A napok elég gyorsan teltek, hiszen az összes szabadidőmet a Gyengélkedőn töltöttem azzal, hogy elkészítettem a fogyóban lévő főzeteket. A reggeleket Sirius sebeinek kötözésével kezdtem, amik már annyira jól néztek ki, hogy nem igazán szorultak ápolásra, de a fiú úgy gondolta, hogy igenis kellenek még azok a kötések.
- Figyelj csak, Sirius! - mondtam neki a következő hét péntek reggelén - Nem hiszem, hogy visszateszem a kötéseket, rendben?
- Miért? - nézett rám zavartan.
- Mert nincs már rá szükséged. Alig látszanak már a sebek. - nevettem el magam.
- Akkor most már nem is fogod minden reggel kötözgetni?
- Nem.
- De... De nekem még eléggé fájnak. Valami kellene még rá, hogy jobb legyen. - hadarta.
- Nem. Nem kell semmi, hidd el nekem.
- És ha valami baj lesz? Mi lesz, ha elfertőződik?
- Nem fog elfertőződni, mert már begyógyultak. - nevettem tovább - De ha annyira aggódsz, akkor itt van ez a kence. Ezzel kend be nagyon vékonyan, ha fájdalmat éreznél. Oké?
- Nem kennéd be inkább te? Ugyan így, reggelente. - nézett rám angyalian. Most miért csinálja ezt? Miért akarja, hogy továbbra is kezeljem a sebhelyeit?
- Nem hiszem, hogy szükséged lenne rám ehhez.
- Na! Kérlek! - fogta meg a kezemet, amitől nekem majdnem kiugrott a szívem - Nem igazán csípem ezeket a kencéket fogdosni.
- Ez most komoly? - kacagtam fel hangosan - Na jó, legyen!
- Szuper! - csapta össze a kezeit.
- Ha fájdalmat érzel, keress meg, hozd a kencédet, és majd én bekenem neked.
- Oké. - bólogatott mosolyogva - Most pedig menj órára!
- Neked is az lesz, nem?
- De. - bólintottam - Gyógynövénytanom.
- Nekem is.
- Tudom.
- Öhm... Nem... Izé... - nyökögte, és zavartan vakarta a tarkóját - Nem megyünk együtt?
- Hát... - meglepett a kérdése. Hiszen amióta úgymond ismerjük egymást, nem igazán látott együtt minket senki sem. Az órákon is ugyan úgy viselkedett velem, mint korábban, és ha találkoztunk a folyosókon, akkor csak biccentett egyet. Azóta az este óta csak a Gyengélkedőn szoktunk beszélgetni reggelente, és semmi több. Még a Regulus-os ügyet sem hoztuk szóba többet.
- Úgyis nálad van minden cuccod, nem? - mutatott a táskámra, ami az egyik széken hevert.
- Aha.
- Akkor megvárlak, míg elkészülsz, és indulhatunk. - mondta komolysággal, és ezek szerint lezártnak tekintette a témát.
Összepakoltam a szanaszét hagyott kötszereket és gyógynövényeket, majd a táskámat a vállamra vetve csatlakoztam az ajtóban álló Sirius-hoz. A kastély falai között sétálva egyetlen szót sem váltottunk egymással, ezért nem is értettem, hogy miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy együtt menjünk órára. Teljesen zavarba voltam, hiszen szinte a fél diáksereg megbámult minket. Gondolom azon töprengtek, hogy mit keres a híres Tekergő, Sirius Black egy Hollóhátas lánnyal. Hiszen a Tekergők sosem közösködtek másokkal, sosem engedtek be senkit sem a zárt körükbe. Kivéve persze egy-két Griffendéles diáktársukat.
Már az udvaron sétáltunk az üvegházak felé, mikor muszáj volt rákérdeznem a dologra.
- Sirius!?
- Igen?
- Mondd csak, miért akartad ennyire, hogy együtt jöjjünk órára, ha egész úton meg sem mukkansz?
 |
| Gwen |
- Tessék?
- A Gyengélkedő óta egy szót sem szóltál.
- A Gyengélkedő óta egy szót sem szóltál.
- Ja. Nem. Nem az, csak... Csak azért mondtam, hogy megvárlak, mert úgyis egy helyre megyünk. És jobb társaságban sétálgatni, nem?
- De. - húztam el a számat. Aztán míg oda nem értünk az üvegházakhoz, megint csend lett. Persze a kint álló diáksereg sugdolózással fogadott minket, James Potter pedig még valami megjegyzést is tett, mikor Sirius mellé állt. Én megkerestem Lily-t, ugyanis Nicole barátnőmet már megint nem találtam sehol. Valószínűleg ismét ellógta a mai napot.
- Mit lófrálsz te ezzel? - nézett Lily a Tekergők irányába, akik már csoportosulva vihogtak valamin. Már Remus is köztük volt, hiszen pár napja távozhatott a Gyengélkedőről.
- A Gyengélkedőn volt, mikor órára indultam, és ő is pont akkor indult el. Ennyi. - rántottam meg a vállamat.
- Én meg már azt hittem, hogy a Tekergők beengedtek valakit a szent belső körükbe.
- Nem hinném, hogy az valaha is előfordulhatna. - nevettem el magam, és Lily is velem kacagott.
 |
| Lily |
A délután folyamán még volt egy Bájital és egy Bűbájtan órám, majd a kora estémet egy korrepetálás foglalta le. Ezúttal egy másodikos kislánnyal, Helen Frewen-nel gyakoroltam az Átváltozástant. Szerencsére annyi gond nem volt vele, mint a kis Ernie-vel.
Aztán eljött az este, és nekem újra a sötét folyosókat kellett járnom, mint ügyeletes prefektus. Magam sem értettem, hogy miért, de szinte minden tizedik percben a hetedik emeleti folyosón sétáltam végig. Többször fordultam meg a fal előtt, ahol napokkal ezelőtt Regulus-nak megjelent az ajtó, de semmi. Aztán hirtelen lépteket hallottam a szomszéd folyosóról, én pedig kétségbe estem. Pedig én joggal voltam kint a folyosón, a közelgő személy viszont valószínűleg nem. A lépteimet megszaporázva próbáltam lelépni az ellenkező irányba, de éreztem, hogy már késő. A közeledő személy éppen akkor fordult be a sarkon, mikor beleütköztem valamibe, és hirtelen egy kezet éreztem meg a számon. Sikítani akartam, de az ijedtségtől nem ment. Aztán hirtelen tisztulni kezdett a látásom, és megláttam magam előtt Sirius-t. Ő volt az, akibe beleütköztem, és ő volt az, aki a száját a kezemre szorította.
- Csssss! - suttogta, mire én bólintottam, és levette a kezét a számról. Majd tekintetem Regulus-ra vándorolt, aki éppen akkor sétált el mellettünk. Hirtelen azt hittem, hogy a látásom homályosodott el, de aztán rájöttem, hogy szó sincs erről. Valamilyen áttetsző anyag alatt álltam Sirius-szal kettesben, minek köszönhetően a fiatalabbik Black nem látott minket. Halkan, szinte lélegzet visszafojtva figyeltük, hogy Regulus ismét belép az ajtón, ami megjelent neki.
- Gyere! - suttogta Sirius, és a kezemnél fogva magával húzott a testvére felé. A terve azonban, hogy követi öccsét a szobába, nem jött be. Emlékszem, hogy Remus mesélte, hogy ha úgy van, akkor a bent lévő ember megakadályozhatja, hogy bárki kövesse őt.
- Mi ez? - kérdeztem halkan Sirius-t, miután kint rekedtünk a folyosón. Mutatóujjammal megbökdöstem az anyagot, ami alatt álltunk, mire az óvatosan hullámozni kezdett.
- Egy láthatatlanná tévő köpeny. - mondta lazán, miközben engem nézett. Ekkor vettem csak észre, hogy mennyire közel álltunk egymáshoz. Rettentő közel. Szinte egymáshoz simulva. A szívem pedig olyan hangosan vert, hogy szerintem még ő is hallotta. Hiába próbáltam magam nyugtatni, nem igazán ment.Azt pedig nem tudtam eldönteni, hogy az ijedtség, az idegesség vagy Sirius közelsége miatt volt.
- Egy köpeny? - néztem végül körbe, hogy jobban szemügyre vehessem az említett dolgot.
- Aha. James-é. Kölcsönkértem tőle, hogy követhessem az öcsémet.
- Minden este itt várod, hátha eljön?
- Nem. Csak mikor kilopódzik a klubhelyiségéből.
- És azt pontosan honnan tudod, hogy mikor szökik meg?
- Az egy másik történet. - nevetett - Majd legközelebb elmesélem. Mára elég egy csoda.
- Honnan szedte ezt James? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Az apjától kapta.
- Ez fantasztikus. - mondtam lenyűgözve - Közben pedig kiakasztó is. Mégis hányszor léptetek meg ennek segítségével éjjelente?
- Csak legvégső esetekben használjuk. - mosolygott rám, és eltűrt egy tincset a szemem elől, mire én nagyot nyeltem.
- Szóval van egy ilyen szuper cuccotok, de ti mégis inkább kockáztattok, és enélkül szöktök ki.
- Imádjuk az izgalmakat. - rántotta meg lazán a vállát, majd az ujját a szája elé tette. Fejemet a fal felé fordítottam, ahol láttam Regulus-t kijönni az ajtón, majd üres kézzel távozott.
- Most nem hozott ki semmit sem. - állapítottam meg.
- Mert most bevitt valamit. - gondolkodott el Sirius - De mit? És hova?
- Volt nála valami, mikor bement?
- Aha. Egy kisebb csomag. De fogalmam sincs, hogy mi lehetett benne. És ami a legrosszabb, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan menjek be utána. - mondta bosszúsan a fal felé nézve, ahol már hűlt helye volt az ajtónak.
- Vissza kéne menned a hálókörletedbe. - mondtam neki halkan, és még mindig nem mozdultunk egymás közelségéből.
- Aha. - bólogatott - Te? Ne kísérjelek el?
- Nem kell. Még megyek egy kört, aztán én is lefekszem. - mosolyogtam rá - Elég volt mára is a kalandokból.
- Kalandok? - nevetett.
- Először a büntetések, aztán ez a szoba, most meg a köpeny. Mi van még a tarsolyodban? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Még van pár dolog. - kacsintott rám, aztán lerántotta rólam a köpenyt, így láthatóvá váltam - Jó éjt, picinyem! - hallottam a hangját.
- Jó éjt! - tekertem meg a fejemet, aztán otthagytam a láthatatlan fiút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése