán még le is volt nyűgözve, hogy mi hoztuk össze.
- Hát... Én is le vagyok nyűgözve. - bólogattam. 
- Ennek örülök. - húzta mosolyra a száját - Hogy ilyen könnyű téged lenyűgözni. 
- Öhm... - kezdtem megint olyan zavarba jönni, hogy az arcom már lángolt, így kénytelen voltam elfordulni Sirius-tól - Most már ideje lenne, ha visszamennél a szobádba. Én még megyek pár kört, aztán én is megyek. 
- Az én szobámba? - tette fel nevetve a kérdést.
- Hülye. - kacagtam fel hangosan, majd ijedtemben a szám elé kaptam a kezemet, hiszen talán túl hangos voltam. Sőt, biztos is, ugyanis a közeli festményekből halk horkantások, és morgások hallatszottak. - Jó éjt, Tekergő! - fordultam újra Sirius felé a köpeny alatt, majd valamilyen őrült ötlettől vezérelve, lenyomtam egy puszit az arcára. 
- Neked is! - nyökögte halkan. Őt legalább annyira meglephette a dolog, mint engem. Mielőtt tudott volna mondani még valamit, gyorsan kiléptem a köpeny alól, és gyors léptekkel indultam végig a folyosón. 
Habár Sirius-nak azt mondtam, hogy megyek még pár kört, gondolkodás nélkül a klubhelyiségbe mentem, és az ágyamba vetettem magam. Az agyam csak kattogott, a szívem pedig úgy zakatolt, hogy szerintem még a kastélyon kívül is hallani lehetett. 

Másnap reggel sikerült elég későn felkelnem. A Gyengélkedőre nem kellett ma bemennem, hiszen a legtöbb gyógyfőzettel már végeztem, és hétvége alkalmával kaptam két szabadnapot Madame Pomfrey-tól. Mivel este még arra sem tudtam gondolni, hogy megfürödjek, így beálltam a forró zuhany alá, és lemostam magamról mindent, az összes gondolatommal együtt. Ugyanis Sirius befészkelte magát az elalvás előtti utolsó gondolatomba, az álmomba és ébredés után is egyből ő jutott eszembe. Mi a csuda van velem? 
- Nocsak! - hallottam meg a hangot, mikor már felöltözve, a vizes hajamat fésülgetve kijöttem a fürdőszobából - Azt hittem, hogy ki sem jössz onnan. Nem aludtál te egy kicsit sokáig ma? 
- Neked is szép napot, Nicole! - mosolyogtam barátnőmre. 
- Hosszú volt az éjszaka? 
- Nagyon vicces! - húztam össze a szemeimet - Tegnap este én járőröztem.
- Máskor is volt már ilyen, nem? Mégsem aludtál majdnem délig. De nem is baj, legalább kipihented magad.
- Miért kellett volna kipihennem magam annyira? - kezdtem gyanakvó lenni.
- Hogy este bírd a bulit. - húzogatta a szemöldökét. 
- A bulit? Milyen buli lesz? 
- Hát Tekergő buli. - suttogta halkan, mintha valaki meghallhatná. A szobában ugyanis csak ketten voltunk, a többiek már régen felkeltek.
- Én nem megyek sehova sem. - dőltem hátra az ágyamon. 
- Ó! Már hogyne jönnél. Sirius megnyerte a köpkövezést, szóval jönnöd kell. 
- Menj te! Nem engem vert meg, hanem téged!
- De ez volt a fogadás. És nem akarod megszegni a fogadást, ugye? 
- Hidd el, hogy nem érdekel. Amúgy is, honnan tudod, hogy ma lesz a buli? 
- Hát Sirius üzent. - rántotta meg a vállát könnyedén. 
- Tényleg? És mit? 
- Hogy mivel megnyerte a fogadást, ezért ma hivatalos vagyok a bulira. 
- Engem nem is említett? Mármint, hogy menjek. Mert akkor nem megyek. 
- Nem. De gondolom, hogy azért szólt nekem, mert úgyis viszlek magammal. - mondta elgondolkodva - Vagy lehet, hogy bejövök neki? 
- Mi? - ültem fel hirtelen, és majdnem kiugrott a szívem - Miből gondolod? - kérdeztem óvatosan, nehogy furcsa legyen Nicole-nak, hogy miért vagyok ilyen kíváncsi. 
- Nem tudom. Elvégre tök jól elvoltunk köpkövezésnél, nem? 
Nicole
- Ja. De! - feküdtem vissza az ágyamra, és a plafont kezdtem bámulni. A torkomban pedig egyre jobban nőtt a csomó. 
- Na, de mindegy! - ugrott fel az ágyáról - Majd este meglátjuk. Nem jössz le kajálni? Én éhen halok.
- Most kihagyom azt hiszem. Még pihenek egy keveset, ha már úgyis mennem kell a bulira. - húztam el a számat. 
- Nagyon helyes! - mondta örömmel - Hamarosan jövök, és kezdünk valamit a fejeddel, mert Merlinre mondom, hogy szörnyen festesz. Nem tesz jót neked a sok alvás.
- Kösz. - mondtam kissé mogorván, majd magamra hagyott. 
Nem volt elég, hogy lassan fél napja nem tudok másra gondolni, csak Sirius-ra, most még ez is. Nicole hogyan vette a fejébe azt, hogy bejön Sirius-nak. Vagy tényleg így van? Csak nekem nem tűnt fel? 

2018. április 11., szerda

12. fejezet: Újabb esős nap

Eső. Az egész nap szakadó esőnél semmit nem utáltam jobban. Az rendben volt, hogy Angliában legtöbbször borús az időjárás, de mikor egész nap úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, az elviselhetetlen volt számomra. Október beköszöntével pedig az őszi időjárás is teljes sebességre kapcsolt. A klubhelyiségtől elkezdve a Nagytermen át, mindenhol diákok tömörültek, szinte mozdulni sem lehetett ezeken a csapadékos napokon, hiszen ilyenkor egy árva lélek sem lézengett a kastél udvarán vagy úgy egyáltalán a szabad ég alatt.
- Drága barátnőm! - huppant le mellém a délutáni órák után Nicole, miközben a Nagyteremben írogattam az egyik beadandómat jövő hétre - Mit szólnál egy kis köpkövezéshez, ezen a csodás és fantasztikus napon?
- Szórakozol? - nevettem el magam.
- Na jó, akkor úgy kérdezem, hogy mit szólnál egy kis köpkövezéshez ezen az ocsmány napon? - nézett rám angyalian.
- Jó. Legyen. - csaptam be a bájital könyvemet, és ebben a pillanatban eszembe is jutott valami - Figyelj csak! Mi lenne, ha csatlakozna hozzánk még valaki? - tekintetem a Griffendél asztala felé fordult.
- Kiiii? - tágultak óriásira Nicole szemei, és ő is abba az irányba nézett - Te jó ég! Griffendéles?
- Aha. - bólintottam, és már tudtam, hogy barátnőm fejében elindultak azok a kerekek, amikkel kombinálni szokott.
- Pasi? Na neee! Merlin szent szakállára! Sirius Black? - kiáltotta fel, mire többen is felénk néztek.
- Jaj, dehogy! - intettem csendre - Miből gondolod, hogy egyszerre pasi van a dologban? És hogy pont egy bizonyos pasi?
- Csak mert... Mert mostanában sokszor látlak vele. De te mégsem mondasz el róla semmit. Sosem beszélsz arról, hogy milyen is ő.
- Mert fogalmam sincs, hogy milyen. Azért. - nevettem rá - Ugyan már! Ő csak egy beteg a Gyengélkedőről, aki mellesleg az első olyan ember volt, akit kezelhettem egyes egyedül. Semmi több! Minden reggel átkötöztem a sebeit, ő jobbra ment, én meg balra. Ennyi!
- Hát jó! - rántott egyet a vállán, mire barna tincsei onnan a hátára omlottak.
Eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy többször is beszélgettem már a fiúval, hiszen ennek semmi jelentősége nem volt. Azt meg még véletlenül sem szerettem volna, hogy megtudja azokat a dolgokat, amiket Sirius mesélt a családjáról nekem. Nem azért mert nem bíztam meg benne, hanem mert ez egy titok volt, amit a fiú megosztott velem, annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást.
- Akkor ki az, ha nem Black? - vágott a gondolataim közé Nicole.
- Lily Evans.
- Jaaa. Jó! - rántotta meg a vállát - Mondjuk egy pasinak jobban örültem volna, de legyen. Evans okés. Legalább csak csajok leszünk, és nem kell végig azt figyelni, hogy mikor csalnak a fiúk.
- Ez igaz. - kacagtam fel, miközben összepakoltam a holmimat - Amúgy a többiek hol vannak? 
- Xeno-nak meg Jo-nak lesz még egy órája, Timothy meg RAVASZ fejkészítőn van.
- Akkor szóljunk Lily-nek. - böktem fejemmel a Griffendél asztala felé, majd mindketten elindultunk. 
A vörös hajú lányt könnyen kiszúrtam már az elején a tömegbe. Egy pergamen fölé görnyedve találtunk rá, és már messziről látni lehetett, hogy James Potter a jobbján ül, és folyamatosan hozzá beszél. Persze szó sem volt tanulásról, legalábbis a fiú részéről nem. Ahogy sejtettem, és közelebb érve meg is győződhettem róla, hogy Potter újabb randimeghívással ostromolja a lányt. 
- Ugyan, Evans! - hajolt szinte a lány arcába, de ő úgy nézett ki, hogy az egyik fülén be, a másikon pedig kiengedi a fiú szövegelését - Csak egy randi. Vagy csak egy séta a következő Roxmorts-i hétvégén. 
James
Én mit sem törődve Potter-rel, leültem Lily baljára, Nicole pedig mellettünk ácsorgott. 
- Ó! Sziasztok! - terült szét egy hatalmas mosoly a vörös lány arcán.
- Emlékszel, hogy miről beszéltünk múltkor? Hogy szóljunk, ha legközelebb... - mondtam a lány felé halkan, hogy Potter még csak véletlenül se tudjon becsatlakozni a beszélgetésbe.
- Jaj! Igen! - lelkesedett fel egyből.
- Ha esetleg nincs más dolgod, akkor csatlakozhatnál.
- Már elnézést, aranyom! - köszörülte meg a torkát Potter, aki eddig azon volt, hogy el tudjon csípni valamit a beszélgetésből - De itt éppen egy beszélgetés folyik.
- Nem folyik itt semmi sem, Potter! - nézett rá talán most először Lily a fiúra - És ha most megbocsájtasz, dolgom van. 
- Hova mentek? - szólt közbe váratlanul egy jól ismert hang, kinek gazdája egész eddig csendben figyelte az eseményeket. 
- Nem hiszem, hogy közöd van hozzá, Black! - intette le Lily a fiút. Tudtam nagyon jól, hogy ő is ott ült, hiszen már akkor kiszúrtam, mikor még egyedül üldögéltem a saját asztalunknál, a beadandómmal bíbelődve. Sőt, mikor Nicole-lal idejöttünk Lily-hez, akkor is akaratlanul, de ránéztem a fiúra, aki érdeklődve, kérdő tekintettel figyelt minket, hogy mit akarunk a Griffendél asztalánál. Most pedig, habár Lily beszólt neki, ő mégis mintha tőlem várta volna a választ a kérdésére. 
- Köpkövezni megyünk! - hallottam meg magam mellett a hangot, Nicole hangját, akire most minden szempár rászegeződött. 
- Az jóóóó! - kiáltott fel izgatottan Potter - Imádom a köpkövet!
- Tényleg, Potter? - nézett rá Lily felhúzott szemekkel, gúnyosan - Nem emlékszek, hogy valaha is említetted volna. Pedig hidd el, hogy mindent tudok rólad, igaz nem önszántamból. - utolsó szavait már felénk intézte, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. El sem tudtam képzelni, hogy mégis hogyan tudta kibírni ezt a mindennapos ostromot Lily, aminek Potter kitette. Kibírhatatlan tud lenni ez a srác. De visszagondolva Sirius szavaira, ha tényleg kölcsönösen odavannak egymásért, akkor Lily talán még élvezi is.
- Csak hárman lesztek? - nézett ránk Potter, mit sem törődve Lily tiltakozásával - Mert akkor mi is csatlakoznánk. - mutatott végig barátain, pontosabban Sirius-on és Peter-ön. Remus hol lehet? Egész nap nem is láttam. 
- Szuper! - mondta rögtön Nicole, Lily-t és egem pedig szinte szóhoz sem hagyott jutni - Akkor tíz perc múlva a Bűbájtan teremben. 
- Van egyáltalán köpkő készletetek? - szólalt meg most Lily is, és úgy láttam, beletörődött abba, hogy Potter bizony ott lesz a nyakán az elkövetkezendő pár órában is. 
- Megoldjuk! - kacsintott rá a fiú, majd magunkra hagyva minket, le is léptek.
- Miért kellett meghívnod őket? - néztem szúrósan barátnőm felé, pedig nagyon jól tudtam a választ. 
- Miért ne? Legalább nem lesz olyan unalmas. - rántotta meg a vállát.
- Fogalmatok sincs, hogy mire vállalkoztatok. - nevetett fel Lily, és szinte úgy látszott, hogy nem is zavarta annyira, hogy a Tekergők háromnegyed része is velünk lesz.


Negyed óra múlva már a Bűbájtan teremben voltunk mindannyian, és próbáltuk elmagyarázni a fiúknak, hogy hogyan is működik pontosan ez a játék. Legjobban persze James volt összezavarodva, pedig elmondása szerint ő profi játékos volt. 
- A lényeg, hogy legalább nem tudtok majd csalni! - nevetett fel Nicole - Különben Gwen nagyon mérges lenne, ugye? - nézett rám barátnőm - Mikor a házunk tagjaival játszunk, a srácok mindig csalni akarnak, főleg Timothy. De a mi sasszemű, és hozzáteszem, szinte verhetetlen leányzónk ezt mindig kiszúrja. 
- Te mérges is tudsz lenni? - nézett rám Potter.
- Tudod, akár hányszor rajtakaplak titeket azon, hogy éjszaka leléptek, vagy valakit zaklattok a folyosón, mindig mérges vagyok. - vágtam neki vissza, mire csak pislogott párat. 
- Ja, hogy te az a Gwen vagy! - csapta homlokon magát, mintha valami nagy dologra jött volna rá. 
- Az a Gwen? - néztem rá furcsállva, de figyelmemet az kötötte le, hogy Sirius mintha oldalba bökte volna a barátját. De persze az is lehet, hogy csak nekem tűnt úgy. 
- Az... Mármint az a prefektus Gwen. - javított helyzetén a szemüveges fiú. 
- Ja. Az! - bólogattam, majd elfordultam tőle, és inkább lezártnak tekintettem a témát. 
Lily és Nicole már lassan fél órája azzal volt elfoglalva, hogy megtanítsák a fiúknak a játékot, és mindenki legnagyobb meglepetésére, Peter-nek ment a legjobban. Aztán arra jutottunk végül, hogy párbajokat fogunk vívni egymás ellen, így talán ők is jobban belejönnek. Az első természetesen Lily és Potter voltak.
- Figyelj csak! - hallottam meg magam mellett a hangot, miközben szórakozva figyeltem, hogyan veri péppé Lily a rajongóját - Beszélhetnénk? 
- Persze! - mosolyogtam rá Sirius-ra, aki leült mellém - A sebedről van szó? - néztem rá a kezére, ahol már csak kisebb hegek emlékeztettek az egy hónappal ezelőtti balesetre - Nem kerestél meg a kencéddel. 
- Tudom. - rántotta meg a vállát - Nem akartalak zavarni. 
- Szívesen segítettem volna. - biztosítottam, és csak remélni tudtam, hogy érzékeli, hogy kissé neheztelek is rá, amiért egyszer sem keresett meg azóta, hogy kenjem be a sebeit. Pedig annyira ragaszkodott hozzá. 
- Majd legközelebb. - mosolygott rám - De van itt valami más. 
- Mi lenne az? - kérdeztem halkan, hiszen ő is suttogóra vette a hangját. 
- Nemrég rájöttem valamire. Pontosabban azt hiszem, hogy rájöttem. 
- Mire? - kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. 
- Azt hiszem, hogy rájöttem arra, hogy milyen szoba jelenik meg az öcsémnek. 
- Tényleg? Hogyan? Sikerült követned? 
- Nem. Nem sikerült, és az sem biztos, hogy igazam van, ez csak feltevés. Mikor leszel ügyeletes? 
- Ma este. 
- Akkor ha gondolod... - kezdte, de félbeszakítottam. 
- Azt akarod, hogy segítsek, vagy abban akarsz biztos lenni, hogy nem buktatlak le, hogy kint csatangolsz. 
- Mind a kettő. - nevette el magát - De inkább az első. 
- Oké. - egyeztem bele - Akkor este. 
- Hé, Black! - kiáltott fel Nicole - Gyere, mi jövünk! 
Sirius felpattant mellőlem, és Nicole-hoz sétált.
- Mi legyen a játék tétje? - kérdezte a barátnőmet. 
- A tétje? 
- Hát James és Evans között is volt tét. - célzott arra, hogy James azt mondta Lily-nek, hogy ha ő nyer, akkor randiznia kell vele. Persze erre semmi esélye nem volt a fiúnak, hiszen Lily tényleg nagyon ügyes volt. 
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát - Mondjuk ha nyerek, akkor mehetek a következő bulitokra. 
- Oké. - egyezett bele Sirius - Viszont ha én nyerek, akkor hozod a barátnődet is. - bökött felém a fiú, mire minden szem rám szegeződött. 
- Én benne vagyok! - ráztak kezet, majd kezdetét vette a csata. 
El sem hiszem, hogy Sirius pillanatok alatt legyőzte Nicole-t, akit nem mondanék gyenge játékosnak. Még James is leesett állal figyelte barátja bravúrját. Nekem Peret jutott párnak, és annak ellenére, hogy elég ügyetlen fiú volt, többször is sikerült megijesztenie, de végül én győztem. 
Órákon át játszottunk, éppen csak vacsora előtt fejeztük be. A lányokkal együtt indultunk el a Nagyterembe vacsorázni, a fiúk viszont nem tartottak velünk. Az járt a fejemben csak, hogy Sirius-szal meg sem beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. Csak annyit súgott oda, hogy majd megtalál. 

Már elég későre járt, és már legalább kétszer körbejártam a folyosókat, a hetedik emeletet is beleértve, de semmi. Sirius-nak nyoma sem volt. A fal előtt ácsorogtam, és azon járt az agyam, hogy hogyan tudnék bejutni, mikor hirtelen kirajzolódott előttem egy hatalmas ajtó. Pontosan olyan ajtó, ami Regulus-nak szokott. 
- Gyere! - hallottam meg a hátam mögül a suttogó hangot, és egy láthatatlan kéz a csípőmre nehezedett. 
- Te jó ég! Halálra rémítettél! - mondtam a mellettem álló láthatatlan Sirius-nak, aki végül levette magáról a köpenyt. 
- Ne haragudj! - mosolygott. 
- Ez most... Ez az az ajtó? Hogyan? 
- Délután köpkőre volt szükségünk, és ide jöttünk. Ugyanis van egy olyan része a szobának, ahová az emberek elrejthetnek bármit. De szó szerint bármit. Én is hoztam már ide pár dolgot régebben. És ma délután, mikor ide jöttünk, és megláttam az ajtót, egyből rájöttem. Vagyis reméltem, hogy rájöttem. Azt hiszem, hogy Regulus is ide járkál folyamatosan. Ebből a szobából hordoz ki-be valamit állandóan. 
- Akkor nézzük meg, hogy mit. 
Gwen
- Előre szólok, hogy nehéz dolgunk lesz. - húzta el a száját - Ide már évtizedek óta hordhatják az emberek a dolgokat. Rengeteg cucc van bent. 
Mikor beléptünk a szobába, tátva maradt a szám. Óriási, szinte végtelen hosszúságú és magasságú sorok kígyóztak a szobában. Na, itt aztán tényleg nehéz dolgunk lesz. 

2018. március 30., péntek

11. fejezet: A köpeny

A napok elég gyorsan teltek, hiszen az összes szabadidőmet a Gyengélkedőn töltöttem azzal, hogy elkészítettem a fogyóban lévő főzeteket. A reggeleket Sirius sebeinek kötözésével kezdtem, amik már annyira jól néztek ki, hogy nem igazán szorultak ápolásra, de a fiú úgy gondolta, hogy igenis kellenek még azok a kötések.
- Figyelj csak, Sirius! - mondtam neki a következő hét péntek reggelén - Nem hiszem, hogy visszateszem a kötéseket, rendben?
- Miért? - nézett rám zavartan.
- Mert nincs már rá szükséged. Alig látszanak már a sebek. - nevettem el magam.
- Akkor most már nem is fogod minden reggel kötözgetni?
- Nem.
- De... De nekem még eléggé fájnak. Valami kellene még rá, hogy jobb legyen. - hadarta.
- Nem. Nem kell semmi, hidd el nekem.
- És ha valami baj lesz? Mi lesz, ha elfertőződik?
- Nem fog elfertőződni, mert már begyógyultak. - nevettem tovább - De ha annyira aggódsz, akkor itt van ez a kence. Ezzel kend be nagyon vékonyan, ha fájdalmat éreznél. Oké?
- Nem kennéd be inkább te? Ugyan így, reggelente. - nézett rám angyalian. Most miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy továbbra is kezeljem a sebhelyeit?
- Nem hiszem, hogy szükséged lenne rám ehhez.
- Na! Kérlek! - fogta meg a kezemet, amitől nekem majdnem kiugrott a szívem - Nem igazán csípem ezeket a kencéket fogdosni.
- Ez most komoly? - kacagtam fel hangosan - Na jó, legyen!
- Szuper! - csapta össze a kezeit.
- Ha fájdalmat érzel, keress meg, hozd a kencédet, és majd én bekenem neked.
- Oké. - bólogatott mosolyogva - Most pedig menj órára!
- Neked is az lesz, nem?
- De. - bólintottam - Gyógynövénytanom.
- Nekem is.
- Tudom.
- Öhm... Nem... Izé... - nyökögte, és zavartan vakarta a tarkóját - Nem megyünk együtt?
- Hát... - meglepett a kérdése. Hiszen amióta úgymond ismerjük egymást, nem igazán látott együtt minket senki sem. Az órákon is ugyan úgy viselkedett velem, mint korábban, és ha találkoztunk a folyosókon, akkor csak biccentett egyet. Azóta az este óta csak a Gyengélkedőn szoktunk beszélgetni reggelente, és semmi több. Még a Regulus-os ügyet sem hoztuk szóba többet.
- Úgyis nálad van minden cuccod, nem? - mutatott a táskámra, ami az egyik széken hevert.
- Aha.
- Akkor megvárlak, míg elkészülsz, és indulhatunk. - mondta komolysággal, és ezek szerint lezártnak tekintette a témát.
Összepakoltam a szanaszét hagyott kötszereket és gyógynövényeket, majd a táskámat a vállamra vetve csatlakoztam az ajtóban álló Sirius-hoz. A kastély falai között sétálva egyetlen szót sem váltottunk egymással, ezért nem is értettem, hogy miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy együtt menjünk órára. Teljesen zavarba voltam, hiszen szinte a fél diáksereg megbámult minket. Gondolom azon töprengtek, hogy mit keres a híres Tekergő, Sirius Black egy Hollóhátas lánnyal. Hiszen a Tekergők sosem közösködtek másokkal, sosem engedtek be senkit sem a zárt körükbe. Kivéve persze egy-két Griffendéles diáktársukat.
Már az udvaron sétáltunk az üvegházak felé, mikor muszáj volt rákérdeznem a dologra.
- Sirius!?
- Igen?
- Mondd csak, miért akartad ennyire, hogy együtt jöjjünk órára, ha egész úton meg sem mukkansz?
Gwen
- Tessék?
- A Gyengélkedő óta egy szót sem szóltál.
- Ja. Nem. Nem az, csak... Csak azért mondtam, hogy megvárlak, mert úgyis egy helyre megyünk. És jobb társaságban sétálgatni, nem?
- De. - húztam el a számat. Aztán míg oda nem értünk az üvegházakhoz, megint csend lett. Persze a kint álló diáksereg sugdolózással fogadott minket, James Potter pedig még valami megjegyzést is tett, mikor Sirius mellé állt. Én megkerestem Lily-t, ugyanis Nicole barátnőmet már megint nem találtam sehol. Valószínűleg ismét ellógta a mai napot.
- Mit lófrálsz te ezzel? - nézett Lily a Tekergők irányába, akik már csoportosulva vihogtak valamin. Már Remus is köztük volt, hiszen pár napja távozhatott a Gyengélkedőről.
- A Gyengélkedőn volt, mikor órára indultam, és ő is pont akkor indult el. Ennyi. - rántottam meg a vállamat.
- Én meg már azt hittem, hogy a Tekergők beengedtek valakit a szent belső körükbe.
- Nem hinném, hogy az valaha is előfordulhatna. - nevettem el magam, és Lily is velem kacagott.
Lily
A délután folyamán még volt egy Bájital és egy Bűbájtan órám, majd a kora estémet egy korrepetálás foglalta le. Ezúttal egy másodikos kislánnyal, Helen Frewen-nel gyakoroltam az Átváltozástant. Szerencsére annyi gond nem volt vele, mint a kis Ernie-vel.
Aztán eljött az este, és nekem újra a sötét folyosókat kellett járnom, mint ügyeletes prefektus. Magam sem értettem, hogy miért, de szinte minden tizedik percben a hetedik emeleti folyosón sétáltam végig. Többször fordultam meg a fal előtt, ahol napokkal ezelőtt Regulus-nak megjelent az ajtó, de semmi. Aztán hirtelen lépteket hallottam a szomszéd folyosóról, én pedig kétségbe estem. Pedig én joggal voltam kint a folyosón, a közelgő személy viszont valószínűleg nem. A lépteimet megszaporázva próbáltam lelépni az ellenkező irányba, de éreztem, hogy már késő. A közeledő személy éppen akkor fordult be a sarkon, mikor beleütköztem valamibe, és hirtelen egy kezet éreztem meg a számon. Sikítani akartam, de az ijedtségtől nem ment. Aztán hirtelen tisztulni kezdett a látásom, és megláttam magam előtt Sirius-t. Ő volt az, akibe beleütköztem, és ő volt az, aki a száját a kezemre szorította.
- Csssss! - suttogta, mire én bólintottam, és levette a kezét a számról. Majd tekintetem Regulus-ra vándorolt, aki éppen akkor sétált el mellettünk. Hirtelen azt hittem, hogy a látásom homályosodott el, de aztán rájöttem, hogy szó sincs erről. Valamilyen áttetsző anyag alatt álltam Sirius-szal kettesben, minek köszönhetően a fiatalabbik Black nem látott minket. Halkan, szinte lélegzet visszafojtva figyeltük, hogy Regulus ismét belép az ajtón, ami megjelent neki.
- Gyere! - suttogta Sirius, és a kezemnél fogva magával húzott a testvére felé. A terve azonban, hogy követi öccsét a szobába, nem jött be. Emlékszem, hogy Remus mesélte, hogy ha úgy van, akkor a bent lévő ember megakadályozhatja, hogy bárki kövesse őt.
- Mi ez? - kérdeztem halkan Sirius-t, miután kint rekedtünk a folyosón. Mutatóujjammal megbökdöstem az anyagot, ami alatt álltunk, mire az óvatosan hullámozni kezdett.
- Egy láthatatlanná tévő köpeny. - mondta lazán, miközben engem nézett. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Rettentő közel. Szinte egymáshoz simulva. A szívem pedig olyan hangosan vert, hogy szerintem még ő is hallotta. Hiába próbáltam magam nyugtatni, nem igazán ment.Azt pedig nem tudtam eldönteni, hogy az ijedtség, az idegesség vagy Sirius közelsége miatt volt.
- Egy köpeny? - néztem végül körbe, hogy jobban szemügyre vehessem az említett dolgot.
- Aha. James-é. Kölcsönkértem tőle, hogy követhessem az öcsémet.
- Minden este itt várod, hátha eljön?
- Nem. Csak mikor kilopódzik a klubhelyiségéből.
- És azt pontosan honnan tudod, hogy mikor szökik meg?
- Az egy másik történet. - nevetett - Majd legközelebb elmesélem. Mára elég egy csoda.
- Honnan szedte ezt James? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Az apjától kapta.
- Ez fantasztikus. - mondtam lenyűgözve - Közben pedig kiakasztó is. Mégis hányszor léptetek meg ennek segítségével éjjelente?
- Csak legvégső esetekben használjuk. - mosolygott rám, és eltűrt egy tincset a szemem elől, mire én nagyot nyeltem.
- Szóval van egy ilyen szuper cuccotok, de ti mégis inkább kockáztattok, és enélkül szöktök ki.
- Imádjuk az izgalmakat. - rántotta meg lazán a vállát, majd az ujját a szája elé tette. Fejemet a fal felé fordítottam, ahol láttam Regulus-t kijönni az ajtón, majd üres kézzel távozott.
- Most nem hozott ki semmit sem. - állapítottam meg.
- Mert most bevitt valamit. - gondolkodott el Sirius - De mit? És hova?
- Volt nála valami, mikor bement?
- Aha. Egy kisebb csomag. De fogalmam sincs, hogy mi lehetett benne. És ami a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan menjek be utána. - mondta bosszúsan a fal felé nézve, ahol már hűlt helye volt az ajtónak.
- Vissza kéne menned a hálókörletedbe. - mondtam neki halkan, és még mindig nem mozdultunk egymás közelségéből.
- Aha. - bólogatott - Te? Ne kísérjelek el?
- Nem kell. Még megyek egy kört, aztán én is lefekszem. - mosolyogtam rá - Elég volt mára is a kalandokból.
- Kalandok? - nevetett.
- Először a büntetések, aztán ez a szoba, most meg a köpeny. Mi van még a tarsolyodban? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Még van pár dolog. - kacsintott rám, aztán lerántotta rólam a köpenyt, így láthatóvá váltam - Jó éjt, picinyem! - hallottam a hangját.
- Jó éjt! - tekertem meg a fejemet, aztán otthagytam a láthatatlan fiút.