A vasárnap délutánt tanulással töltöttem. Megfogadtam Xeno tanácsát, és a Nagytermet használtam erre a dologra. Be kellett ismernem, hogy igaza volt. A délután folyamán szinte senki nem volt ott, csupán egy-két, nálam fiatalabb diáktársam, akik szintén tanulásra használták a termet.
Este, miután kiosztottam a Gyengélkedőn a vacsorát, már csak annyi dolgom volt, hogy megtartsam a heti korrepetálást az egyik másodéves diáknak. A klubhelyiség egyik sarkában ültünk, ott találtunk egy csendesebb helyet. Ernest Fox rövid, élénkvörös haja nagyon is illett a nevéhez, ami rókát jelentett. Amúgy ügyes fiúcska volt, csak a figyelmével voltak problémák. Képtelen volt koncentrálni a tanórákon, így külön órákat kellett vennie tőlem. Nekem ezekből a korrepetálásokból semmi jövedelmem nem származott. Magam jelentkeztem erre még két évvel ezelőtt, és Flitwick professzor nagy lelkesedéssel és örömmel fogadta önkéntességemet. Én magam pedig egyfajta tanulásnak szántam a dolgot, hiszen amikor korrepetáltam egy-egy diákot, én magam átismételtem az előző évben tanultakat.
- Lássuk csak, Ernie! Mivel is van dolgunk? - lapoztam fel a bűbájtan tankönyvet - Aha! A Reparo. Mit tudsz róla mondani?
- Háááát... - gondolkodott el a kisfiú, és pennája végével az állát piszkálta - Ezzel javítunk meg dolgokat?
- Ezt most kérdezed vagy mondod? - nevettem el magam tanácstalanságán.
- Mondom? - kérdezte újra.
- Hát ha mondod, akkor jól mondod. - bólintottam - Meg tudod mondani, hogy hogyan használjuk?
- Nem igazán. - ismerte be. Elég nehéz eset volt a vörös kisfiú, de nekem szerencsére a kelleténél is több türelemmel áldott meg a sors.
- A varázsigét közvetlenül a pálcamozdulat elkezdésekor kell mondanunk. - magyaráztam neki, majd kivettem a pennáját a kezéből, és ketté törtem - Nézd csak! Reparo! - mondtam ki, és közben suhintottam a pálcámmal. A kettészakadt penna pedig egy sárga, villanó fény kíséretében újra a régi lett, sőt mi több, csapzott tolla most feszesen és peckesen ékeskedett.
- Megpróbálhatom? - nézett nagy szemekkel Ernie.
- Hát persze. - bólogattam, majd újra eltörtem a pennát.
Többszöri nekifutásra végre neki is sikerült a varázslat, aminek nagyon örültünk mind a ketten.
- Nagyon jól haladunk! - dicsértem meg - Tehát ha valami eltört, és a Reparo-t használod a megjavításához, akkor sárga fényt fogsz látni. Viszont ha valami elromlik, és nem külső sérülése van, akkor csupán három kattogást hallasz majd. Ezt nyugodtan mondd majd el órán, Flitwick professzor meg fog érte dicsérni. - kacsintottam rá.
Még egy jó darabig gyakoroltunk a kis Ernie-vel, mire hibátlanul ment neki a varázsige használata, aztán gyors búcsút véve a fiútól, esti őrjáratomra mentem, hiszen ma én voltam az ügyeletes prefektus.
Már lassan egy órája jártam a csendes folyosókat, mikor halk léptekre és suttogásra lettem figyelmes. Szaporán, de mégis nagyon halkan elindultam a hangok irányába, míg meg nem pillantottam a zaj forrását. Miért is nem lepődtem meg, mikor Sirius Black-et pillantottam meg a holdfénnyel bevilágított folyosó közepén, amint éppen vitatkozott valakivel. Közelebb lépkedtem hozzájuk, de még mindig nem vettek észre. Csak pár méterről ismertem fel a fiatalabbik Black-et, akit a bátyja éppen a falnak szorított.
- Valami gond van, fiúk? - köszörültem meg a torkomat, mire mindketten rám néztek, de nem változtattak a testhelyzetükön.
- Nincs! - lökte oda válaszként a fiatalabbik, aki így jobban megnézve, rettentően hasonlított a bátyjára - Amúgy sincs semmi közöd hozzá, Hollóhát!
- Már megbocsáss, de ti ketten éppen az éjszaka közepén mászkáltok a folyosókon. - mondtam, összehúzott szemekkel.
- Na, és? - folytatta a kötekedést a fiú, akit Sirius még mindig a falnak nyomva tartott.
- Sirius, kérlek engedd el, és menjetek mind a ketten aludni! - fordultam az idősebbik Black-hez.
- Megmondtam már, hogy semmi közöd ehhez, kislány! - förmedt rám újra a fiatalabb, mikor Sirius egy kisebb lökés után elengedte.
 |
| Regulus |
- Először is, idősebb vagyok nálad, úgyhogy nem igazán értem a kislány megszólítást. Másodszor pedig, prefektus vagyok, ti pedig takarodó után kint mászkáltok, tehát ha nem akartok büntetőmunkára menni, induljatok vissza a szobáitokba. - mondtam most már idegesen a fiúnak. Egy-két, a falon lógó festményt sikeresen felébresztettünk a vitánkkal, melyek közül páran helyeseltek a szavaimra, de a legtöbb inkább a zajra panaszkodtak.
A fiatal Black fogta magát, és szitkozódva magunkra hagyott az üres folyosón.
- Megint szökésben vagy? - mosolygott rám Sirius.
- Nem igazán. - ráztam meg a fejemet - Most tényleg én vagyok az ügyeletes prefektus.
- Ó! Értem! Akkor jobb lesz, ha visszamegyek a házamhoz, ugye?
- Hát... Másképpen meg kell, hogy büntesselek. - vontam meg a vállamat.
- Ne haragudj Regulus miatt. - váltott hirtelen témát, és testvére után mutatott.
- Semmi baj. - intettem - Már megszoktam, hogy így viselkedik. Tavaly párszor őt is rajtakaptam, hogy kiosont éjjelente.
- Tényleg? - ráncolta a homlokát a fiú - És pontosan hol?
- A hetedik emeleten talán. - gondolkodtam el - Miért fontos ez?
- Öhm... Semmi, semmi. Csak kérdeztem. - vette egyből lazábbra a gyanakvó hangnemet, majd inkább témát váltott - A nyáron James-ékhez költöztem, és otthon hagytam Regulus-t az őrült szüleimmel. Azelőtt sem volt valami rózsás a helyzet közöttünk, de most, hogy magára hagytam, egyenesen gyűlöl.
- Ohhh... Sajnálom. - mondtam halkan, miközben leültünk az egyik lépcső aljára.
- Tudod, sosem éreztem magam a Black család igazi tagjának. - folytatta a mondandóját, én pedig figyelmesen hallgattam, és eszemben sem volt elzavarni, pedig nem szabadna idekint lennie - Őrültek, mindannyian őrültek. A szüleim és az összes ősöm aranyvér mániás. Azt az elvet vallják, hogy aki nem aranyvérű, az nem is igazi varázsló vagy boszorkány. Ez...ez olyan undorító.
- És ezért hagytad őket ott? - kérdeztem óvatosan.
- Muszáj volt. Egyedül Alphard bácsikám az, aki nem ért velük egyet. Persze rajtam kívül. Őt ki is tagadták a családból.
- Ez szörnyű. - tekertem meg a fejemet.
- Az. De mint azt nemrég megtudtam Regulus-tól, már én sem vagyok a család tagja.
- Hogy érted?
- A szüleim vele üzenték meg, hogy engem is kitagadtak. - rántotta meg a vállát, majd rám nézett, és elmosolyodott - Ne vágj ilyen arcot.
- De... De hát hogyan tudtak kitagadni azért, mert nem értesz velük egyet?
- Nem is baj. Mr. és Mrs. Potter mindig is jobb szüleim voltak, mint az igaziak, és örömmel fogadtak, mikor beállítottam hozzájuk a nyár közepén. Jó náluk lenni, mert ott legalább érzem, hogy valaki szeret. Otthon ez sosem volt így. Már az sem tetszett anyáméknak, hogy a Griffendélbe kerültem. Szégyenkeztek miattam, mert nem Mardekáros lettem, ahogy mindenki más a családban.
- Sajnálom. Nem is gondoltam volna. - tekertem meg a fejemet.
- Nem baj. Legalább szabad vagyok, és nem kell behódolnom az apámnak, meg a hülye nézeteiknek. Na, nem mintha bármikor megtettem volna.
- Örülök, hogy így gondolod. - mosolyodtam el, és a kezére tettem a kezemet.
- Figyelj... én... - kezdte akadozva, de mire kinyökögte volna, hogy mit akar mondani, egy pálca fénye világította meg hirtelen a folyosót.
- Nem akarom megzavarni ezt a kis találkát, de maguknak nem a saját klubhelyiségükben kellene lenniük? - hallottuk meg a magabiztos, mély női hangot.
- McGalagony professzor! - ugrottam fel a lépcsőről - Mi csak... én csak...
- Felesleges a magyarázkodás, Miss Fray. - intett le a tanárnő - Attól tartok, hogy mind a kettőjüket büntetőmunkára kell küldenem.
 |
| McGalagony professzor |
- De én vagyok az ügyeletes prefektus ma este. - vágtam gyorsan közbe.
- Akkor nem értem, hogy Mr. Black-et miért nem küldte a klubhelyiségébe.
- Éppen azon volt, tanárnő! - szólt közbe Sirius - Többször is figyelmeztetett, de én nem foglalkoztam vele. Az előbb éppen a fejmosás résznél tartottunk, mikor maga megjelent.
- Valóban? - tolta feljebb a szemüvegét McGalagony professzor, Sirius pedig fapofával bólogatott. El sem hiszem, hogy ezt bevállalta, csakhogy mentse a bőrömet. - Ebben az esetben csak maga megy büntetőmunkára. Most pedig irány a hálókörlete, Mr. Black. Miss Fray! - fordult hozzám.
- Igen?
- Maga pedig folytassa a munkáját. - mondta a professzor, majd magunkra hagyott.
- Köszönöm! - mosolyogtam hálásan a fiúra - Megmentettél! Ha büntetést kaptam volna, végem lenne.
- Még sosem büntettek meg, igaz? - nevette el magát.
- Nem. - mosolyogtam zavartan - De nem is a büntetéstől félek. Ha Dumbledore megtudja, hogy bajba keveredtem, nekem lőttek, azt fogja gondolni, hogy nem megy egybe a munka, a tanulás, a prefektusi teendők meg a korrepetálások...
- Korrepetálások? - kérdezett közbe.
- Aha. Kisebbeknek segítek tanulni.
- Csak úgy? Szívességből? - nézett rám furcsán.
- Igen! - nevettem el magam - Miért olyan fura ez?
- Nem... Nem fura. Ez nagyon rendes tőled. Lehet majd én is igénybe veszem a szolgáltatásaidat. - lökött gyengéden oldalba.
- Mondom, kisebbeket korrepetálok... - néztem rá játékosan - Nem nálam öregebbeket.
- Egyidősek vagyunk. - javított ki.
- Nagyjából. - löktem most én vissza - Most viszont menj, oké? Mert a végén még tényleg én is bajba kerülök.
- Jó éjt, picinyem! - kacsintott rám, miközben lassan hátrálni kezdett tőlem.
- Neked is! - tekertem meg a fejemet, és elváltak útjaink. Legalábbis erre a napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése