2018. április 13., péntek

13. fejezet: Nyomon

Sirius-nak tényleg igaza volt, ugyanis a szoba olyan hatalmas nagy volt, hogy nem igazán láttunk a végére.
- Mit gondolsz, mit kellene keresnünk? - szólalt meg a fiú, bő tíz perc után.
- Hát... - vakartam meg a fejemet, és erősen gondolkodtam - Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. Neked? Valami ötlet? - néztem rá.
- Semmi. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csinálhat itt az öcsém. - tekerte a fejét, miközben valamit a zsebébe dugott.
- Az mi? - kérdeztem rá, pedig nem is akartam. Csak úgy kicsúszott.
- Micsoda? - nézett rám most először szürke szemeivel.
- Amit eltettél. - böktem a zsebe irányába.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e.
- Megnézted? - húztam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Ez a másik titok, amiről beszéltem múltkor. - mosolyodott el halványan, majd leült egy közeli, poros kanapéra, és intett nekem, hogy csatlakozzak.
Leültem mellé, de előtte meggyőződtem arról, hogy nem fog a nyakunkba zúdulni a több méter magasan egymásra halmozott kacat.
- Mi ez?
- Ez egy térkép. - a zsebéből előhúzott egy pergament, ami teljesen üres volt.
- Ez egy üres pergamen.
- Merlin szerelmére, Gwen! - kacagott fel Sirius - Várj egy percet! - zsebéből ezúttal pálcáját húzta elő, és a papírra mutatott vele - Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok!
Ahogy ezt kimondta, a pergamenen elkezdett kirajzolódni valami alakzat, és egy csomó írás. Elsőre annyit tudtam belőle kivenni, hogy "A nemes Holdsáp,Féregfark,Tapmancs és Ágas büszkén prezentálja a Tekergők Térképét.", aztán egy csomó kis lábnyom jelent meg rajta.
- Ez... ez micsoda? - tátogtam szinte némán, hiszen megint valami olyat mutatott nekem, amitől még a világ legnagyobb boszorkányainak és varázslóinak is elállt volna a szava. 
- Egy térkép, amin minden egyes élő embert nyomon tudunk követni. Mármint a Roxfortban és a környező birtokon. 
- Honnan szedtétek ezt? 
- Hát rá van írva... Mi csináltuk! - húzta ki magát büszkén. 
- Ti csináltátok? - ámultam el újra és újra - De mégis hogyan? Hogy tudtatok megcsinálni egy ilyen komoly varázslatot? 
- A kérdéseidből arra következtetek, hogy nem nézed ki belőlünk. - nézett rám kissé szúrósan, de a mosoly ott bujkált a szája szélén. 
- Nem... Nem úgy értem. Csak ez tényleg durva. - mondtam, miközben a térképet forgattam az ujjaim között. 
- Elég összetett és nehéz varázslat volt, tartalmaz egy homunculus bűbájt is, aminek köszönhetően minden személyt nyomon tudunk követni. Meg persze van rajta egy csomó védőbűbáj, meg hasonló, hogy  ha esetleg illetéktelenek kezébe kerülne, akkor ne tudják használni. 
- Mi hol vagyunk? - kezdtem keresni a saját nevemet. 
- Mi most nem látszódunk. 
- De miért? 
- Mert aki belép a Szükség Szobájába, az eltűnik a térképről. Ez a hely túlságosan nagy varázserővel bír ahhoz, hogy leleplezzük. 
- Nem sikerült rátennetek, igaz? - nevettem el magam.
- Igaz. - vallotta be mosolyogva - Ahogy mondtam, túl nagy a varázsereje. Egyszerűen képtelenség volt feltüntetni rajta. De lehet, hogy jobb is így. Ha valaki magányra vágyik, vagy szüksége van valamire, az nem tartozik ránk.
- Ez akkor is fantasztikus. - néztem rá a mellettem ülő fiúra - Szóval ez a titka a Tekergők sikereinek. 
- Meg a köpeny. - bólogatott Sirius - De persze nem, mintha ezek nélkül nem menne ugyan ilyen jól a bajkeverés. 
- Azt sejtettem. - nevettem el magam, majd hosszú másodpercekig csak egymás arcát fürkésztük mosolyogva. Mikor felemeltem bal kezét, és a fülem mögé tűrt egy tincset, a szívem zakatolni kezdett.
- Öhm... - kezdte ő, de gyorsan félbeszakítottam. 
- Szerintem menjünk, és nézzünk körül alaposabban. - javasoltam, és felpattantam a kanapéról. 
- Ja! Oké! - ugrott fel ő is, majd valami motyogás után zsebre vágta a térképet. 
- Nézzünk körbe, aztán ha találunk valami gyanúsat, akkor szólunk egymásnak. - mondtam, ő pedig csak bólintott egyet. 
Sirius Balra, én pedig jobbra indultam el a magas sorok között. Rengeteg tönkrement, poros bútor volt egymásra halmozva, könyvek ezrei hevertek egymáson. Legtöbb tele volt firkálva, de volt köztük olyan is, amit talán sosem lapoztak még fel. A levegőben is volt pár kötet, de látszott rajtuk, hogy már régóta itt lehettek, hiszen fáradtan lebegtek társaik felett. Láttam egy csomó lovagi páncélt, kardot, és más fegyvereket. Nagyon sok szakadt és koszos ruhadarab, talár és süveg is volt, beszáradt vagy már romlott bájitalok, törött sárkánytojások, elszáradt növények, sőt, még olyan üvegcsék is, melyekben volt valami lötty, de jobbnak láttam, ha nem is megyek a közelébe azoknak a fioláknak.
- Sirius! - kiáltottam fel, mikor a szemem megakadt valamin. 
- Találtál valamit? - kocogott mellém lihegve a fiú. Valószínűleg elég messziről jöhetett, mert időbe telt, míg ideért.
- Nézd csak! - mutattam az egyik törött lábú asztal felé, ami egy hatalmas szekrény mellett állt - Nem ismerősek azok a papírfecnik?
- De! - mondta elképedve Sirius, és közelebb lépett az asztalhoz - Ez pont olyan, mint amilyenbe bele voltak csomagolva azok a dolgok, amiket Regulus ki-be hurcolt innen. 
Sirius
- Pontosan! - bólintottam - Kinek jár a taps? - hajoltam meg színpadiasan. 
- Szuper vagy! - bólogatott elismerően - Nem gondoltam, hogy rögtön találunk is valamit. 
- Tuti, hogy ő hagyta itt ezeket. Nézd csak! - fogtam meg a papírdarabokat - Minden más tiszta por, de ezeken egy szem sincs. 
- Aha. De vajon mi a fenét csinálhat idebent? - túrt bele idegesen a hajába - Keresgéljünk még, hatha találunk mást is.
- Nem tudom, Sirius! - ráztam meg a fejem - De talán most már mennünk kéne. Nagyon későre jár, és már ez is valami, hogy ezt megtaláltuk. Majd még visszajövünk. Addig talán jár itt, és hagy még valami nyomot. 
- Igazad van! - adta végül fel - Csak az idegeimre megy az öcsém. Mi a francot csinálhat itt? Mit tervez? 
- Gyere! - fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem magam után - Menjünk! 
Engedelmesen követett, és bármennyire is szeretett volna ellenállni nekem, és tovább keresgélni, nem tette meg. Belátta, hogy igazam van.
Mielőtt kiléptünk volna a szobából, a térkép segítségével megbizonyosodtunk arról, hogy senki sincs a közelbe, majd magunkra terítve a láthatatlanná tévő köpenyt, magunk mögött hagytuk a zsúfolt helységet. 
- Köszönöm, hogy eljöttél velem. - suttogta a folyosón, még mindig a köpeny alatt állva Sirius. 
- Nagyon szívesen. - mosolyogtam rá, és rettentően örültem, hogy sötét volt, így nem látta, hogy az arcom mennyire kipirult a közelségétől - Én köszönöm, hogy elhívtál, és hogy megmutattad a térképet is.
- Hát nem sokan tudnak róla, szóval... veheted megtiszteltetésnek. - mondta nagyképűen, mire én óvatosan mellkason bokszoltam - Igazából csak te tudsz róla eddig. Meg Evans.
- Lily? - nevettem el magam - És nem kobozta el? 
- Nem. Remus kimentett minket, és azt mondta neki, hogy ezzel követi nyomon az éjszakai kisurranókat. Persze Evans először jelenteni akarta, főleg mikor rájött, hogy James keze is benne van a dologban. De mikor lehiggadt, rájött, hogy nem is olyan rossz dolog ez. Sőt, még talán még le is volt nyűgözve, hogy mi hoztuk össze.
- Hát... Én is le vagyok nyűgözve. - bólogattam. 
- Ennek örülök. - húzta mosolyra a száját - Hogy ilyen könnyű téged lenyűgözni. 
- Öhm... - kezdtem megint olyan zavarba jönni, hogy az arcom már lángolt, így kénytelen voltam elfordulni Sirius-tól - Most már ideje lenne, ha visszamennél a szobádba. Én még megyek pár kört, aztán én is megyek. 
- Az én szobámba? - tette fel nevetve a kérdést.
- Hülye. - kacagtam fel hangosan, majd ijedtemben a szám elé kaptam a kezemet, hiszen talán túl hangos voltam. Sőt, biztos is, ugyanis a közeli festményekből halk horkantások, és morgások hallatszottak. - Jó éjt, Tekergő! - fordultam újra Sirius felé a köpeny alatt, majd valamilyen őrült ötlettől vezérelve, lenyomtam egy puszit az arcára. 
- Neked is! - nyökögte halkan. Őt legalább annyira meglephette a dolog, mint engem. Mielőtt tudott volna mondani még valamit, gyorsan kiléptem a köpeny alól, és gyors léptekkel indultam végig a folyosón. 
Habár Sirius-nak azt mondtam, hogy megyek még pár kört, gondolkodás nélkül a klubhelyiségbe mentem, és az ágyamba vetettem magam. Az agyam csak kattogott, a szívem pedig úgy zakatolt, hogy szerintem még a kastélyon kívül is hallani lehetett. 

Másnap reggel sikerült elég későn felkelnem. A Gyengélkedőre nem kellett ma bemennem, hiszen a legtöbb gyógyfőzettel már végeztem, és hétvége alkalmával kaptam két szabadnapot Madame Pomfrey-tól. Mivel este még arra sem tudtam gondolni, hogy megfürödjek, így beálltam a forró zuhany alá, és lemostam magamról mindent, az összes gondolatommal együtt. Ugyanis Sirius befészkelte magát az elalvás előtti utolsó gondolatomba, az álmomba és ébredés után is egyből ő jutott eszembe. Mi a csuda van velem? 
- Nocsak! - hallottam meg a hangot, mikor már felöltözve, a vizes hajamat fésülgetve kijöttem a fürdőszobából - Azt hittem, hogy ki sem jössz onnan. Nem aludtál te egy kicsit sokáig ma? 
- Neked is szép napot, Nicole! - mosolyogtam barátnőmre. 
- Hosszú volt az éjszaka? 
- Nagyon vicces! - húztam össze a szemeimet - Tegnap este én járőröztem.
- Máskor is volt már ilyen, nem? Mégsem aludtál majdnem délig. De nem is baj, legalább kipihented magad.
- Miért kellett volna kipihennem magam annyira? - kezdtem gyanakvó lenni.
- Hogy este bírd a bulit. - húzogatta a szemöldökét. 
- A bulit? Milyen buli lesz? 
- Hát Tekergő buli. - suttogta halkan, mintha valaki meghallhatná. A szobában ugyanis csak ketten voltunk, a többiek már régen felkeltek.
- Én nem megyek sehova sem. - dőltem hátra az ágyamon. 
- Ó! Már hogyne jönnél. Sirius megnyerte a köpkövezést, szóval jönnöd kell. 
- Menj te! Nem engem vert meg, hanem téged!
- De ez volt a fogadás. És nem akarod megszegni a fogadást, ugye? 
- Hidd el, hogy nem érdekel. Amúgy is, honnan tudod, hogy ma lesz a buli? 
- Hát Sirius üzent. - rántotta meg a vállát könnyedén. 
- Tényleg? És mit? 
- Hogy mivel megnyerte a fogadást, ezért ma hivatalos vagyok a bulira. 
- Engem nem is említett? Mármint, hogy menjek. Mert akkor nem megyek. 
- Nem. De gondolom, hogy azért szólt nekem, mert úgyis viszlek magammal. - mondta elgondolkodva - Vagy lehet, hogy bejövök neki? 
- Mi? - ültem fel hirtelen, és majdnem kiugrott a szívem - Miből gondolod? - kérdeztem óvatosan, nehogy furcsa legyen Nicole-nak, hogy miért vagyok ilyen kíváncsi. 
- Nem tudom. Elvégre tök jól elvoltunk köpkövezésnél, nem? 
Nicole
- Ja. De! - feküdtem vissza az ágyamra, és a plafont kezdtem bámulni. A torkomban pedig egyre jobban nőtt a csomó. 
- Na, de mindegy! - ugrott fel az ágyáról - Majd este meglátjuk. Nem jössz le kajálni? Én éhen halok.
- Most kihagyom azt hiszem. Még pihenek egy keveset, ha már úgyis mennem kell a bulira. - húztam el a számat. 
- Nagyon helyes! - mondta örömmel - Hamarosan jövök, és kezdünk valamit a fejeddel, mert Merlinre mondom, hogy szörnyen festesz. Nem tesz jót neked a sok alvás.
- Kösz. - mondtam kissé mogorván, majd magamra hagyott. 
Nem volt elég, hogy lassan fél napja nem tudok másra gondolni, csak Sirius-ra, most még ez is. Nicole hogyan vette a fejébe azt, hogy bejön Sirius-nak. Vagy tényleg így van? Csak nekem nem tűnt fel? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése