Sirius-szal való csevejem után úgy döntöttem, hogy járok még egy kört a kastélyban, habár már tényleg későre járt. Valószínűleg már senkit nem találok a folyosókon kószálni, ha meg mégis valaki az éjszaka közepét választja a csatangolásra, azt Frics majd úgyis elkapja. Az öreg gondnok sosem aludt, hiszen abban lelte örömét, ha elkaphatta a csínytevőket.
Már éppen indultam volna vissza a Hollóhát-toronyba, mikor a szomszéd folyosón sietős lépteket hallottam. Biztos voltam benne, hogy nem Frics mászkál, hiszen ahhoz képest, hogy általában elkapja a kisurranókat, nem igazán a fürge járásáról híres, meg persze a jellegzetes csoszogást sem hallottam. Ez a bizonyos illető viszont elég magabiztosan közlekedett a sötét folyosókon. Azonnal elindultam a hangok irányába, hogy elzavarjam a hálókörletébe az illetőt, de mikor megláttam, hogy ki az, megtorpantam. Regulus Black. Mit keresett még mindig idekint? Ekkor esett csak le, hogy a hetedik emeleten vagyunk, és elém ugrott Sirius arca, mikor mondtam neki, hogy az öccsét általában ezen a folyosón kaptam el az éjszakák folyamán. Miért volt neki olyan fontos ez?
- Mi a... - a lélegzetem hirtelen elakadt, ahogy az egyik fal hirtelen átalakult, és egy nagy ajtó jelent meg rajta, miután Regulus fel s alá járkált előtte.
 |
| A Szükség Szobája |
A fiú körül sem nézve azonnal belépett az ajtón, én pedig csak ledermedve vártam, hogy mi fog történni. Sokat nem kellett időznöm, hiszen az ajtó újra kinyílt, és Regulus távozott, kezében egy kisebb csomaggal. Amint eltűnt a szeme elől, elkezdtem futni az ajtó felé. Pechemre azonban, mire odaértem, már ismét csak egy egyszerű fal volt.
A hálókörlet felé vettem hát az irányt, de nem tudtam kiverni a fejemből az imént történteket. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha látok hasonlót a kastély falai között. Mégis mi a csuda volt ez? Mit csinált Regulus, és hogyan csinálta? Beszéljek erről Sirius-nak? Vagy simán felejtsem el az egészet?
Másnap reggel a Gyengélkedőn még mindig az este történtek hatása alatt álltam. Madame Pomfrey levette a vállamról a betegek étkeztetését, és újabb feladatot adott. A kifogyóban lévő egyszerűbb gyógyfőzeteket kellett elkészítenem ezen a héten. Szerencsére a délelőtt folyamán nem volt órám, majd csak délután.
- Jó reggelt, picinyem! - hallottam meg a hangot, miközben egy pergamenre jegyzeteltem, hogy melyik gyógyfőzetből van hiány.
- Szia! - szóltam vissza a fiúnak, aki nagy mosollyal köszöntött. Éppen hogy csak megrántottam a szám szélét, amit ő egyből észre is vett.
- Baj van? - kérdezte, miközben hozzáláttam a sebeinek átkötözéséhez.
- Nem. Dehogy! - erőltettem végre egy hamis mosolyt az arcomra, de nem igazán lehettem meggyőző - Nagyon szépen gyógyulnak a sebeid. Hamarosan csökkenthetjük a gyógynövény adagot.
- Az jó. - bólogatott.
- Gyorsan átkötözlek, és mehetsz is.
- Azta... - húzta fel szemöldökét, hangja pedig kissé mogorvára változott - Ennyire le akarsz rázni?
- Mi? Nem, dehogyis. - ráztam meg egyből a fejemet.
- Figyelj! - húzta el tőlem a kezét, és szinte kikövetelte magának, hogy nézzek rá - Tudom, hogy megijesztettelek tegnap este. Nem kellett volna elmondanom azokat a dolgokat a családomról, mert csak magamat írtam le vele. Tudom, hogy visszataszítónak tartod ezt a dolgot...
- Sirius! - szóltam közbe kissé szigorúan - Ilyen még csak eszedbe se jusson! Te nem olyan vagy, mint a családod többi tagja. Neked nem kell szégyenkezned ezért.
- Akkor mi a baj? Látom, hogy bánt valami.
- Na jó! - bólintottam, vettem egy mély levegőt, és leültem mellé - Történt valami tegnap este.
- Miután találkoztunk?
- Igen. Mentem még egy kört a kastélyban, és láttam valamit.
- Mit? - nyugtalanul mocorogni kezdett.
- Az öcsédet láttam a hetedik emeleten.
- És mit láttál még?
- Hát... nem is tudom igazán. Egy ajtót...talán.
- Egy ajtót?
- Aha. Egy ajtó jelent meg az egyik falon. Regulus bement, majd pár perc elteltével kijött onnan. Meg akartam nézni, hogy hova vezet az ajtó, de mire odaértem, már hűlt helye volt.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - bólogatott, és maga elé meredt.
- Nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de mit csinált? Vagy hogyan csinálta? - kérdeztem, miközben befejeztem a sebeinek bekötését.
- Meglep, hogy Hollóhátas létedre nem is sejted. - mosolygott rám.
- Mit? - néztem rá értetlenül.
- Majd elmondom, oké? - pattant fel hirtelen - De most le kell lépnem.
- O... oké. - mondtam akadozva, de Sirius már régen messze járt.
- Gwen? - gondolataimból egy ismerős hang zökkentett ki a szomszéd ágy paravánja mögül.
- Igen? - kérdeztem.
- Idejönnél, ha megkérlek?
- Remus! - kisebb kiáltás szaladt ki a torkomon, mikor elhúztam a függönyt, és megláttam a sápadtan fekvő, újabb sebekkel borított fiút. Szinte el is feledkeztem arról, hogy ő is itt van, hiszen csakis Madame Pomfrey ápolhatta.
- Még így, napokkal később sem festek valami jól, igaz? - mosolyt erőltetett az arcára.
 |
| Remus |
- Nem igazán. Mi történt veled? - lépkedtem közelebb, és leültem az ágya melletti székre.
- Hosszú éjszakám volt. - folytatta tovább a viccelődést.
- Miért is gondoltam, hogy egy másik Tekergő majd elárulja nekem azt a nagy titkot arról az estéről. - jegyeztem meg kissé gúnyos hangnemben.
- Ez szakmai titok. - kacsintott rám.
- Mit szerettél volna?
- Tudod ha valami olyanról beszélgetsz valakivel, ami úgymond titok, kicsit óvatosabbnak kéne lennetek.
- Mi van? - néztem rá furcsán.
- Minden egyes szavatokat hallottam, amit Sirius-szal beszéltetek.
- Ó! - esett le a tantusz - Ja, hogy az...
- Igen, az. Nem, mintha nem mondaná majd el magától a dolgokat, de nem biztos, hogy jó lenne, ha hallana ilyeneket más is.
- Pontosabban mire célzol?
- Titkos ajtók, meg éjszakai kiruccanások?
- Jó! - forgattam meg a szemeimet - Igazad van.
- Tudom! - nevetett fel - Mindig az van!
- Kuss! - nevettem el magam.
- De vegyük komolyra a dolgot... - váltott hangnemet - Még csak nem is sejted, hogy mi az a szoba, ahová Regulus bement, ugye?
- Szoba?
- Az. Szükség Szobájának nevezik, vagy Jössz és Mész Szoba.
- Jössz és Mész? - kérdeztem vissza, és őszintén megvallva, elég furcsának tartottam, amiket mondott.
- Az. Egy mágikus szoba, amit csak az fedez fel, akinek nagyon szüksége van rá.
- És pontosan mi van ebben a szobában?
- Hát az, amire szükséged van.
- Ezt hogy értsem? Ha például éhes vagyok, akkor megjelenik egy étterem?
- Ha nem is étterem, de valami kaját tuti ad. - bólogatott meggyőzően, én pedig nem akartam hinni a fülemnek - Vagy ha pisilned kell, akkor valószínűleg egy vécé lesz belőle.
- És Regulus mit csinált odabent? Mert biztos, hogy nem vécézett.
- Jó kérdés. De valószínűleg ha utána mentél volna, sem tudtad volna meg.
- Miért?
- Mert a szobának akár meg is lehet parancsolni, hogy ne engedjen be senkit sem. Sőt, ha nem tudod, hogy az illetőnek éppen milyen formában nyílt meg, akkor meg sem tudtad volna közelíteni.
- Ez durva. - képedtem el.
- Tényleg nem is hallottál róla? Te? Az eminens Hollóhátas diák? - szórakozott meglepettségemen.
- Remus! - néztem rá összehúzott szemekkel - Nincs is neked semmi bajod! Te honnan tudsz erről amúgy?
- Olvastam. - rántotta meg a vállát.
- Olvastad...
- Meg jártam is benne. Igazából Frics elől menekültünk egyik éjjel, és ez az ajtó csak úgy megjelent.
- Mikor volt ez?
- Talán harmadikban. - gondolkodott el - Igazi csodának tartottuk, és nekem muszáj volt kiderítenem, hogy mi ez. Ezért elmentem a könyvtárba.
- És ott volt valami könyv, amiben írtak róla?
- A zárolt részen. - mosolygott angyalian - És nem konkrétan erről a szobáról, hanem úgy általánosságban.
- Jesszus! Ez nekem sok. - ráztam meg a fejemet - Na mindegy. Már csak egy kérdésem van. Miért mondtad el nekem ezt?
- Mert ha nem is olyan jól, de annyira ismerlek, hogy tudjam, úgyis ki akarnád deríteni, hogy mi folyik itt. Igazam van?
- Talán...
- Meg mert hat év alatt te vagy az első lány, akivel Sirius barátom két percnél tovább bír beszélgetni.
- Mi? - tértem hirtelen magamhoz eddigi ámulatomból.
- Mondom te vagy az első...
- Hallottam! - mondtam talán túl határozottan és hangosan is.
- Szerintem tetszel neki. - mosolyogta el magát, és húzogatni kezdte a szemöldökét.
- Szerintem meg nagyon beverhetted a fejedet. - intettem le, és felkeltem a székről, ahol eddig ültem.
- Örülnél neki, ha így lenne?
- Mi vagy te? Kerítőnő? - nevettem el magam, majd megfogtam a paraván szélét, behúztam magam mögött, és magára hagytam a fiút. Ez teljesen lökött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése