17. fejezet: Vallomások

A napok csak úgy repültek, és elérkezett Halloween napja, ami azt is jelentette, hogy Lumpsluck báljának napja is.

Az elmúlt hetekben szinte alig találkoztam Sirius-szal, ha néha összefutottunk órák előtt vagy után, akkor is elég furcsán viselkedett velem. Már abban sem voltam biztos, hogy el akar kísérni az esti bálba, de mivel eddig még nem mondta le, talán nem gondolta meg magát.

Halloween reggelén, ami vasárnapra esett, már korán lementem a Nagyterembe, hogy időben meg tudjak reggelizni, és a délelőtt folyamán még be tudjak ugrani a Gyengélkedőre, ugyanis Madame Pomfrey-vel a napokban gyógyfőzeteket készítünk, és a javasasszony elmondása szerint egész jól csinálom a dolgot.

A Nagyterembe lépve már a szokásos Halloween-i díszítés fogadott, töklámpások lógtak a levegőben, és mindenhol a szokásosnál több gyertya égett. Felnéztem a plafonra, ami ugye a kinti időjárást mutatta, és eléggé bosszús lettem, ugyanis szakadt az eső.

Leültem az asztalunkhoz, és magam elé vettem egy tökös derelyét, majd unottan levemélyesztettem a villámat.

- Szia! - hallottam meg a hangot, és unott fejjel néztem az előttem álló emberre. Pár hete még talán kicsit jobban lázba hozott volna a dolog, hogy Sirius Black állt előttem, de az utóbbi időben eléggé úgy festett a dolog, hogy nem is ismerjük egymást.

- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Vajon most fogja lemondani az estét? 

- Leülhetek? - mutatott a velem szemben lévő padra.

- Persze. - bólintottam, majd tovább eszegettem a reggelimet.

- Figyelj csak, azon gondolkodtam, hogy.... - kezdte, és láttam rajta, hogy zavarban van.

- Nem kísérsz el a bálba, igaz? - szakítottam félbe, mire egyből rám kapta a tekintetét.

- Tessék? - nézett rám furcsán - Nem akarod, hogy veled menjek?

- Mi? Én... - kezdtem én is dadogni, és nem értettem, hogy mit akar mondani, ha nem azt, hogy nem kísér el a bálba - Én azt hittem, hogy nem akarsz velem jönni este.

- Miért ne akarnék? - nevette el magát kicsit megkönnyebbülve.

- Mert mióta meghívtalak a bálba, azóta mintha kerülnél engem. Én pedig azt hittem, hogy talán megbántad, hogy beleegyeztél a meghívásba. - hadartam egy szusszal.

- Dehogy. - tekerte hevesen a fejét, amitől hosszú barna haja az arca elé hullott. Egyetlen laza mozdulattal hátratűrte a lelógó tincset, és közelebb hajolt hozzám az asztalon keresztül. - Valóban kerültelek, de nem azért, mert nem akarok veled menni. Éppen ellenkezőleg.

- Ellenkezőleg? - néztem rá furcsán.

- Nem tudtam mire vélni a dolgot.

- Nem igazán értelek. - nevettem el magam.

- Elhívtál a bálba, de miért? Hogy le tudd rázni a testvéremet, vagy mert tényleg velem akartál menni?

- De... De ezt már akkor elmondtam, Sirius. Nem az öcséd miatt volt. Simán nemet mondtam neki. Igazából menni sem akartam, de úgy gondoltam, hogy miért is ne mehetnék el valaki olyannal... aki...

- Aki mi? - kérdezte halkan, és felcsillant a szeme.

- Akit kedvelek. - mondtam ki gyorsan, és egy újabb adag derelyét tömtem a számba, mintha attól féltem volna, hogy valami mást is kikotyogok.

- Az jó. - mosolyodott el Sirius - Mert be kell vallanom, hogy azért is kerültelek, mert nem tudtam, hogy barátként, vagy valami másként megyünk.

- Hát... - mosolyogtam rá - Barátként megyünk, de hogy miként érünk haza...

- Este érted megyek a klubhelyiséged elé. - mondta pár másodperces néma csend után, ami annyiból állt, hogy csak bámultuk egymást apró mosollyal a szánk szélén.

Gwen

- Oké. Hétre. - bólintottam, mire Sirius felállt, de búcsúzóul megfogta a kezemet, és áthajolva az asztal felett lenyomott rá egy csókot.

Rám kacsintott mielőtt távozott volna, én pedig úgy bámultam utána, mint valami kisgyerek, aki most kapta meg a régóta áhított játékot. Aztán mikor észrevettem, hogy többen is összesúgnak a diáktársaim közül, egyből leolvadt a mosoly az arcomról. Elég kevesen voltak a teremben így kora reggel, így nagyon feltűnőek lehettünk mindenkinek. Mint mindig, most is azon csodálkozhattak, hogy egy Tekergő, méghozzá pont a nagy és híres Sirius Black szóba áll valaki mással is a barátain kívül. Biztos voltam benne, hogy ennek a kis kézcsókolós incidensnek pillanatok alatt híre fog menni a kastély falain belül.

A délelőttöt és a kora délutánt is a szobánkban töltöttem, szerencsémre egyedül. Csak később érkezett meg Nicole, majd egyetlen szó nélkül leült az ágyam végébe, és bámulni kezdett. 

- Mi az? - néztem rá kérdőn, és letettem a Gyógyító növények című könyvet magam elé.

- Mikor akartad elmondani? - húzta össze a szemöldökét.

- Tessék? - nevettem el magam barátnőm komolyságán, és azon, hogy fogalmam sem volt, miről beszélt. 

- Este mész Lumpi báljába? 

- Jaaaa! Igen. Pár hete hívott meg a többi klubtaggal együtt. 

- És kivel mész? - húzta fel bal szemöldökét. 

- Hát igazából nem is akartam elmenni, és az egész csak úgy jött magától. Nem is tudom, hogy miért hívtam meg... - kezdtem el hadarni és védekezni, hiszen már tudtam, hogy tisztában van vele, kivel emgyek - Csak... Csak úgy jött. 

- Miért nem mondtad el? 

- Mert tetszik neked. 

- És neked is? - kérdése inkább hatott kijelentésnek.

- Azt hiszem. - ismertem be, és lehajtottam a fejemet. Nem mertem a szemébe nézni, hiszen még sosem volt olyan, hogy egy fiú érdekelt minket. Engem igazából eddig még senki sem érdekelt Sirius-on kívül. - Haragszol? 

- Nagyon. - válaszolta halkan és komolyan, majd nevetni kezdett - Miért nem mondtad el? Hiszen ez fantasztikus. 

- Az? - néztem rá hitetlenkedve. 

- Persze, te butus. - megsimította a karomat. 

- De neked annyira tetszett. - húztam el a számat - Azért nem is akartam ezt az egészet, mert nem akartam közétek állni. 

- Közénk állni? - kacagott Nicole - Nem tudtál volna közénk állni, mert sosem volt közünk egymáshoz. Próbálkoztam nála, de mintha észre sem vett volna. Most legalább tudom azt is, hogy miért. - húzogatta a szemöldökét. 

- Jaj, dehogy. Nincs köztünk semmi. - ráztam hevesen a fejemet - Meg nem hinném, hogy lesz. Nem is tetszek neki. 

- Persze. Azért megy el veled a bálba.

- Csak barátok vagyunk, és semmi több.

- Bla bla bla. - forgatta a szemét barátnőm, és a szekrényem elé állt. 

- Mit veszel fel? 

- Hát... Igazából nem is gondolkodtam nagyon rajta. Van az a fekete ruhám...

- Neeeem. - állított le azonnal - Nem vehetsz fel egy tök egyszerű ruhát egy randira. 

- Ez nem randi. - javítottam ki azonnal. 

- Nincs itt semmi használható. - csapta be a szekrényem ajtaját - Viszont nekem van valamim. - a saját ruháihoz szaladt, és előkapott egy sötétzöld, felül csillogó, alul pedig fodros szoknyát. 

- Nem túlzás ez? - néztem rá kételkedve. 

- Miért lenne az? 

- Meg pont a Mardekár színében menjek? 

- Jaj, Gwen! - forgatta meg szemeit barátnőm, és lemondóan folytatta - Ne akarj ennyire megfelelni az első randin.

- Nem randi. - javítottam ki újra, de ő mintha meg sem hallotta volna. 

- Hidd el nekem, hogy ez lest az utolsó dolog, amit észrevesz, ha rád néz majd. 

- Na jó! - egyeztem bele végül, hiszen úgyis ő jött volna ki győztesen a kis vitánkból. 

A következő pár órában Nicole segített megcsinálni a sminkemet, majd rakott pár hullámot a hajamba. Utóbbit már varázspálca segítségével, hiszen ez nem ment olyan könnyedén egyikünknek sem. 

- Nagyon szép vagy. - nézett rajtam végig barátnőm, mikor magamra öltöttem a csodaszép ruhát is - Sirius tiszta hülye, ha nem vall egyből szerelmet.

- Csak barátok vagyunk. - intettem le a mai nap folyamán már legalább századszorra - Szóval akár még az is lehet, hogy te és ő...

- Gwen! - állított le, mielőtt olyat mondtam volna, amit magam is megbántam volna. Mert igen, rettentően bántam volna. - Ne kezdjük el újra, oké? Black és én két külön világ vagyunk, nekünk sosem jött volna össze. Maximum egy-két éjszaka, de csupán annyi. 

- Kösz. - húztam el a számat - Ettől most jobban érzem magam. 

- Olyan butus vagy. - nevette el magát, és végignézett rajtam - Annyira büszke vagyok. Az én kis barátnőm élete első, igazi randijára készül, méghozzá a Roxfort egyik legdögösebb pasijával. 

- Ne túlozzunk, oké?

- Na, menj! - tolt ki az ajtón - Mindjárt itt a lovagod!

- Jól nézek ki? - fordultam vissza kissé kétségbeesetten Nicole felé. Valójában próbáltam húzni az időt, de persze ezt ő is nagyon jól tudta.

- Csodásan! - ölelt magához.

Lesétáltam a klubhelyiségbe, ahol szerencsére csak nagyon kevesen tartózkodtak. Valószínűleg az ünnepi vacsorán volt a diákok nagy része. Habár én nagyon szerettem a halloweeni étkezéseket, de most először kihagytam a bál miatt. A klubhelyiségben tartózkodók közül többen is megbámultak, amiért kezdtem még jobban feszengeni a ruhában. Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb eltűnhessek a kíváncsi tekintetek elől. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor kiléptem a helységből, és leszaladtam a lépcsőn. Azonban ami ott várt, szinte megállította a szívemet. Sirius a folyosó falának dőlve, egyik lábát felemelve várakozott. Mikor meglátott, ellökte magát onnan, és végignézve rajtam, elmosolyodott. 

Sirius

- Szia! - köszönt halkan. 

- Szia! - üdvözöltem én is - Mehetünk? 

- Persze. - bólintott, majd egymástól tartva a tisztes távolságot, elindultunk Lumpsluck szobája felé.