A könyvtár csendjét kihasználva, a fejemet lehajtva, csukott szemmel próbálkoztam visszaemlékezni a tegnap leírtakra.
- Te itt alszol? - a mély hangra olyan hirtelen kaptam fel a fejemet, hogy a tinta, ami a pergamenem fölé volt téve, most elárasztotta az egész lapot.
- Ezt nem hiszem el! - néztem rá kikerekedett szemekkel - Ez nem lehet igaz. - próbáltam menteni a menthetőt, de hiába.
- Ez a dolgozat nem akarja, hogy leadják. - nevetett a fiú, és leült velem szembe.
- Ez a dolgozat már régen készen volt, csakhogy te felgyújtottad. - néztem szúrósan a szürkés szemekbe.
- Te itt alszol? - a mély hangra olyan hirtelen kaptam fel a fejemet, hogy a tinta, ami a pergamenem fölé volt téve, most elárasztotta az egész lapot.
- Ezt nem hiszem el! - néztem rá kikerekedett szemekkel - Ez nem lehet igaz. - próbáltam menteni a menthetőt, de hiába.
- Ez a dolgozat nem akarja, hogy leadják. - nevetett a fiú, és leült velem szembe.
- Ez a dolgozat már régen készen volt, csakhogy te felgyújtottad. - néztem szúrósan a szürkés szemekbe.
 |
| Gwen |
- Mondtam, hogy segítek, de te sehol nem voltál. - rántotta meg a vállát.
- Te már délben nem voltál ott.
- Kiengedtek. - mondta, és kényelmesen elterpeszkedett a széken, a lábait pedig az asztalon pihentette meg.
- Ha Madame Cvikker meglátja, hogy a könyveire teszed a sáros cipődet, Merlin irgalmazzon neked.
- Fáj a lábam.
- Akkor miért nem vagy a Gyengélkedőn?
- Mondtam már, mert Madame Pomfrey kiengedett. Úgy gondolta, hogy ha ehetek reggelire melaszos sütit, akkor nincs is olyan nagy bajom.
- Neee! - a szívem majdnem kiugrott a helyéről - Megtudta, hogy azt ettél?
- Meg! - bólintott - De ne aggódj, azt mondtam, hogy James-ék hozták nekem. Nem árultalak el.
- Köszönöm!
- Én köszönöm. Nagyon finom volt. Igazi életmentő kaja. - csukott szemmel emlékezett vissza a süti ízére, és egy hatalmasat nyelt - Nem keverhettelek bajba, hiszen így is elég bajt okoztam. Na, nem mintha nem tettem volna jót azzal, hogy elégettem azt a borzalmat.
- Ugyan már! Nehogy azt mondd, hogy te akkora szakértő vagy átváltozástanból.
- Nem igazán. De ezt a téma a kisujjamban van. - mondta flegmán, és maga elé húzott egy könyvet - Itt is van. - szólalt meg egy kis idő után - Látod? Te azt írtad, hogy az átváltozás fájdalmakkal jár, de ez nem így van. Kezdjük ott, hogy ha valaki Animágus akar lenni, annak elég hosszú folyamatokat kell átélnie. Tudtad például, hogy az első lépések között van, hogy egy egész hónapig Mandragóra levelet kell a szádban tartani?
- Fúj! - húztam el a számat - Nem. Ez igaz?
- Persze! - bólintott meggyőzően, sőt, mintha kissé sértőnek találta volna, hogy megkérdőjelezem - Az átváltozástan és az animágia nem ugyan az. Az átváltozás egy varázslati forma, az Animágia viszont örökre szól. Persze, nem magad választod meg, hogy mi akarsz lenni. Ez a személyiségtől függ. Gondolj bele, hogy mindenki oroszlán meg hasonló erős állat akarna lenni. - nevette el magát, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. Nagyon ért hozzá. Igazán érdekelheti ez a dolog, ha ennyi mindent tud. Még olyanokat is mondd, amikről én sosem hallottam. Például azt is megtudtam, hogy az első feljegyzett Animágus egy ókori görög varázsló, Falco Aesalon volt. Illetve, hogy az Animágus állati formáján gyakran megmaradnak az ember megkülönböztető jelei.
- Az igaz, hogy a patrónusnak is köze van ahhoz, hogy kiből milyen állat lesz? - kérdeztem meg később, mikor a dolgozatom már bőven túllépte a kétezer szót.
- Végülis igen. Szóval ha nem is leszel Animágus, a patrónusodból sejtheted, hogy milyen állat lehetnél. Mindkettő a belső énünket tükrözi.
- Értem! - bólintottam, és tovább jegyzeteltem. Sirius szinte bele sem nézett a könyvekbe, mindent fejből mondott.
- Ja, és azt ki ne hagyd, hogy minden Animágusnak regisztrálnia kell magát. Ellenkező esetben akár az Azkabanban is végezhetik.
- Erről már hallottam, meg ez persze érthető is. - bólogattam, és úgy éreztem, hogy ezzel le is zárhatom az irományom - Köszönöm!
- Nincs mit. Hiszen miattam kellett újra megírnod.
- Be kell ismernem, nem is olyan nagy baj, hogy újraírtam. Rengeteg új dolgot mondtál. Olyanokat, amikről a könyvekben egy szót sem írnak. Honnan tudtad ezeket?
- Öhm... Otthon olvastam róla. - mondta kissé zavartan, miközben leemelte lábait az asztalról - Nem olyan nagy ügy.
- De tényleg! Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Észak-Amerikában bőrjárónak nevezik őket? Nagyon furák az amcsik, nemde? - nevettem el magam, de Sirius csak bámul rám - Köszönöm még egyszer.
- Nincs mit! - kissé felém pillantva felállt az asztaltól - Most mennem kell, már késő van.
- Öhm... Oké. Jó éjt! - köszöntem neki, de arra ő már messze járt. Most miért futott el ilyen hirtelen? Talán valami rosszat mondtam? Meglehet, hogy kicsit sokat fecsegtem, pedig egyáltalán nem szokásom.
Már nagyon későre járt, mikor elhagytam a könyvtárat, és a klubhelyiség felé vettem az irányt. Szapora léptekkel szeltem a lépcsőket a Hollóhát-toronyban, míg meg nem érkeztem a tetején lévő ajtóhoz. A nagy, bronz kopogtatóval ütöttem párat a fán, és vártam az újabb fejtörőt, amivel bejuthattam a klubhelyiségbe. Az ajtónkon ugyanis nem volt kilincs, sem pedig zár, csak egy nagy, ósdi bronz kopogtató, amit ha megkopogtattunk, feltett egy kérdést, és jó válasz esetén beeresztett. Ez az egyszerű sorompó már ezer éve tartja távolt az illetékteleneket.
- Mennyi föld van egy három méter hosszú, három méter széles és egy méter mély gödörben? - szólt a kopogtató.
- Ez nagyon könnyű! - forgattam meg a szemeimet - Semennyi, ugyanis a gödörben nincs föld. Éppen ezért gödör.
Az ajtó rögtön kinyílt, és utat engedett nekem a klubhelyiségünkbe. A kerek teremben csupán pár felsőbb éves tartózkodott, akik a házi feladataikon körmöltek. Nicole-t az egyik kanapén elterülve találtam meg, ahová fáradtan vágódtam le mellé.
- Hol voltál? - nézett rám a bűbájtan könyve fölött.
- Házit írtam a könyvtárban. fújtam ki a levegőt.
- Ennyi ideig? Azt hittem, a Gyengélkedőn túlórázol.
- A francba! - kiáltottam fel, mire többen is furcsállva felém fordították a fejüket.
- Mi van?
- Elfelejtettem a vacsorát! - ugrottam fel, és mindent otthagyva futottam az ajtó felé - Lassan egy órája végeznem kellett volna.
Bámulatos gyorsasággal szedtem a lépcsőfokokat, és rohantam végig a folyosókon, egészen a Gyengélkedő bejáratáig. Ott lelassítottam, és mély levegőt véve léptem be az ajtón. Szerencsére Madame Pomfrey nem volt szem előtt, így gyorsan végigszaladtam az ágyak között, és sűrű bocsánatkérések közepette a betegektől, kiosztottam a vacsorákat. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem buktam le, hogy elkéstem, és mivel nem is szerettem volna, a munkám végeztével elhagytam a Gyengélkedőt.
Valamivel nyugodtabb tempóban vezetett vissza az utam a Hollóhát-toronyba, mígnem a hátsómra nem ültem az egyik kanyarban.
- Jól vagy? - suttogta egy hang, és felsegített.
- Fogjuk rá! - dörzsöltem a hátsó felemet, miközben bosszúsan néztem a velem szemben álló Sirius Black-re.
- Ne haragudj! - hangja még mindig halk volt, de hallani lehetett rajta azt is, hogy eddigi útját futva tette meg - Nem láttalak.
- Vettem észre. - morogtam tovább, majd beugrott valami - Te mit keresel itt?
- Én is éppen ezt akartam kérdezni tőled. - húzta fel a szemöldökét egy apró mosoly kíséretében, de közben zavartan tekintgetett körbe. Mintha keresett volna valamit.
- Én... kérlek szépen, prefektus vagyok. Szóval mászkálhatok a folyosókon. Ellenben te...
- Na ne szívass... - forgatta meg a szemeit - Nehogy már büntetést adj, mert kint mászkálok.
- Hát tudod, a prefektusnak pontosan ez a dolga.
- Nem néznéd el most az egyszer? Még úgysem büntettél meg soha.
- Soha? - nevettem el magam - A két kezem nem lenne elég megszámolni, hogy hányszor buktál le.
- Tényleg? - nézett rajtam végig - Nem is emlékszem.
- Meghiszem azt. - bólogattam - Tudod mit? Most az egyszer elnézem! De csakis azért, mert nem én vagyok az ügyeletes járőr.
- Ahaaaa! - kiáltott fel, de aztán egyből halkabbra váltott - Szóval te is szökésben vagy!
- Mondhatni. - ingattam a fejem - Ugyanis a büntető feladatom körmölése közben elfeledkeztem az időről, és elmaradt a vacsoraosztás a Gyengélkedőn.
- Pomfrey leszidott? - nevetett, és látszott rajta, hogy az igenlő választ várja.
- Nem. Szerencsére nem volt ott, mikor odaértem.
- Hát én tuti kivertem volna a dilit, ha még ott vagyok, és nem kapom meg időben azt az isteni zsurló levest. - cuppantva a szájával jelezte, hogy mennyire ízletes az étel. Persze mindketten tudtuk, hogy csak viccelődik. Mosolyogva néztünk egymás szemébe, és egy pár pillanatig egyikünk sem szólalt meg. Aztán egyre hangosodó csoszogást kezdtünk hallani, és mindketten tudtuk, hogy ki közeledik. Frics. Az öreg gondnok előszeretettel járt-kelt a folyosókon éjszakánként, és kisurranó diákokra vadászott. Nem egyszer akart engem is megbüntetni, hiába magyaráztam neki, hogy prefektus vagyok, és éppen azért járom a folyosókat, amiért ő.
- Jobb lesz, ha lelépsz, mielőtt Frics hozza a korbácsot. Akkor aztán lesz kikapsz. - suttogta Sirius nevetve, mire én csak fejcsóválva megfordultam, és a hosszabb utat választottam a klubhelyiségükhöz.
- Veled mi lesz? Nem fog elkapni? - suttogtam vissza neki.
- Jobban ismerem az kastélyt, mint az öreg. - kacsintott, majd pillanatok alatt eltűnt a sötét folyosón. Esküdni mertem volna, hogy úgy nézett ki, mintha a fal nyelte volna el.
Habár az út jóval hosszabb volt, de anélkül visszaértem a toronyba, hogy bárkivel találkoztam volna.
A klubhelyiségben már csak Nicole ült a kandalló előtt.
- Azt hittem, hogy Frics elkapott. - nevette le magát.
- Mit csinálsz még idelent?
- Téged vártalak. - rántotta meg a vállát - Úgy itt hagytál, hogy csak na.
- Bocs. - álmosan dörzsöltem a szemeimet - Hulla vagyok. A cuccaim?
- Ahol hagytad őket. - mutatott a kanapéra, ahol nemrég terpeszkedett. Összekotortam a könyveimet, és a jegyzeteimet, majd megbizonyosodtam róla, hogy a csodálatosan sikerült büntető feladatom épségben van, majd a hálókörlet felé vettem az irányt, ahová Nicole is követett.
A szobánkba belépve a baldachinnal fedett ágyam felé vettem az irányt, és belevetettem magam az égkék pehelypaplanba. Az álom pillanatok alatt elért, és életemben először Vele álmodtam.
- Te már délben nem voltál ott.
- Kiengedtek. - mondta, és kényelmesen elterpeszkedett a széken, a lábait pedig az asztalon pihentette meg.
- Ha Madame Cvikker meglátja, hogy a könyveire teszed a sáros cipődet, Merlin irgalmazzon neked.
- Fáj a lábam.
- Akkor miért nem vagy a Gyengélkedőn?
- Mondtam már, mert Madame Pomfrey kiengedett. Úgy gondolta, hogy ha ehetek reggelire melaszos sütit, akkor nincs is olyan nagy bajom.
- Neee! - a szívem majdnem kiugrott a helyéről - Megtudta, hogy azt ettél?
- Meg! - bólintott - De ne aggódj, azt mondtam, hogy James-ék hozták nekem. Nem árultalak el.
- Köszönöm!
- Én köszönöm. Nagyon finom volt. Igazi életmentő kaja. - csukott szemmel emlékezett vissza a süti ízére, és egy hatalmasat nyelt - Nem keverhettelek bajba, hiszen így is elég bajt okoztam. Na, nem mintha nem tettem volna jót azzal, hogy elégettem azt a borzalmat.
- Ugyan már! Nehogy azt mondd, hogy te akkora szakértő vagy átváltozástanból.
- Nem igazán. De ezt a téma a kisujjamban van. - mondta flegmán, és maga elé húzott egy könyvet - Itt is van. - szólalt meg egy kis idő után - Látod? Te azt írtad, hogy az átváltozás fájdalmakkal jár, de ez nem így van. Kezdjük ott, hogy ha valaki Animágus akar lenni, annak elég hosszú folyamatokat kell átélnie. Tudtad például, hogy az első lépések között van, hogy egy egész hónapig Mandragóra levelet kell a szádban tartani?
- Fúj! - húztam el a számat - Nem. Ez igaz?
- Persze! - bólintott meggyőzően, sőt, mintha kissé sértőnek találta volna, hogy megkérdőjelezem - Az átváltozástan és az animágia nem ugyan az. Az átváltozás egy varázslati forma, az Animágia viszont örökre szól. Persze, nem magad választod meg, hogy mi akarsz lenni. Ez a személyiségtől függ. Gondolj bele, hogy mindenki oroszlán meg hasonló erős állat akarna lenni. - nevette el magát, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. Nagyon ért hozzá. Igazán érdekelheti ez a dolog, ha ennyi mindent tud. Még olyanokat is mondd, amikről én sosem hallottam. Például azt is megtudtam, hogy az első feljegyzett Animágus egy ókori görög varázsló, Falco Aesalon volt. Illetve, hogy az Animágus állati formáján gyakran megmaradnak az ember megkülönböztető jelei.
- Az igaz, hogy a patrónusnak is köze van ahhoz, hogy kiből milyen állat lesz? - kérdeztem meg később, mikor a dolgozatom már bőven túllépte a kétezer szót.
- Végülis igen. Szóval ha nem is leszel Animágus, a patrónusodból sejtheted, hogy milyen állat lehetnél. Mindkettő a belső énünket tükrözi.
- Értem! - bólintottam, és tovább jegyzeteltem. Sirius szinte bele sem nézett a könyvekbe, mindent fejből mondott.
- Ja, és azt ki ne hagyd, hogy minden Animágusnak regisztrálnia kell magát. Ellenkező esetben akár az Azkabanban is végezhetik.
- Erről már hallottam, meg ez persze érthető is. - bólogattam, és úgy éreztem, hogy ezzel le is zárhatom az irományom - Köszönöm!
- Nincs mit. Hiszen miattam kellett újra megírnod.
- Be kell ismernem, nem is olyan nagy baj, hogy újraírtam. Rengeteg új dolgot mondtál. Olyanokat, amikről a könyvekben egy szót sem írnak. Honnan tudtad ezeket?
- Öhm... Otthon olvastam róla. - mondta kissé zavartan, miközben leemelte lábait az asztalról - Nem olyan nagy ügy.
- De tényleg! Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Észak-Amerikában bőrjárónak nevezik őket? Nagyon furák az amcsik, nemde? - nevettem el magam, de Sirius csak bámul rám - Köszönöm még egyszer.
- Nincs mit! - kissé felém pillantva felállt az asztaltól - Most mennem kell, már késő van.
- Öhm... Oké. Jó éjt! - köszöntem neki, de arra ő már messze járt. Most miért futott el ilyen hirtelen? Talán valami rosszat mondtam? Meglehet, hogy kicsit sokat fecsegtem, pedig egyáltalán nem szokásom.
Már nagyon későre járt, mikor elhagytam a könyvtárat, és a klubhelyiség felé vettem az irányt. Szapora léptekkel szeltem a lépcsőket a Hollóhát-toronyban, míg meg nem érkeztem a tetején lévő ajtóhoz. A nagy, bronz kopogtatóval ütöttem párat a fán, és vártam az újabb fejtörőt, amivel bejuthattam a klubhelyiségbe. Az ajtónkon ugyanis nem volt kilincs, sem pedig zár, csak egy nagy, ósdi bronz kopogtató, amit ha megkopogtattunk, feltett egy kérdést, és jó válasz esetén beeresztett. Ez az egyszerű sorompó már ezer éve tartja távolt az illetékteleneket.
- Mennyi föld van egy három méter hosszú, három méter széles és egy méter mély gödörben? - szólt a kopogtató.
- Ez nagyon könnyű! - forgattam meg a szemeimet - Semennyi, ugyanis a gödörben nincs föld. Éppen ezért gödör.
Az ajtó rögtön kinyílt, és utat engedett nekem a klubhelyiségünkbe. A kerek teremben csupán pár felsőbb éves tartózkodott, akik a házi feladataikon körmöltek. Nicole-t az egyik kanapén elterülve találtam meg, ahová fáradtan vágódtam le mellé.
- Hol voltál? - nézett rám a bűbájtan könyve fölött.
- Házit írtam a könyvtárban. fújtam ki a levegőt.
- Ennyi ideig? Azt hittem, a Gyengélkedőn túlórázol.
- A francba! - kiáltottam fel, mire többen is furcsállva felém fordították a fejüket.
- Mi van?
- Elfelejtettem a vacsorát! - ugrottam fel, és mindent otthagyva futottam az ajtó felé - Lassan egy órája végeznem kellett volna.
Bámulatos gyorsasággal szedtem a lépcsőfokokat, és rohantam végig a folyosókon, egészen a Gyengélkedő bejáratáig. Ott lelassítottam, és mély levegőt véve léptem be az ajtón. Szerencsére Madame Pomfrey nem volt szem előtt, így gyorsan végigszaladtam az ágyak között, és sűrű bocsánatkérések közepette a betegektől, kiosztottam a vacsorákat. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem buktam le, hogy elkéstem, és mivel nem is szerettem volna, a munkám végeztével elhagytam a Gyengélkedőt.
Valamivel nyugodtabb tempóban vezetett vissza az utam a Hollóhát-toronyba, mígnem a hátsómra nem ültem az egyik kanyarban.
- Jól vagy? - suttogta egy hang, és felsegített.
- Fogjuk rá! - dörzsöltem a hátsó felemet, miközben bosszúsan néztem a velem szemben álló Sirius Black-re.
- Ne haragudj! - hangja még mindig halk volt, de hallani lehetett rajta azt is, hogy eddigi útját futva tette meg - Nem láttalak.
- Vettem észre. - morogtam tovább, majd beugrott valami - Te mit keresel itt?
- Én is éppen ezt akartam kérdezni tőled. - húzta fel a szemöldökét egy apró mosoly kíséretében, de közben zavartan tekintgetett körbe. Mintha keresett volna valamit.
- Én... kérlek szépen, prefektus vagyok. Szóval mászkálhatok a folyosókon. Ellenben te...
- Na ne szívass... - forgatta meg a szemeit - Nehogy már büntetést adj, mert kint mászkálok.
- Hát tudod, a prefektusnak pontosan ez a dolga.
- Nem néznéd el most az egyszer? Még úgysem büntettél meg soha.
- Soha? - nevettem el magam - A két kezem nem lenne elég megszámolni, hogy hányszor buktál le.
- Tényleg? - nézett rajtam végig - Nem is emlékszem.
 |
| Sirius |
- Ahaaaa! - kiáltott fel, de aztán egyből halkabbra váltott - Szóval te is szökésben vagy!
- Mondhatni. - ingattam a fejem - Ugyanis a büntető feladatom körmölése közben elfeledkeztem az időről, és elmaradt a vacsoraosztás a Gyengélkedőn.
- Pomfrey leszidott? - nevetett, és látszott rajta, hogy az igenlő választ várja.
- Nem. Szerencsére nem volt ott, mikor odaértem.
- Hát én tuti kivertem volna a dilit, ha még ott vagyok, és nem kapom meg időben azt az isteni zsurló levest. - cuppantva a szájával jelezte, hogy mennyire ízletes az étel. Persze mindketten tudtuk, hogy csak viccelődik. Mosolyogva néztünk egymás szemébe, és egy pár pillanatig egyikünk sem szólalt meg. Aztán egyre hangosodó csoszogást kezdtünk hallani, és mindketten tudtuk, hogy ki közeledik. Frics. Az öreg gondnok előszeretettel járt-kelt a folyosókon éjszakánként, és kisurranó diákokra vadászott. Nem egyszer akart engem is megbüntetni, hiába magyaráztam neki, hogy prefektus vagyok, és éppen azért járom a folyosókat, amiért ő.
- Jobb lesz, ha lelépsz, mielőtt Frics hozza a korbácsot. Akkor aztán lesz kikapsz. - suttogta Sirius nevetve, mire én csak fejcsóválva megfordultam, és a hosszabb utat választottam a klubhelyiségükhöz.
- Veled mi lesz? Nem fog elkapni? - suttogtam vissza neki.
- Jobban ismerem az kastélyt, mint az öreg. - kacsintott, majd pillanatok alatt eltűnt a sötét folyosón. Esküdni mertem volna, hogy úgy nézett ki, mintha a fal nyelte volna el.
Habár az út jóval hosszabb volt, de anélkül visszaértem a toronyba, hogy bárkivel találkoztam volna.
A klubhelyiségben már csak Nicole ült a kandalló előtt.
- Azt hittem, hogy Frics elkapott. - nevette le magát.
- Mit csinálsz még idelent?
- Téged vártalak. - rántotta meg a vállát - Úgy itt hagytál, hogy csak na.
- Bocs. - álmosan dörzsöltem a szemeimet - Hulla vagyok. A cuccaim?
- Ahol hagytad őket. - mutatott a kanapéra, ahol nemrég terpeszkedett. Összekotortam a könyveimet, és a jegyzeteimet, majd megbizonyosodtam róla, hogy a csodálatosan sikerült büntető feladatom épségben van, majd a hálókörlet felé vettem az irányt, ahová Nicole is követett.
A szobánkba belépve a baldachinnal fedett ágyam felé vettem az irányt, és belevetettem magam az égkék pehelypaplanba. Az álom pillanatok alatt elért, és életemben először Vele álmodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése