19. fejezet: Titok

Elindultam vissza a kastélyba, hiszen teljesen átfagyott mindenem, míg Sirius-ra vártam majdnem egy órán keresztül. Az az idő, míg vártam, hogy visszajöjjön, és bocsánatot kérjen amiért csak így magamra hagyott, több órának tűnt. Egyrészt aggódtam miatta, hiszen fogalmam sem volt, hogy hova tűnhetett, másrészt viszont dühös voltam rá. Miért hagyott itt? Miért rohant el amikor meghallotta azt a hangot?

Gondolatok ezrei pörögtek a fejemben, mikor már a kastély lépcsőit szeltem. Nem tudtam, hogy mit csináljak, vagy hova menjek, ezért úgy döntöttem, hogy visszamegyek Lumpsluck báljába, és megkeresem Potter-t, hátha ő tud valamit a barátjáról.

Visszaérve az ünneplő emberek közé egyből kiszúrtam Lily vörös hajkoronáját az egyik asztalnál. James Potter vele volt. Ott ült mellette, és messziről látszódott, hogy jól szórakoznak. Habár nem akartam őket megzavarni, mégis odasiettem hozzájuk, és bosszúsan vágódtam le az egyik üres székre.

- Te hol voltál? - nézett rám csodálkozva Lily.

- Hagyjuk... - intettem le, és ledobtam magam mellé Sirius zakóját, ami még mindig a vállamon volt.

- Hol van Sirius? - nézett most rám James is.

- Azt én is szeretném tudni.

- Mi történt? - hajolt hozzám közelebb barátnőm, lerázva ezzel magáról James kezét, ami a fiúnak nem igazán tetszett.

- Nem tudom... Csak úgy ott hagyott.

- Hol?

- Sétáltunk egyet. - feleltem, ugyanis valamiért nem akartam elmondani nekik a titkos helyünket - Aztán hallott valamit... Valami... Nem is tudom, olyan volt, mint a farkasüvöltés. Aztán csak úgy magamra hagyott.

- Mi? - hajolt közelebb James, és mintha számolgatni kezdett volna az ujjain - Mikor volt ez?

- Talán egy órája.

- Hogy az a... - pattant fel, és Lily-re nézett.

- Menj! - bólintott a lány megértően - Siess!

Lily

- Na haragudj! - suttogta James a lány arcába, majd mielőtt Lily ellenkezni tudott volna, lenyomott egy puszit az arcára. Aztán szinte pillanatok alatt el is tűnt.

- Hova ment? - vontam kérdőre Lily-t, aki mintha teljesen máshol járt volna - És hol van Sirius?

- Figyelj, Gwen... - vette komolyabbra a szót - Ez elég bonyolult dolog. Ezt én nem mondhatom el neked, ezt csakis ők tehetik meg.

- Mi? Mi van?

- Ne haragudj! - fogta meg a kezemet, és bocsánatkérő szemekkel nézett rám.

- Jó. Persze. - rántottam meg a vállamat, és lezártnak tekintettem a témát - Most viszont, ha nem haragszol, akkor magadra hagylak. Eléggé kimerített ez az egész.

- Nem maradsz még egy kicsit? - kérlelt.

- Nem. Ne haragudj! - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd magára hagytam.

Be kellett ismernem magamnak, hogy kicsit haragudtam rá. Rá is és James-re is. De legfőképpen Sirius-ra. Azt hittem, hogy egy fantasztikus estém lesz, ehelyett egyedül ballagok a kastély sötét folyosóin. Gondolataim között őrlődve csak arra lettem figyelmes, hogy elhomályosodik a látásom, és érezni kezdtem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon. Sírtam. Magam sem tudtam, hogy miért, de patakokban ömlöttek a könnyeim. Habár hideg volt, nem akartam még visszamenni a szobámba, mert tudtam, hogy Nicole csakis arra vár, hogy elmeséljem neki az estémet. Ehhez pedig kicsit sem volt kedvem, főleg így, hogy még én magam sem értem, mi is történt igazából. Kimentem hát az udvarra, és leültem az egyik boltíves ablak alá. Tekintetem kezdett tisztulni, és hátrahajtott fejjel a csillagokat kezdtem pásztázni. Elsőnek persze pont a legszebbet, a legfényesebbet szúrtam ki. A Szíriuszt.

- Minden oké? - szinte kiugrott a szívem, mikor a sötétből előttem termett egy alak.

- Te jó ég! - kaptam a szívemhez - Megijesztettél!

- Nem állt szándékomban. - húzódott mosolyra a szája a váratlan látogatómnak - Leülhetek?

- Aha. - bólintottam, és újra az égre emeltem a tekintetem.

- Bocs a korábbiért. - szólalt meg pár percnyi csend után.

- Semmi baj. - rántottam meg a vállamat - Én sem akartam olyan durva lenni. Nem is tudom, hogy miért beszéltem úgy. Sosem szoktam.

- A bátyám hozta ki belőled. - mondta szórakozottan - Mindenkiből a legrosszabbat hozza ki.

- Regulus! - szóltam rá, de nem azért mert megint Sirius-t szapulta, hanem mert most nem akartam róla beszélni.

- Bocs. - hajtotta le a fejét - Mit csinálsz itt kint?

- Csak levegőzök egyet.

- Szomorúnak tűnsz. - oldalra billentette a fejét, és úgy vizsgálta az arcomat - Megbántott?

- Nem. - erőltettem magamra egy mosolyt - Igazából azt sem tudom, hogy hol van.

- Itt hagyott? - meglepődve húzta fel szemöldökét.

- Azt hiszem. De hagyjuk is, oké?

- Ha én kísérhettelek volna el a bálba, akkor most nem szomorkodnál itt. - hajolt hozzám közelebb - És tényleg jobban illett volna rád ez a ruha is. - nevette el magát, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám - Nagyon szép vagy.

- Köszönöm. - hajtottam le a fejemet, majd pár másodperc múlva megéreztem a kezét az államon.

- Regulus! - szóltam rá ijedten, mikor ráeszméltem, hogy meg akar csókolni.

- Ne haragudj! - távolodott el újra - Tényleg bejön neked ez a barom, ugye?

- Azt hiszem...igen. - vallottam be most először hangosan.

- Akkor csak remélni tudom, hogy van magyarázata a mai napra, és hogy nem bánt meg többet. - mondta, és felállt mellőlem - Ne maradj itt sokáig, mert még megfázol. Jó éjt!

- Neked is.

 Már jóval elmúlt éjfél, mire visszaértem a szobámba. Nicole szerencsére már az igazak álmát aludta addigra. Reggel pedig még mindig mélyen aludt, mikor én kikászálódtam az ágyból. 

Mivel nagyon korán volt, és mivel lemaradtam este az ünnepi vacsoráról is, ezért a Nagyterem felé vettem az irányt, hogy magamhoz vegyek valami ennivalót. 

Már éppen a asztalnál ültem a szinte üres teremben, mikor Lily odalépett hozzám.

- Beszélhetünk? - kérdezte félénken.

- Persze. - bólintottam neki kedvesen, és a velem szemben lévő helyre mutattam. Nem haragszok rá, hiszen ő tényleg nem tehet semmiről sem. 

- Hogy érzed magad? 

- Kicsit fáradt vagyok, de amúgy minden oké. - biztosítottam, talán túl meggyőzően is.

- Nem haragszol rám a tegnapi miatt, ugye? 

- Persze, hogy nem. - nyugtattam meg, mire egy hatalmas sóhaj szaladt ki a száján. 

- Hidd el, hogy elmondtam volna. Nagyon szívesen. De igazából még rám sem nagyon tartozik a dolog.

- Semmi baj, Lily!

- Sirius majd biztos beszámol róla, amint úgy érzi, hogy megteheti. 

- Miért tenné? - kérdeztem zavartan nevetve. 

- Mert tetszel neki, és teljesen odavan érted. 

- Hagyjuk! - intettem le. 

Gwen

- De tényleg! Potter is mondta.

- Tényleg! - csaptam le egyből a témára, remélve, hogy elterelhetem a szót Sirius-ról - Történt köztetek valami tegnap este? 

- Nem. Dehogy! - emelte fel védekezve a kezeit.

- Az a puszi nem arról árulkodott. 

- Nem is értem, hogyan merészelte. Azért még nem számoltam vele. - kezdett mérgelődni a vörös lány, de persze látszott rajta, hogy nem is bánja annyira azt a tegnap esti puszit.

- Szóval ő sem ért vissza tegnap este? 

- Nem. De hidd el, hogy...

- Hagyjuk, Lily! Kérlek!

- Elnézést a zavarásért, Miss Fray! - lépett az asztalunkhoz hirtelen McGalagony professzor.

- Jó reggel, tanárnő! - üdvözöltük. 

- Madame Pomfrey üzeni önnek, hogy nagy szüksége lenne a segítségére a Gyengélkedőn. - mondta a szokásos monoton, mégis parancsoló hangján. 

- Köszönöm, tanárnő! - bólintottam, majd egyből fel is pattantam.

- Én is jövök! - hallottam meg Lily hangját a hátam mögött, és pillanatok alatt utol is ért. 

Belépve a Gyengélkedőre egyből a serénykedő javasasszonyt pillantottuk meg.

- Ne haragudjon, hogy ilyen korán zavarom, Miss Fray! - kért bocsánatot. 

- Semmi gond, Madame Pomfrey! Miben segíthetek? 

- Úgy gondolom, hogy a leghátsó paravánnál kezdjen, ha már úgyis az ön visszatérő betege van ott. 

- Tessék? - kérdeztem értetlenkedve, majd mikor félrehúztam a függönyt, egy pillanatra elállt a lélegzetem is. 

- Szia, picinyem! - szólalt meg az ágyon, véres ruhában fekvő Sirius.

Sirius

Majd jobban szemügyre vettem a többi ágyon fekvő pácienst is, akikben felismertem a Tekergőket.

18. fejezet: Farkasüvöltés

Lumpsluck professzor szobája csodálatos pompában úszott. Volt minden, mi szem s szájnak ingere. A  már a Nagyteremből megszokott töklámpások lebegtek itt is a mennyezet alatt, repkedő tálcák kínálták a Halloween-hez illő étkeket, mint például a véres ujjnak kinéző töltött ostyákat, a süveges tökös muffinokat vagy éppen a bájitalként bugyogó kesernyés likőröket. Természetesen ezeket az italokat mi, mint kiskorúak nem tudtuk leemelni a tálcáról, hiába próbálkozott vele többször is Sirius.

- Add fel! - nevettem fel, mikor legalább negyedszerre nyúlt egy első ránézésre undorítónak tűnő, bordó, sűrű lével teli kupa után.

- Ne már! Ezek fantasztikusak lehetnek. - áradozott és áhítozva nézett az éppen az orra előtt elhaladó tálca után - Állítólag Írországból hozatta őket az öreg.

- Ezeket csak a felnőttek tudják megkóstolni.

- Szerinted, ha megkérek valakit, akkor elcsór neked egyet? Vagy próbálkozhatnánk egy kor korrigálóval. - törte a fejét.

- Hihetetlen vagy. - nevettem tovább.

- Hát itt vagy! Végre! Egy ismerős arc! - hallottam meg a kiáltást, és szinte mellém ugrott egy vörös hajkorona.

- Lily! - köszöntöttem a lányt - Szia!

- El sem hiszem, hogy Lumpsluck képes volt idecsődíteni ennyi embert. - nézett körbe, és mintha el akart volna rejtőzni mögöttem.

- Nagyon csini vagy. - mutattam rá a vörös, testhez álló ruhájára. Őszintén szólva, Lily-nek irigylésre méltó alakja volt.

- Mondd csak, Evans! - szólalt meg Sirius is, akinek eddig hátat fordított a lány - Nem tudsz valami jó varázslatot, amivel le tudnánk nyúlni egy-két pohárral Lumpi piáiból.

- Black... - forgatta meg a szemét a lány - Szerinted pont én fogok neked abban segíteni, hogy leidd magad?

- Nem akarom leinni magam. - nézett rá szúrósan Sirius - Csak egy kicsit lazítani.

- Ja! - ismerte el hirtelen a lány - Az nem ártana. Lumpsluck legalább húsz embernek mutatott már be. Állandóan arról beszél nekik, hogy fényes jövő áll előttem. Kiakaszt az öreg. Téged még nem talált meg? - fordult felém.

- Még csak most jöttünk. - ráztam a fejem.

- Akkor jobb lesz, ha meghúzódsz valamelyik sarokban, míg az öreg nem dönt magába elég alkoholt, és el nem szundikál valamelyik széken. - nevetett - Ami szerintem hamarosan be is fog következni. - intett a fejével a professzor felé. Valóban, az öregnek már elég furcsán álltak a szemei, és egyik poharat itta ki a másik után.

- Persze. Ő bezzeg ihat, mikor még mértéket sem tud tartani. - háborgott Sirius.

- Nesze! - nyomta a fiú kezébe Lily a kézitáskáját - A haverod beletetetett valami flaskát, teli Lángnyelv Whisky-vel.

- Tényleg! - nézett körbe Sirius összehúzott szemekkel - Hol van James?

- Fogalmam sincs, de remélem, hogy nem töritek semmi csínyen a fejeteket. - fenyegette meg, mutatóujját felemelve.

- Én aztán nem! - védekezett Sirius, és egyből rám nézett, hogy bizonyítsa igazát.

- James-szel jöttél? - mosolyogtam rá Lily-re, és suttogóra vettem a hangomat.

- Egy szót se szólj! - szólt rám Lily, de a szája sarkában neki is ott bujkált egy apró vigyor - Inkább te mesélj! Hogy jött ez a dolog, hogy Black-et hívtad meg?

- Nem tudom! - rántottam meg a vállamat - Elvégre barátok vagyunk, és valakit hozni kellett magammal.

- Aha! Barátok, mi? Ennyi erővel Xeno-t vagy Timothy-t is elhozhattad volna.

- Az más. - rántottam meg a vállamat, és Sirius-ra mosolyogtam, aki habár nem hallotta a beszélgetésünk ezen részét, szerintem sejtette, hogy miről is van szó.

- Hiányoztam? - a kérdést egy-egy kar kísérte, melyek Lily és az én vállamon telepedtek le.

- Potter! - forgatta a szemeit a vörös lány - Hol a francban kódorogtál? Remélem, hogy nem készülsz semmi eszetlenségre.

- Evans! - kapott a szívéhez James - Csak nem gondolod, hogy elrontom a randinkat?

- Ez nem randi. - javította ki a lány.

Lily

- Akkor miért is engem hívtál?

- Mert... Mert nem volt kedvem mást elhozni. A te hülyeségeidhez meg már teljes mértékben hozzá vagyok szokva, és el tudlak viselni. Igaz néha elég nehéz ez a dolog.

- Jó duma! - kacsintott rá James - Gyertek, igyunk valamit. Csórtam párat Lumpi ír piájából.

- Mi? - szólalt meg most Sirius is, kissé hisztérikus hangon - Hogyan? Hogyan tudtál szerezni belőle?

- Majd ha elég érett leszel az ilyen dolgokhoz, akkor elárulom neked, Tapmancs. - húzta ki magát büszkén a szemüveges fiú - Gyertek! - intett a fejével az egyik szabad asztal felé, ami a terem egyik sarkában volt. Leültünk a kis kerek asztalhoz, közben pedig azon törtem a fejemet, hogy mik lehetnek ezek a becenevek, melyeken a Tekergők egymást szólítják.

James és Sirius megkóstolták az elcsent italt, míg Lily és én maradtunk egy-egy pohár vajsörnél. A fiúk szerint isteni volt a furcsa színű és állagú lé, de mi inkább kihagytuk a lehetőséget, hogy igyunk belőle.

- Na és mi van veletek, kis galambocskáim? - nézett Sirius-ra és rám James, a szemöldökét emelgetve.

- Hogy érted? - érdeklődött Sirius.

- Hát randiztok? Mert Evans és én igen. - mondta kihúzva magát, és megpróbálta átölelni a lányt.

- Hát elég nagy tévedésbe vagy, Potter! - dobta le magáról a fiú kezét Lily.

- Most miért? - nézett rá kérdőn a fiú.

- Nincs az a varázslat, amely arra kényszeríthetne, hogy én valaha is komolyabbat tervezzek veled.

- De nem is kell hozzá varázslat. - mondta halál komolyan James - Hiszen minket Merlin is egymásnak teremtett.

- Most komolyan... - nézett rá Lily lemondó tekintettel, de szája szélén ott bujkált egy kis mosoly. Látszott rajta, hogy mennyire élvezte a Potter fiú figyelmét. - Mennyit ittál ebből a löttyből?

- Nem vagyok részeg. Csak a tényeket ecsetelem. - dőlt hátra a széken, és újra megpróbálta megölelni Lily-t, amit most a lány hagyott is neki, ezzel meglepve mindenkit.

- Mi lenne, ha megmutatnád, hogy hogyan sikerült elcsórni Lumpsluck italait? - nézett a vörös lány James-re.

- Miért? - húzta össze magát a fiú, és gyanakvó tekintettel nézett a mellette ülő lányra - Meg akarsz büntetni?

- Nem, te tökfej. - nevetett a lány.

- Mondjuk nem, mintha nem örülnék neki, ha te személyesen büntetnél meg. - kacsintott rá.

- Gyere, te idióta. - kelt fel Lily, és James-et maga után húzta a dísztalárjánál fogva.

- El sem hiszem, hogy neki elmondja, hogy hogyan csórta el a piát. - nézett hitetlenkedve utánuk Sirius.

- Szerintem Lily-t nem igazán érdekli. - szólaltam meg, még mindig a kis párocskán mosolyogva.

- Tényleg?

- Szerintem csak nem akartak zavarni. - rántottam meg a vállamat.

- Ó! - töprengett el a fiú - Lehetséges. 

- Szóval... Öhm...

- Én... - kezdtük szinte egyszerre Sirius-szal. 

- Mondd csak! - biztattam, és elmosolyodtam. 

- Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. - túrt bele a hajába, és zavartan felnevetett. 

- Talán az elején. - mondtam halkan, és érdeklődve figyeltem minden szavát. 

- Már régóta... - kezdte egy mély levegővétel után. 

- Nocsak! - szakított minket félbe egy ismerős hang, és lehuppant a mellettem lévő székre a gazdája - Tényleg eljöttél, bratyó? Azt hittem, hogy Gwen csak így akart engem lerázni. - pillantott rám a fiatalabbik Black - El sem hiszem, hogy látlak egy ilyen puccos bulin. 

- Én meg azt nem hiszem el, hogy idepofátlankodsz zavarni minket. - mondta Sirius, valószínűleg még elég nyugodt állapotban. 

- Ugyan már, Sirius... - intette le bátyját Regulus - És te, kislány? - fordult ezúttal felém és látványosan végignézett rajtam - Tetszik ez a szín, ha nem tudnám, azt hinném, hogy mardekáros vagy. Velem kellett volna jönnöd, helyette. - intett a testvére felé.

- Köszönöm, de szerintem jól döntöttem. 

- Ne mondd, hogy élvezed a társaságát! Olyan unalmas és lehangoló tud lenni az én drága bátyám. 

- Tudod, Regulus... - kezdtem, és kissé felemeltem a hangomat, hogy meg tudjam előzni Sirius-t, aki éppen kitörni készült - Én is el tudom dönteni, hogy ki az, aki érdekes és izgalmas a számomra. Te nem vagy az, a testvéred viszont annál inkább. - nevettem rá, majd Sirius-ra néztem, aki most már teljes nyugalommal bámult rám. Talán őt is megleptem azzal, amit mondtam, nem csak saját magamat. 

- Hű! - nézett rám kikerekedett szemekkel Regulus - Azt hittem, hogy te okosabb vagy annál, minthogy bedőlj neki, és a süket dumájának. 

- További szép estét, Regulus! - bólintottam, és ezzel arra céloztam, hogy menjen el. 

A fiú vette a lapot, és egy grimasz kíséretében távozott az asztaltól, ezzel újra magunkra hagyva Sirius-szal. 

- Ne haragudj! - fordult felém a fiú, és bocsánatkérő arckifejezéssel nézett rám. 

- Semmi baj. - intettem felé - Figyelj csak! Mi lenne, ha inkább elmennénk innen. 

- Tényleg? - nézett rám csodálkozó, de mégis megkönnyebbült arccal. 

- Aha.

- Én azt hittem, hogy itt akarsz lenni.

- Nem igazán. Inkább menjünk el valami olyan helyre, ahol nyugalom van. Ez nem az én világom. 

- Oké! - ugrott fel Sirius az asztaltól - Menjünk! 

Mosolyogva fogtam meg a felém nyújtott kezét, és szinte észrevétlenül surrantunk ki Lumpsluck professzor szobájából. A hosszú és sötét folyosókon még mindig kézen fogva sétáltunk, és habár nem beszéltük meg, hogy hova megyünk, mindketten tudtuk jól, hogy hova vezet az utunk. 

A Csillagvizsgáló tetejéről csodálatos kilátás nyílt a csillagos égboltra és a teliholdra. A szél hidegen fújdogált, és ilyen magasan ezt csak még jobban lehetett érezni. Mikor megborzongtam, Sirius egyből levette a zakóját, és a vállamra terítette. 

- Nagyon szép vagy! - suttogta, és ahogy a szemebe nézett, elállt a lélegzetem. 

- Örülök, hogy eljöttél velem. - feleltem válaszul. 

Gwen és Sirius

- Én is! - mondta egyre halkabban, és a fülem mögé tűrt egy tincset a hajamból. Aztán megtörtént az, amire annyira vártam. Elkezdett felém közeledni, és már csak pár centi választotta el a számat az övétől. Aztán mikor majdnem összeért az ajkunk, a halk szélfúvás egy hangos, és fülsiketítő hangot hozott magával. 

- Mi volt ez? - kérdeztem ijedten, és a fejemet Sirius és a Tiltott Rengeteg fái között járattam. A velem szemben álló fiú szaporán vette a levegőt, és összehúzott szemekkel nézett a sűrű erdő felé. 

- Az francba! - suttogta, és rám nézett - Ne haragudj, de most el kell mennem. 

- Tessék? - néztem rá megütközve, és nem akartam hinni a fülemnek. Most tényleg képes itt hagyni? Ahogy ez átfutott az agyamon, a fiú, akit eddig testközelből néztem, már hátat fordítva szaladt le a torony lépcsőin. Újabb farkasüvöltés szakított ki a gondolataimból, és ahogy a fákat figyeltem, csak arra lettem figyelmes, hogy a kastély udvarán egy fekete árny, talán egy kutya szaladt végig, és a pár éve ültetett Fúriafűz felé vette az irányt, ahol pillanatok alatt el is nyelte a sötétség. 

17. fejezet: Vallomások

A napok csak úgy repültek, és elérkezett Halloween napja, ami azt is jelentette, hogy Lumpsluck báljának napja is.

Az elmúlt hetekben szinte alig találkoztam Sirius-szal, ha néha összefutottunk órák előtt vagy után, akkor is elég furcsán viselkedett velem. Már abban sem voltam biztos, hogy el akar kísérni az esti bálba, de mivel eddig még nem mondta le, talán nem gondolta meg magát.

Halloween reggelén, ami vasárnapra esett, már korán lementem a Nagyterembe, hogy időben meg tudjak reggelizni, és a délelőtt folyamán még be tudjak ugrani a Gyengélkedőre, ugyanis Madame Pomfrey-vel a napokban gyógyfőzeteket készítünk, és a javasasszony elmondása szerint egész jól csinálom a dolgot.

A Nagyterembe lépve már a szokásos Halloween-i díszítés fogadott, töklámpások lógtak a levegőben, és mindenhol a szokásosnál több gyertya égett. Felnéztem a plafonra, ami ugye a kinti időjárást mutatta, és eléggé bosszús lettem, ugyanis szakadt az eső.

Leültem az asztalunkhoz, és magam elé vettem egy tökös derelyét, majd unottan levemélyesztettem a villámat.

- Szia! - hallottam meg a hangot, és unott fejjel néztem az előttem álló emberre. Pár hete még talán kicsit jobban lázba hozott volna a dolog, hogy Sirius Black állt előttem, de az utóbbi időben eléggé úgy festett a dolog, hogy nem is ismerjük egymást.

- Szia! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Vajon most fogja lemondani az estét? 

- Leülhetek? - mutatott a velem szemben lévő padra.

- Persze. - bólintottam, majd tovább eszegettem a reggelimet.

- Figyelj csak, azon gondolkodtam, hogy.... - kezdte, és láttam rajta, hogy zavarban van.

- Nem kísérsz el a bálba, igaz? - szakítottam félbe, mire egyből rám kapta a tekintetét.

- Tessék? - nézett rám furcsán - Nem akarod, hogy veled menjek?

- Mi? Én... - kezdtem én is dadogni, és nem értettem, hogy mit akar mondani, ha nem azt, hogy nem kísér el a bálba - Én azt hittem, hogy nem akarsz velem jönni este.

- Miért ne akarnék? - nevette el magát kicsit megkönnyebbülve.

- Mert mióta meghívtalak a bálba, azóta mintha kerülnél engem. Én pedig azt hittem, hogy talán megbántad, hogy beleegyeztél a meghívásba. - hadartam egy szusszal.

- Dehogy. - tekerte hevesen a fejét, amitől hosszú barna haja az arca elé hullott. Egyetlen laza mozdulattal hátratűrte a lelógó tincset, és közelebb hajolt hozzám az asztalon keresztül. - Valóban kerültelek, de nem azért, mert nem akarok veled menni. Éppen ellenkezőleg.

- Ellenkezőleg? - néztem rá furcsán.

- Nem tudtam mire vélni a dolgot.

- Nem igazán értelek. - nevettem el magam.

- Elhívtál a bálba, de miért? Hogy le tudd rázni a testvéremet, vagy mert tényleg velem akartál menni?

- De... De ezt már akkor elmondtam, Sirius. Nem az öcséd miatt volt. Simán nemet mondtam neki. Igazából menni sem akartam, de úgy gondoltam, hogy miért is ne mehetnék el valaki olyannal... aki...

- Aki mi? - kérdezte halkan, és felcsillant a szeme.

- Akit kedvelek. - mondtam ki gyorsan, és egy újabb adag derelyét tömtem a számba, mintha attól féltem volna, hogy valami mást is kikotyogok.

- Az jó. - mosolyodott el Sirius - Mert be kell vallanom, hogy azért is kerültelek, mert nem tudtam, hogy barátként, vagy valami másként megyünk.

- Hát... - mosolyogtam rá - Barátként megyünk, de hogy miként érünk haza...

- Este érted megyek a klubhelyiséged elé. - mondta pár másodperces néma csend után, ami annyiból állt, hogy csak bámultuk egymást apró mosollyal a szánk szélén.

Gwen

- Oké. Hétre. - bólintottam, mire Sirius felállt, de búcsúzóul megfogta a kezemet, és áthajolva az asztal felett lenyomott rá egy csókot.

Rám kacsintott mielőtt távozott volna, én pedig úgy bámultam utána, mint valami kisgyerek, aki most kapta meg a régóta áhított játékot. Aztán mikor észrevettem, hogy többen is összesúgnak a diáktársaim közül, egyből leolvadt a mosoly az arcomról. Elég kevesen voltak a teremben így kora reggel, így nagyon feltűnőek lehettünk mindenkinek. Mint mindig, most is azon csodálkozhattak, hogy egy Tekergő, méghozzá pont a nagy és híres Sirius Black szóba áll valaki mással is a barátain kívül. Biztos voltam benne, hogy ennek a kis kézcsókolós incidensnek pillanatok alatt híre fog menni a kastély falain belül.

A délelőttöt és a kora délutánt is a szobánkban töltöttem, szerencsémre egyedül. Csak később érkezett meg Nicole, majd egyetlen szó nélkül leült az ágyam végébe, és bámulni kezdett. 

- Mi az? - néztem rá kérdőn, és letettem a Gyógyító növények című könyvet magam elé.

- Mikor akartad elmondani? - húzta össze a szemöldökét.

- Tessék? - nevettem el magam barátnőm komolyságán, és azon, hogy fogalmam sem volt, miről beszélt. 

- Este mész Lumpi báljába? 

- Jaaaa! Igen. Pár hete hívott meg a többi klubtaggal együtt. 

- És kivel mész? - húzta fel bal szemöldökét. 

- Hát igazából nem is akartam elmenni, és az egész csak úgy jött magától. Nem is tudom, hogy miért hívtam meg... - kezdtem el hadarni és védekezni, hiszen már tudtam, hogy tisztában van vele, kivel emgyek - Csak... Csak úgy jött. 

- Miért nem mondtad el? 

- Mert tetszik neked. 

- És neked is? - kérdése inkább hatott kijelentésnek.

- Azt hiszem. - ismertem be, és lehajtottam a fejemet. Nem mertem a szemébe nézni, hiszen még sosem volt olyan, hogy egy fiú érdekelt minket. Engem igazából eddig még senki sem érdekelt Sirius-on kívül. - Haragszol? 

- Nagyon. - válaszolta halkan és komolyan, majd nevetni kezdett - Miért nem mondtad el? Hiszen ez fantasztikus. 

- Az? - néztem rá hitetlenkedve. 

- Persze, te butus. - megsimította a karomat. 

- De neked annyira tetszett. - húztam el a számat - Azért nem is akartam ezt az egészet, mert nem akartam közétek állni. 

- Közénk állni? - kacagott Nicole - Nem tudtál volna közénk állni, mert sosem volt közünk egymáshoz. Próbálkoztam nála, de mintha észre sem vett volna. Most legalább tudom azt is, hogy miért. - húzogatta a szemöldökét. 

- Jaj, dehogy. Nincs köztünk semmi. - ráztam hevesen a fejemet - Meg nem hinném, hogy lesz. Nem is tetszek neki. 

- Persze. Azért megy el veled a bálba.

- Csak barátok vagyunk, és semmi több.

- Bla bla bla. - forgatta a szemét barátnőm, és a szekrényem elé állt. 

- Mit veszel fel? 

- Hát... Igazából nem is gondolkodtam nagyon rajta. Van az a fekete ruhám...

- Neeeem. - állított le azonnal - Nem vehetsz fel egy tök egyszerű ruhát egy randira. 

- Ez nem randi. - javítottam ki azonnal. 

- Nincs itt semmi használható. - csapta be a szekrényem ajtaját - Viszont nekem van valamim. - a saját ruháihoz szaladt, és előkapott egy sötétzöld, felül csillogó, alul pedig fodros szoknyát. 

- Nem túlzás ez? - néztem rá kételkedve. 

- Miért lenne az? 

- Meg pont a Mardekár színében menjek? 

- Jaj, Gwen! - forgatta meg szemeit barátnőm, és lemondóan folytatta - Ne akarj ennyire megfelelni az első randin.

- Nem randi. - javítottam ki újra, de ő mintha meg sem hallotta volna. 

- Hidd el nekem, hogy ez lest az utolsó dolog, amit észrevesz, ha rád néz majd. 

- Na jó! - egyeztem bele végül, hiszen úgyis ő jött volna ki győztesen a kis vitánkból. 

A következő pár órában Nicole segített megcsinálni a sminkemet, majd rakott pár hullámot a hajamba. Utóbbit már varázspálca segítségével, hiszen ez nem ment olyan könnyedén egyikünknek sem. 

- Nagyon szép vagy. - nézett rajtam végig barátnőm, mikor magamra öltöttem a csodaszép ruhát is - Sirius tiszta hülye, ha nem vall egyből szerelmet.

- Csak barátok vagyunk. - intettem le a mai nap folyamán már legalább századszorra - Szóval akár még az is lehet, hogy te és ő...

- Gwen! - állított le, mielőtt olyat mondtam volna, amit magam is megbántam volna. Mert igen, rettentően bántam volna. - Ne kezdjük el újra, oké? Black és én két külön világ vagyunk, nekünk sosem jött volna össze. Maximum egy-két éjszaka, de csupán annyi. 

- Kösz. - húztam el a számat - Ettől most jobban érzem magam. 

- Olyan butus vagy. - nevette el magát, és végignézett rajtam - Annyira büszke vagyok. Az én kis barátnőm élete első, igazi randijára készül, méghozzá a Roxfort egyik legdögösebb pasijával. 

- Ne túlozzunk, oké?

- Na, menj! - tolt ki az ajtón - Mindjárt itt a lovagod!

- Jól nézek ki? - fordultam vissza kissé kétségbeesetten Nicole felé. Valójában próbáltam húzni az időt, de persze ezt ő is nagyon jól tudta.

- Csodásan! - ölelt magához.

Lesétáltam a klubhelyiségbe, ahol szerencsére csak nagyon kevesen tartózkodtak. Valószínűleg az ünnepi vacsorán volt a diákok nagy része. Habár én nagyon szerettem a halloweeni étkezéseket, de most először kihagytam a bál miatt. A klubhelyiségben tartózkodók közül többen is megbámultak, amiért kezdtem még jobban feszengeni a ruhában. Megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb eltűnhessek a kíváncsi tekintetek elől. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor kiléptem a helységből, és leszaladtam a lépcsőn. Azonban ami ott várt, szinte megállította a szívemet. Sirius a folyosó falának dőlve, egyik lábát felemelve várakozott. Mikor meglátott, ellökte magát onnan, és végignézve rajtam, elmosolyodott. 

Sirius

- Szia! - köszönt halkan. 

- Szia! - üdvözöltem én is - Mehetünk? 

- Persze. - bólintott, majd egymástól tartva a tisztes távolságot, elindultunk Lumpsluck szobája felé.

16. fejezet: Báli meghívás

Ahogy Sirius kimondta az "öcsém" szót, fél pillanat sem kellett ahhoz, hogy magamra hagyjon a Csillagvizsgáló tetején.

- Most hová mész? - loholtam utána, amint észhez tértem.

- Regulus után. - felelte idegesen.

- Nem hiszem, hogy követned kellene. - próbáltam maradásra bírni, és tényleg nem gondoltam valami jó ötletnek a dolgot, hogy az öccse után rohanjon, és kérdőre vonja.

- Valamit tervez. Valamibe benne van a keze, és nem hiszem, hogy ez a dolog jó dolog lenne. - állt meg a lépcsősor alján, és felém fordult.

- Sirius... - fogtam meg gyengéden a felkarját, magam sem tudom, hogy milyen gondolattól vezérelve - Tudom, hogy aggódsz miatta...

- Miatta? - nevette el magát gúnyosan - Ó! Nem! Nem aggódok én a testvérem miatt. Sokkal inkább mindenki más miatt, és azok miatt, akik az útjába kerülnek, ha tényleg tervez valamit. A testvérem egy elvetemült őrült tud lenni, ha valamit meg akar valósítani.

- Akkor joggal aggódhatok most nem? - próbáltam egyre meggyőzőbb lenni, és úgy vettem észre, hogy kezd megnyugodni.

- Aggódsz? Miért? - húzta össze szemöldökét.

- Most mondtad, hogy ha valaki az útjába áll, az... az... - a nyelvem szinte alig forgott, annyira zavarban voltam - Nem akarom, hogy bajod essen.

- Nem fog bajom esni. - mosolygott rám, és közelebb lépkedett hozzám, majd a bal kezét felemelve a fülem mögé tűrt egy tincset a hajamból - És azt sem hagyom, hogy neked bajod essen.

- Nekem mi bajom lenne?

- Hát ez az egész nyomozás dolog... - rántotta meg a vállát, de még mindig tartotta a testhelyzetet, és nekem sem állt szándékomban, hogy növeljek a távolságon - Lehet, hogy nem kéne ebbe még jobban belekeveredned.

- Szerintem már így is eléggé benne vagyok. - suttogtam és most én tettem egy újabb lépést felé. A szívem a torkomban dobogott, és a szám is kiszáradt, ahogy a fejünk egymás felé kezdett közeledni.

- Benne bizony! - hallottuk meg a hangot a Csillagvizsgáló bejárata felől, minek hatására azonnal szétugrottunk - Sétálgatunk? Romantikázgatunk? - nevetett gúnyosan Frics, kinek ott tekergett lábai között a macskája, aki idegesítően nyávogott - Úgy látom, büntetőmunkát akartok.

- Gwen-nek ehhez semmi köze... - kezdte egyből a védekezést Sirius - Ő prefektus, és csak engem követett, mikor látta, hogy megszöktem. Csak meg akart állítani.

- Ezt majd a házvezetőtök eldönti. - nevetett tovább, majd a kastély felé mutatott, és utasított minket, hogy induljunk el visszafelé.

Másnap kora reggel jelentkeznem kellett Lumpsluck professzor szobája előtt, ahol meg is kaptam életem második büntető feladatát. Az öreg elég jól szórakozott azon, hogy az egyik kedvenc diákjával, legalábbis elmondása szerint, rendszereztette az összes létező bájital hozzávalót, amik a polcain sorakoztak.

Legnagyobb szerencsémre tegnap este összetalálkoztunk Lumpsluck-kal a folyosón, mikor Frics az igazgatóhoz akart minket cipelni Sirius-szal. Az öreg szerint nem kellene annyira eltúloznia Fricsnek a büntetéseket, ezért egyből felajánlotta, hogy majd ő kiszabja a büntetés azon részét, ami engem illet. Az, hogy Sirius-szal mi történhetett ezután, még mindig rejtély számomra.

- Miss Fray! - szólt Lumpsluck, mikor már egy ideje a kis üvegcséket rendezgettem - Flitwick professzornál szóltam pár jó szót kiskegyed érdekében.

- Tényleg? - néztem rá megütközve - Köszönöm.

- Ugyan! - intett szórakozottan az öreg, és előre-hátra billegve, hátratett kezekkel nézett felém - A végén még nem kapna engedélyt a Halloween bálra.

- Bálra?

- Igen. Idén nem csupán karácsonykor, de Halloween-kor is rendezek egy bált, ahol természetesen várom a Lump Klub tagjait is, így természetesen magát is.

- Rendben. - bólogattam mosolyogva, habár már most nem igazán volt kedvem a bálozáshoz.

- Természetesen hozhat magával egy kísérőt, mondjuk a barátját.

- Nincs barátom, de valakit majd csak találok, aki elkísér. - mondtam lehajtva a fejemet.

- Á! - kiáltott fel Lumpsluck - Megjött a másik fekete bárány is! Jöjjön csak Mr. Black.

Ahogy az öreg kimondta a nevet, hatalmasat dobbant a szívem, és a fejemet az ajtó felé fordítottam szélsebesen. A látvány azonban nem igazán az volt, amire számítottam.

- Professzor! - bólintott unottan a most érkezett fiú.

- Jöjjön csak, Miss Fray már nekilátott a munkának. Nekem most mennem kell, de a kisasszony majd elmondja, hogy mi a feladatuk. - ahogy befejezte mondandóját, dalolászva kisétált az ajtón, és magunkra hagyott.

- Griffendél? - szólalt meg a fiú pár másodperc csend után, és elterült Lupsluck kanapéján.

- Hollóhát. - javítottam ki, hiszen gondoltam arra céloz, hogy melyik házból vagyok.

- Tényleg? - hajolt előre, és térdeire támaszkodott - Egy stréber büntetőmunkán? - szórakozott rajtam.

- A nevem Gwen, és nem stréber, nem Hollóhát, és nem is kislány, ahogy legutóbb neveztél. - néztem rá szúrós szemmel.

- Regulus. - mutatkozott be, mintha nem tudnám, hogy ki ő - Milyen szerencse folytán kerültél ide?

- Kint mászkáltam az éjjel, és Frics rajtakapott. - mondtam lazán, éppen úgy, mintha ez mindennapos dolog lenne számomra. Pedig nem volt az, egyáltalán nem. - És te?

- Dettó. Csak engem az öreg Lumpi kapott el. Szerintem még örült is neki, hogy végre ő büntethet meg. Na, mindegy. És mi járatban volt a prefektus kisasszony tegnap éjjel?

- Szóval mégis tudod, hogy ki vagyok. - húztam fel a szemöldökömet.

- Csak azt, hogy párszor megbüntettél te is. - nevette el magát, és így rettentően hasonlított a bátyjára  Gwen.

- Mondd csak, nem akarsz segíteni? - kérdeztem egy kis idő után, mikor már kezdett idegesíteni, hogy én robotolok, ő pedig csak a kanapén terpeszkedik.

- Nem igazán. - rántotta meg a vállát - Jobb csak nézni, ahogy csinálod. Te legalább értesz hozzá. Habár én is, csak nem igazán akarom ezt csinálni.

- Akkor készültél volna fel a büntetőmunkára, mikor a Tiltott Rengetegben mászkáltál. - vágtam neki vissza idegesen, de amint kimondtam a mondatot, egyből meg is bántam.

- Tessék? - hajolt ismét előre, és gyanakvóan nézett rám - Hogy jön ide a Tiltott Rengeteg? 

- Csak... - gondolkodtam a megfelelő válaszon - Láttalak éjjel, mikor az udvaron voltál. Gondoltam, hogy az erdőben voltál, mert abból az irányból jöttél.

- Aha. - dőlt hátra, és egy kicsit mintha megnyugodott volna - Tényleg ott voltam.

- Mit csináltál ott? - kíváncsiságom egyre jobban hajtott, habár tudtam, hogy nem kéne ennyire nyomulós kérdéseket feltennem neki.

- Fekete mágiát gyakoroltam. - mondta rejtélyesen, sötét tekintettel, de pár pillanattal később nevetni kezdett - Gyógynövényeket kerestem. - mutatta felém a karját, ami vastagon be volt kötözve.

- Gyógynövényeket? Megsérültél? - keltem fel a földről, ahol eddig ültem a bájitalos üvegek társaságában, és Regulus felé lépkedtem - Miért nem mész a Gyengélkedőre?

- Persze, hogy aztán magyarázkodjak Pomfrey-nak, hogy hogyan lett ilyen a kezem? - nevette el magát.

- De ha akarod, akkor én is megnézhetem. - vakartam meg a tarkómat - Szoktam segíteni a Gyengélkedőn, amolyan gyakornokként.

- Tényleg? - nézett rám meglepődve, és mintha elismerően bólintott volna.

- Aha. Megnézhetem? - nyúltam a keze felé.

- Nem hiszem, hogy tetszene. - mosolyodott el furcsán, majd elhúzta a kezét tőlem - Inkább segítek neked, és akkor előbb szabadulhatunk innét. - pattant fel a kanapéról, és a polcok felé vette az irányt, ahol egyből pakolni kezdett, mintha már ezer éve csinálná.

Két óra csendes válogatás és pakolás után végeztünk a ránk kiszabott feladattal. Regulus-szal alig váltottunk még pár szót, de mikor Lumpsluck szabadjára engedett minket, rám kacsintott, és odasúgta, hogy még látjuk egymást. Őszintén megvallva elég furcsa volt a fiú, mert bármennyire is hasonlított a bátyjára, mégsem tudtam rá ugyan úgy nézni. Valami furcsa, és titokzatos volt benne, ami habár kíváncsivá tett, mégis kicsit ijesztő volt. 

Vasárnap délután lévén úgy döntöttem, hogy sétálok egyet a napsütésben, hiszen ebben az időszakban elég ritkának számított ez a jó idő. A kastélyudvar hátsó részébe mentem, ahol egy szabad boltíves ablak alá ültem le egy könyvvel a gyógynövényekről. A könyv témájáról egyből eszembe jutott Regulus, aki gyógynövényeket keresve járja a Tiltott Rengeteget. Vajon milyenre van szüksége? Egyáltalán szüksége van neki rá, vagy csak valami kifogást keresett, amivel eltitkolhatta a valódi okot, amiért kint járt az éjjel? 

- Szia. - szólalt meg mögöttem egy hang.

- Szia! - köszöntem vissza meglepve - Hát te? 

- Láttam, hogy megint kint ólálkodsz az udvaron, ezért arra gondoltam, megnézem, hogy hova szöksz. - mosolyodott el, majd az ablakpárkányra mutatott - Szabad? 

- Persze. - bólogattam, és összehúztam magam. 

- Mit olvasol? - nézett rá a könyvemre - Gyógynövények? Csak nem miattam olvasgatod ezt? 

- Tessék? - kérdeztem megrökönyödve - Nem. Dehogy. 

- Csak vicceltem, nyugi. 

- Ahogy már mondtam, gyakornokoskodok Madame Pomfrey-nál, és gondoltam nem rossz, ha minél többet tudok ebben a témában is. 

- Aha. - bólogatott, és le sem vette rólam a szemét, amitől kezdtem kicsit zavarba jönni. 

- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar fogunk találkozni, csupán reménykedtem benne. 

- Regulus! - nevettem fel - Egy helyen lakunk. Minden nap találkozunk. 

- Mondd csak! - intett le - Lesz Lumpi-nak egy bálja Halloween estéjén, és én is hivatalos vagyok. Nem jönnél el velem? 

- Én? 

- Van itt még más is? 

- Nem is ismersz. Miért akarnál velem menni? 

- Pont ezért. Amúgy meg addig még van időnk megismerni egymást. 

- Biztos vagyok benne, hogy van rengeteg lány, aki szívesen veled menne. - próbáltam lebeszélni a dologról, majd eszembe jutott valami - Az helyzet az, hogy én is hivatalos vagyok, és én már elhívtam valakit. 

- Tényleg? - nézett rám, és láttam rajta, hogy nem hisz nekem - Kit? 

- Öhm... - gondolkodni kezdtem, majd mikor megláttam a felénk közeledő alakokat, majdnem kiugrott a szívem - Sirius! - mutattam a fiú felé.

- Mit csinálsz itt? - lépett mellém az említett, és idegesen nézett az öccse felé.

- Gwen-nel beszélgettünk. - mosolygott gúnyosan a kisebbik Black - Éppen akkor hívtam el Lumpi Halloween báljába, mikor megérkeztél. 

- Tessék? - nézett rá, majd rám kérdőn Sirius. 

- És én mondtam Regulus-nak, hogy már elhívtalak téged. - szóltam gyorsan közbe. 

- Igen? - Sirius kérdő tekintettel nézett a szemembe, majd leesett neki a tantusz - Ó! Igen. Persze. 

- Aha! - bólogatott kissé idegesen Regulus, majd magunkra hagyott minket - Jó légy, bátyó! - szólt még oda Sirius-nak. 

- Merlin szakállára! - sziszegte a fogai között Sirius - Ki tudnám nyírni. Miért akaszkodott rád? És miért akart téged magával vinni a bálba? 

- Lumpsluck professzornál együtt voltunk büntetésen. - magyaráztam neki, és elmeséltem az eddigi napomat. 

- És hogyan jutott eszedbe, hogy engem hívtál el? Mármint miért mondtad ezt? - mosolyodott el végre. 

- Valójában tényleg téged akartalak elhívni. Vagyis nem is igazán akartam elmenni, de ha megyek, akkor örülnék neki, ha velem jönnél. - húztam meg a vállaimat. 

- Annak én is örülnék. - ült le mellém a boltív alá, ahol eddig a testvére ült. Viszont most sokkal jobban éreztem magam, mint percekkel ezelőtt a kisebbik Black-kel. 

15. fejezet: Szíriusz

Nem is tudtam igazából, hogy miért mentem vissza a buliba. Nagyon nem volt hozzá hangulatom, és nem igazán tetszett a hangzavar sem. Fogalmam sem volt, hogy a Tekergők honnan szereztek hangszereket, de lehet jobb is, ha nem tudom meg. Megbűvölt gitárok, és egy dob adta meg a nem túl hangos alaphangulatot, és számomra teljesen ismeretlen dalokat játszottak. Ezt kellett túlkiabálni mindenkinek, és ettől keletkezett az óriási hangzavar. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy Lily is velem volt, habár még mindig nem jöttem rá, hogy miért egyezett bele a buliba.

- Keressünk egy szabad sarkot, vegyünk magunkhoz valami piát, és beszélgessünk. - mosolygott rám - Persze csak akkor, ha akarsz. - az egyik asztal tetején ülő, hangosan hahotázó Sirius-ra nézett, majd rám. Gondolom ezzel arra célzott, hogy folytassuk a klubhelyiségben elkezdett témát. Ennyit arról, hogy felejtsük el a fiúkat.

- Oké. - sóhajtottam fel, és szinte megkönnyebbülést éreztem. Talán azért is, mert valakivel végre megbeszélhetem ezt a dolgot, amit azt hiszem, hogy érzek. Nicole-nak nem hozhatom fel ezt a dolgot, főleg azok után, hogy totál odavan Sirius-ért.

- Gyere, üljünk le oda. - indult el egy üres faasztal felé, miután felkapott egy üveget egy másikról, én pedig követtem - Mesélj! - mondta bátorítóan, miután leültünk.

- Igazából nem tudok sok mindent mesélni. - húztam el a számat - Az egész a Gyengélkedőn kezdődött, mikor elkezdtem ott gyakorlatozni. Sirius éppen bent feküdt.

- És hogyan kezdtetek beszélgetni? - tette fel a kérdést, ugyanis szerintem úgy látta, hogy nincs több mondanivalóm. Valójában lett volna, csak elég nehéz és furcsa volt ezekről beszélni.

- Én osztottam az ételt minden napszakban, és ő próbált folyamatosan átvágni a neki járó kajával. Még mindig fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta. - gondolkodtam el hangosan.

- Hát igen. - nevette el magát - Van pár olyan dolog, amit nehéz megérteni velük kapcsolatban. - tekintete elkalandozott, és ha jól vettem észre, akkor James Potter-t figyelte, aki éppen két hugrabugos lánynak tartott előadást.

- Mi van veletek? - bukott ki belőlem a kérdés akaratlanul is. De ha már a pasiknál tartunk, ő is mesélhetne egy kicsit.

- Fogalmam sincs. - tekerte meg a fejét, és nem látszott zavartnak a kérdésem miatt. Ebben talán az elfogyasztott alkohol is nagyrészt szerepet játszott. - Nagyon nem tudom őt hova tenni. Néha teljesen azt érzem, hogy komolyan gondolja azokat, amiket mond, máskor pedig meg tudnám fojtani a hülyeségei miatt.

- Hát... Ha érdekel a véleményem, akkor szerintem teljesen odavan érted. - mosolyogtam rá - És Sirius szerint is... - tettem hozzá halkan.

- Black szerint? - szemöldöke a magasba szökkent - Vele ilyenről beszéltetek?

- Aha. Sok mindenről beszélgettünk, és mikor rajtakaptuk őket, hogy Piton-t kínozzák, utána jött szóba a dolog.

- Hűha! - húzta el a száját - Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül bárkinek is eszébe jutott, hogy mi lenne ha James és én... De mindegy is. Hagyjuk inkább.

- Beszélhetünk róla, ha akarod. Szívesen meghallgatlak. - biztattam.

- Inkább nem. Legalábbis ne itt. - nézett körbe a rengeteg diák között - Majd valami nyugisabb helyen.

- Oké. - bólintottam. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy elég nehezére esik neki erről beszélni, vagy talán még maga sem ismeri be, hogy mit is érez.

- Lily? Gwen? - hallottuk meg a meglepett hangot - Ti mit kerestek itt?

- Ez egy nagyon hosszú történet, Remus! - nevette el magát a vörös lány, és intett a fiúnak, hogy csatlakozzon. Remus mellém ült le, majd érdeklődve várta, hogy hogyan kerültünk ide.

- Eléggé meglepett, hogy itt látlak titeket. - mosolygott a fiú. Ahogy ránéztem, láttam rajta, hogy megint betegeskedik, hiszen az arca fal fehér volt, a szemei pedig beesettek.

- Én egy fogadás miatt vagyok itt, Lily meg... - néztem rá a lányra, mert igazából még mindig nem értettem, hogy mit is csinálunk itt.

- Én csak a pia miatt jöttem. - mutatta fel a poharát a lány, Remus-nak pedig leesett az álla - Csak vicceltem, Remus! - kacagott a lány - Gwen éppen le akart lépni, aztán beszélgetni kezdtünk, és úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje, hogy megnézzem, hogyan zajlik a Tekergők híres bulija.

- Ne is mondd! - temette kezeibe az arcát a fiú - Alig várom, hogy ágyba kerüljek. Jobban örültem volna, ha nem a mi szobánkban szervezik ezeket a bulikat.

- Ha nem érzed jól magad, lemehetsz a Gyengélkedőre is. - szólaltam meg - Elég sápadtnak tűnsz.

- Jól vagyok. - mosolygott rám meggyőzésképpen a fiú, de persze egy szavát sem hittem el.

- Tényleg elég rosszul nézel ki. - támasztotta alá Lily is.

- Na kösz. - nevetett fel Remus - Nagyon jó ezt hallani két ilyen lánytól. 

- Ilyen? - húzta fel a szemöldökét Lily, és én is várakoztam a fiú válaszára.

- Hát két ilyen...ilyen... - akadozott a szava, és arca olyan piros színben pompázott, akár Dumbledore professzor főnixének tolla.

- Ezt nem tudom elhinni! - Remus legnagyobb szerencséjére a hang gazdája fénysebességgel csapódott be a Lily melletti üres helyre - Evans? 

- Csukd be a szádat, Potter! - mondta unottan a vörös hajú lány, rá sem nézve James-re. 

- Te tényleg itt vagy? - kérdezte hitetlenkedve, és mutatóujjával bökdösni kezdte a lányt, aki persze egyből félresöpörte a kezét.

- Szeretnéd, ha eltörném az ujjadat? - nézett a szemébe zaklatójának.

- Csak nem hiszek a szememnek. Azt hittem, hogy álmodom vagy hogy sokat ittam. 

- Hát az egyszer biztos... - szólt közbe Remus. 

- Jaj, Holdsáp! - intette le a szemüveges fiú - Ne parázz! Alig ittam pár pohárkával. De ha Lily azt szeretné, akkor többet egy kortyot sem iszok. - suttogta a lány fülébe, aki majdnem kiköpte a szájában tartott alkoholt. 

- Lily? - nevetett fel a név gazdája - Mióta vagyok Lily, és nem Evans? 

- Nem is tudom. Az Evans név ne illik hozzád. Nem gondolkodtál már más opción? Nekem mondjuk totál bejönne a Lily Potter. Mit szólsz? 

Lily és James

- Álmodj csak! Még ha te lennél az utolsó hímnemű egyed a Földön, akkor sem. 

- Nagyon gonosz vagy! - játszotta a sértődöttet James. 

- Fogd be, és inkább hozz valami normális piát. - nyomta a fiú kezébe a kelyhet, amiből eddig ivott, ő pedig már rohant is teljesíteni a kérést. 

- Na, most aztán a fellegekben fog járni napokig. - nevetett Remus - Minden álma az volt, hogy Lily a szobájában kössön ki. - ahogy kimondta ezt, mint a hárman hangos hahotázásban törtünk ki.

- Szerintem teljesen odavan érted. - bólogattam, és biztos voltam abban, amit kimondtam. James Potter-ről messziről lesült, hogy teljesen odavan Lily-ért. Ő pedig bárhogy is tagadta, kölcsönös volt a vonzalom. 

- Amióta csak meglátta a folyosón elsőéves korunkban... - helyeselt Remus, majd egyből fel is kelt az asztaltól - Én most azt hiszem, hogy lemegyek egyet a klubhelyiségbe, és inkább megírom az egyik házi dolgozatot jövő hétre. Nekem ennyi elég volt a buliból. 

- Ez jó ötlet. - kaptam az alkalmon, és én is távozni szerettem volna, de Lily elkapta a csuklómat, ami eddig az asztalon pihent. 

- Még maradj egy picit! - nézett rám furcsán - Valamit még el akartam mondani. 

- Öhm... Igen? Oké. - egyeztem bele, mert hajtott a kíváncsiság. Amint Remus magunkra hagyott, egyből rákérdeztem a dologra. - Miről van szó? 

- Nem miről, hanem kiről. - szemével alig láthatóan balra pillantott, én pedig követtem az irányt. A szívem majdnem kiugrott, mikor megláttam a felénk közeledő alakot. 

- Megyek, és megkeresem ezt az idiótát, mert úgy néz ki, hogy egyedül nem tud megtölteni egy poharat. - mondta hangosan, hogy a közeledő is hallja - Black! - kiáltott fel Lily, mikor Sirius odaért mellénk - Megtennéd, hogy szórakoztatod a barátnőmet, amíg én megkeresem a barátodat? 

- Naná! - bólintott a barna fiú, és leült a Lily által bemelegített helyre - Szia! 

- Szia! - köszöntem neki halkan, mosolyogva.

Gwen és Sirius

- Evans teljesen be van pörögve. Na, nem mintha máskor nem lenne, de most nagyon. - nézett a távolodó lány után. 

- Szerintem egy kicsit az alkohol is közrejátszik. - nevettem el magam - Megivott egy pár pohárral, ami nekem is meglepő volt. 

- Hogyan kerül egyáltalán ide? 

- Bevallom, éppen szökésben voltam, mikor rajtakapott. - húztam angyali mosolyra a számat - Azt mondta, hogy visszajön velem, és beszélgetünk meg iszogatunk egyet. De aztán jött Remus és James, és nem sok minden lett a beszélgetésből. - magyaráztam neki, és az előttem álló pohárra néztem. Az alján csupán egy korty ital volt. Észre sem vettem, hogy mikor ittam meg Lily és James szócsatája alatt, mondjuk a hatását kezdtem érezni.

- El akartál szökni? Miért? Nem érzed jól magad?  - csupán ennyi ragadt meg neki az előző mondataimból. 

- Ez nem igazán az én világom. - vallottam be - Nem nagyon akartam eljönni, mondhatjuk azt is, hogy Nicole kényszerített rá. 

- A barátnőd aztán nem semmi. - mosolyodott el. 

- Tényleg? - a szívem újra a torkomba ugrott. Ezek szerint tényleg tetszik neki Nicole.

- Aha! Ha egyszer nekiáll beszélni, akkor még Merlin legerősebb varázslata sem tudná leállítani. -nevetett tovább - Alig tudtam lerázni. 

- Ő már csak ilyen. - rántottam meg a vállamat. Lerázni? Ha tényleg tetszik neki, akkor miért akarná lerázni? 

- Tudod mit? Van egy ötletem. Megvársz itt? - kérdezte izgatottan. 

- Persze. - feleltem gondolkodás és kérdés nélkül. Sirius másodpercek alatt eltűnt a szemem elől, de nem kellett sokáig egyedül időznöm, ugyanis megjelent Nicole. 

- Te hol jártál eddig? - kérdezte hangosan, kezében egy pohárral, mikor odaért hozzám. A nyelve elég furcsán forgott, gondolom már jó pár pohárral ihatott. 

- Itt ültem. - mutattam magam mellé - És te? 

-  Beszélgettem, meg hasonlók. - nevetett - Annyi jó pasi van itt.

- Igen? - húztam fel a szemöldökömet. Nem akartam tőle megkérdezni, hogy mi a helyzet Sirius-szal, mert láthatóan elfelejtette egy kis időre, hogy róla álmodozzon, és ez jobb is volt így. 

Egy darabig hallgattam, ahogy barátnőm mindenféle hugrabugos meg griffendéles pasiról áradozik, majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy hova tűnhetett Sirius. Ahogy ez a gondolat átsuhant a fejemen, halk susogást hallottam a fülem mellett.

- Ne ijedj meg! - súgta a fülembe a láthatatlan hang gazdája, és habár figyelmeztetett, kissé megfeszültem - Gyere ki a folyosóra!

- Valami baj van? - kérdezte Nicole, mikor észrevette, hogy nem figyelek rá.

- Semmi. Csak el kell mennem a mosdóba. - szabadkozva felkeltem a helyemről, majd a kijárat felé vettem az irányt. Szerencsémre Nicole nem akart elkísérni, inkább elment egy újabb adag italért, ha jól vettem ki a mondatból, amit utánam kiabált. 

Ahogy betettem magam mögött az ajtót, a folyosóra néma csend telepedett, vagyis megfelelően működtek a bűbájok, amiket a szobára szórtak ki. 

- Sirius? - suttogtam halkan magam elé a sötétben.

- Erre! - a hang a jobbomról jött, és már a gazdájára is rálátást nyertem, hiszen megszabadította magát a láthatatlanná tévő köpenytől. 

- Ez minek?  mutattam az ezüstösen csillogó anyagra.

- Azt mondtad, hogy nincs kedved itt lenni. Viszont szombat este van, és ilyenkor bűn lenne, ha már aludni mennél. Elvinnélek valahova, ami biztos, hogy tetszeni fog. 

- Nem is tudom... - húztam el a számat. 

- Gweeen! - mondta ki a nevemet elnyújtott hangon, amitől habár akaratlanul, de csak mosolyogni tudtam.

- Legyen! - egyeztem bele - De nem maradunk sokáig, és nem megyünk messze. 

- Úgy lesz. - ígérte meg, és szétterítette a köpenyt, hogy mindketten beférjünk alá. 

Halk léptekkel mentünk le a klubhelyiségbe, ahol a házija felett körmölő Remus-t találtuk. Lábujjhegyen osontunk el mellette, éppen ahogy a folyosókat is szeltük. Fogalmam sem volt, hogy Sirius-szal hova tartunk, de mikor már az udvaron jártunk, és az iskola egyik külső épülete felé vettük az irányt, kezdtem rájönni. 

- A Csillagvizsgáló? - kérdeztem halkan, habár itt már senki sem hallhatott minket. 

- Hidd el nekem, hogy ilyenkor a legszebb. 

- Ilyenkor? 

- Mindjárt éjfél. Ilyenkor ragyognak a legszebben a csillagok. - ecsetelte, mikor már a torony lépcsőit szeltük - Szerintem tetszeni fog. 

A mozgás és a lépcsőzés elég nehezen ment a köpeny alatt, és habár itt már nem volt rá szükség, hiszen senki sem láthat meg bennünket, mégsem gondoltuk azt, hogy le kellene venni. Legalábbis én nem.

- Mikor úgy érzem, hogy magam alatt vagyok, vagy van valami problémám, akkor feljövök ide. - mesélte a fiú, mikor felértünk a tetőre. Mélyet szippantott a csípős éjszakai levegőből, majd a falnak dőlve leült, és az eget kezdte kémlelni. Kérés nélkül csatlakoztam hozzá. 

- Nagyon szép. 

- Az ott az Orion csillagkép. - mutatott egy csomó csillagra, amik fényükkel kitűntek társaik közül. 

- Hollóhátas létemre sosem voltam jó asztronómiából.

- Orion a második nevem. És apám neve is. - húzta el a száját. 

- Ó! 

- Utálom is, meg nem is. Az Orion a leglátványosabb csillagkép, és főleg ebben meg a téli időszakban látszik nagyon jól, és a világ minden tájáról látszik. A görögök szerint Orion egy hatalmas termetű vadász volt, és a csillagképen is olyan, mintha egy vaddal harcolna. Ott alatta pedig a Nagy Kutya csillagkép van. Látod azt a csillagot? Amelyik a legfényesebb. - mutatott fel ismét az égre, és közelebb hajolt hozzám úgy, hogy a vállunk már összeért - Az ott a Szíriusz. 

- Tényleg? - mosolyogtam rá.

- Aha.

- Nagyon szép. A legszebb az összes közül. - mondtam halkan, miközben a szemébe néztem. Még így, korom sötétben is látszódott, hogy valójában szürke a szeme. Sosem láttam még ilyen színt. 

- Az. - suttogta felém, és kezét felemelve, elsöpört egy tincset az arcomból. Éppen úgy csinálta, ahogy már ezelőtt is, de most megborzongtam az érintésétől.

- Fázol? - kérdezte rögtön. 

- Egy kicsit. - ismertem be. Elvégre ősz közepén járunk, és éjfél is elmúlt már, a torony tetején pedig jóval nagyobb volt a légáramlat, mint odalent. 

- Itt a pulóverem. - még ki sem mondta, de már ki is bújt ruhájáról, és a vállamra terítette. 

- Köszönöm. De te nem fogsz így fázni? 

- Én bírom a hideget. Elvégre a nevemet is a kutyacsillagról kaptam. - nevetett.

- Hát ez sokkal jobb, mint a buli. - sóhajtottam egy nagyon a hideg levegőből, habár szurkálta a tüdőmet. 

- Szerintem is. Gwen... én... - kezdte, de ekkor valami zajra lettünk figyelmesek. Habár magasan voltunk, de még így is hallottuk, ahogy a Tiltott Rengeteg felől hangos ágropogás hallatszott. 

- Talán Hagrid az. - céloztam a roxforti vadőrre. 

Sirius összehúzott szemekkel kémlelt a hangok után.

- Lehet. - ahogy kimondta, a rengetegből előlépett egy alak. Alaposan körülnézett és futásnak indult a kastély felé. 

- Az ott... - kezdtem, de Sirius fejezte be helyettem.

- Az öcsém. 

14. fejezet: A buli

Egész nap azon járt az eszem, amit Nicole mondott. Vajon tényleg tetszik Sirius-nak? Csak azért lóg velem a fiú, hogy hozzá közel kerüljön? Sosem láttam őket beszélgetni, a tegnapi köpkövezés előtt. Vagy csak nem tűnt fel? De az is lehet, hogy Sirius nem merte eddig megszólítani őt, mert annyira zavarba van tőle. Ezért próbált meg először hozzám közel kerülni, mivel én vagyok a legjobb barátnője. Aztán majd nekem kell összehoznom őket. Fantasztikus lesz... Nem is értettem magamat, hogy miért zaklatott fel ennyire ez a gondolat. 

- Gyerünk, drága barátnőm! - rontott be az ajtón Nicole, majd hirtelen le is fékezett - Mit csinálsz itt? Még fel sem keltél azóta? 

- Lustálkodok. - rántottam meg a vállamat, és közben még mindig a plafont bámultam.

- Mi bajod van? - ült le barátnőm az ágyam szélére olyan óvatosan, mintha félne valamitől. 

- Semmi. - néztem rá, és mosolyt erőltettem az arcomra - Csak fáradt vagyok, és jó lustálkodni egyet. Nincs semmi bajom.

- Hat éve ismerlek, de ilyet még nem láttam tőled. - nevette el magát végül.

- Öregszem. - nevettem én is.

- Na, gyere! - fogta meg a kezemet, és felhúzott a puha paplanból - Hamarosan mennünk kell a buliba. 

- Nem akarok menni. - nyafogtam.

- De! De igenis, hogy jössz! - parancsolt rám Nicole - Nem hagyhatsz egyedül.

- Ugyan már! Máskor is voltál már ilyen buliban, és én sosem voltam ott. 

- Pontosan ezért, éppen itt az ideje. Hamarosan kirepülünk a családi fészekből, és ez következik. 

- Mi? - néztem rá furcsán. 

- Hát buli, buli hátán. 

- Nicole! Ha befejezzük a sulit, utána munkába fogunk állni, családot alapítani, és így tovább. - magyaráztam úgy, mintha egy kisgyereknek beszéltem volna. Mondjuk jelen pillanatban úgy is éreztem. 

- Én szerintem először utazgatok egyet. - rántotta meg a vállát, és kibámult az ablakon - Neked még nem jutott eszedbe? Hogy milyen jó lenne körbeutazni a világot? 

- Nem igazán... - húztam el a számat - Neked ez hogyan jutott eszedbe? 

- Nem is tudom. A Nagyteremben találkoztam Sirius-szal, és az estéről kérdezett, aztán csak úgy beszélgetésbe elegyedtünk. Mikor kérdeztem tőle, hogy mihez kezd majd a suli után, nem igazán tudta megmondani. Aztán előjött ez a téma, hogy világot kéne látni. 

- Tényleg? - ugrott a szívem a torkomba.

- Aha. Most mondd meg! - mosolygott vidáman felém - Micsoda közös témánk van! A végén még együtt utazzuk körbe a Földet. 

- Aha. - bólogattam, és semmi mást nem tudtam mondani. Mégis mi a fene történt? Itt volt az első öt évünk, és nem akart semmit sem tőle. Sőt, még pár nappal ezelőtt sem. Most meg? Holnap meg már az esküvőt fogja tervezni, vagy mi? 

- Na, gyere! Keresünk neked valami csini rucit.

- Nekem nincs csini rucim. Csak nadrágok, topok meg pulcsik. - soroltam.

- Pontosan ezért az én szekrényemben keresünk valamit. - mondta, és az ágya melletti tölgyfa szekrényhez lépett - Ez az! Ez lesz a nyerő darab. - mondta, pár másodperces válogatás után. 

- Nem hiszem, hogy ennyire ki kéne öltöznöm. - vettem jobban szemügyre a darabot. Nem volt rossz, sőt, nagyon is szép ruha volt, de nem az én világom. Szinte soha nem hordtam szoknyát. 

- Szerintem meg pont neked való. Még sosem volt rajtam, mert nekem mellben szűk egy kicsit. 

- Na, kösz! - húztam össze a szemeimet, majd az ágyról felkelve, kikaptam a kezéből a vállfán lógó ruhadarabot - Nagyon szép! - simítottam végig a puha, világoskék anyagon. 

- A tiéd! - bólogatott mosolyogva.

- Na jó, legyen! - egyeztem végül bele. 

- Szuper! - tapsikolt örömében barátnőm - Gyere, kezdünk valamit a hajaddal is. 

Alig másfél óra múlva indulásra kész voltunk, de én még mindig a szobában lévő, nagy tükör előtt álldogáltam, és magamat bámultam.

- Szerinted ez nem túlzás? - érintettem meg a hajamat, mely most nagy hullámokban lógott a vállamra. A ruha, amit Nicole adott, egyszerűen meseszép volt, de túl csinosnak találtam egy iskolai bulihoz. 

- Nem! - rázta a fejét barátnőm - Majd csak figyeld meg, hogy egy-két griffendéles csaj micsoda ruhában lesz. 

- Jesszus! - túrtam idegesen a hajamba. Most mi bajom van? Ez csak egy sima buli, miért izgulok ennyire? 

- Vedd fel a talárodat, és menjünk. - nyomta a kezembe Nicole az említett ruhadarabomat. 

- Minek a talár? - néztem rá kérdőn.

- Mivel ez egy titkos buli, ahogy te is tudod, és nem mászkálhatunk csini szoknyába végig a kastélyon. Mit mondanánk, ha megkérdezné valaki, hogy hova megyünk? 

- Oké. Igaz. - bólogattam az ésszerű érven, majd magamra terítettem a talárt.

Nyolc óra is elmúlt, mikor elindultunk a Griffendél klubhelyisége felé, ami csakúgy, mint a miénk, a kastély egyik tornyában volt. A bejáratot a Kövér Dáma festménye őrizte, neki kellett megmondani a jelszót, és ő engedett be a klubhelyiségbe. A kerek terem nagyon hasonlított a miénkre, de sokkal több puha, nagy fotel volt itt, illetve arany és vörös volt minden. 

- Gwen?- hallottuk meg a hangot, mikor beléptünk a festményen - Te mit keresel itt?

- Szia Lily! - mosolyogtam az egyik fotelben ülő lányra.

- Na, ne mondd ám, hogy már te is ezeknek a hülyéknek a bulijára jársz. 

- Evans! - jött a kiáltás egy egyik lépcsősor aljából - Mindig imádom, mikor így magasztalsz. 

- Potter. - mondta Lily, rá sem nézve a szemüveges fiúra.

- Hali, hölgyek! - mosolygott felénk James - Nem beszélnétek rá Evans-t egy jó kis bulira? 

- Ne is álmodj róla! - sziszegte a vörös lány - Inkább örülj annak, hogy nem jelentem a dolgot McGalagonynál. 

- Ugyan, Evans! - karolta át a lányt - Az egész Griffendél titkot tud tartani, nehogy már te ne tudj!

- Majd meglátjuk!

- Ugyan már! Ezt mondod évek óta. - intette le James, majd a lépcső felé mutatott, ahonnan az imént érkezett - Erre gyertek!

A hosszú, csigalépcsőn felsétálva a hálókörletben találtuk magunkat. A folyosó legvégére sétáltunk, és ott nyitott nekünk ajtót James. Nicole-nak nem volt ismeretlen a hely, nekem viszont annál furcsább volt. Mint kiderült, a fiúk hálókörletében voltunk, és a Tekergők szobájába érkeztünk meg. Ez a szoba volt mágiával megnagyítva, és átrendezve a bulihoz. Az ágyak eltűntek, helyettük székek és itallal telerakott asztalok voltak, középen pedig egy tánctér. A helységben körülnézve nagyjából harminc ember lehetett rajtunk kívül. Pár griffendéles lány a táncparketten rázta magát, egy-egy pohárral a kezében, de a legtöbben kisebb csapatokba összeverődve beszélgettek. 

- Isten hozott a Tekergő barlangban! - mutatott körbe James. 

- Azt hittem, hogy a klubhelyiségben szoktátok tartani a bulikat. - fordultam felé, miközben igazi úriember módjára lesegítette rólunk a talárt, és egy nagy kupacba dobta, a többi tetejére. 

- Ott akartuk, de páran, élükön Evans-szel, hisztizni kezdtek az ötlet hallatán. - forgatta meg szemeit - Szerinte ugyanis megzavarnánk a magánszférát. 

- Végülis igaza van. - bólogattam, mire James csak megtekerte a fejét. 

- Tipikus prefektus... Na, de igazából jobb is így, mert ide azt engedünk be, akit akarunk. Mondjuk a mi házunkból bárki bejöhet... A teret megnagyobbítottuk, meg átrendeztük, bevetettünk pár hangtompító bűbájt, meg hasonlók. - magyarázta lazán. Nekem pedig megint el kellett csodálkoznom azon, hogy micsoda hihetetlen dolgokat művelnek ezek négyen. Olyan varázslatokat csinálnak meg, amik egy profi felnőttnek is okozna némi fejtörést. 

- Én lelépek valami piáért! - szólalt meg Nicole, és mint aki otthon érezte magát, otthagyott egyedül. Azért egyedül, mert közben már James is eltűnt, azzal az ürüggyel, hogy megpróbálja rávenni Lily-t, hogy csatlakozzon hozzánk. Viszont volt egy olyan érzésem, hogy ha ez az évek során eddig nem jött össze, akkor ma sem fog. 

- Nagyon csinos vagy. - hallottam meg a halk hangot a hátam mögött, minek hatására ijedten pördültem meg. 

- Ó! - mosolyodtam el - Szia!

Gwen

- Hoztam neked italt. - nyomott a kezembe egy kelyhet, amiben valami barnás folyadék volt.

- Mi ez? - szagoltam bele, és elhúztam az orrom a szúrós szagra.

- Ogden féle lángnyelv whisky.

- Hát... nem igazán szoktam alkoholt inni.

- Akkor hozhatok valami mást is. - ajánlotta egyből a szürke szemű fiú, és már indult is.

- Ne, Sirius! Várj! - fogtam meg a kezét, és visszahúztam - Jó lesz ez is. Maradj csak! Megkóstolom.

- Hát jó. - mosolyodott el megint, én pedig a számhoz emeltem a poharat.

- Ahhhh... - húztam el a számat, mikor az alkohol marni kezdte a szám belsejét, majd a torkomat - Uhhhh... Fogadjunk, hogy azért mosolyogtál már előre, mert tudtad, hogy mi lesz a reakcióm. - löktem meg a mellkasát. 

- Nem. - rázta meg hosszú haját - Csak örülök, hogy eljöttél.

- Tényleg? - néztem a szemébe hirtelen.

- Aha. - bólogatott - És? Hogy tetszik a buli? 

- Hát eddig nem rossz. - emeltem meg a poharamat - De még csak pár perce vagyok itt. 

- Hahóóó! - ugrott hirtelen mellém Nicole, két pohárral a kezében - Hoztam neked italt. - mondta, és az üres kezembe nyomta a poharat. Most nagyjából úgy nézhettem ki, mint valami alkoholista, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik pohárból vedeljen. - De látom, már iszol. Gyerünk, húzd csak le azt, és kóstold meg amit hoztam.

- Lassíts, oké? - szóltam rá barátnőmre, kinek leheletéből érződött, hogy már legalább egy felest lehúzott, és aki már régen nem figyelt rám, ugyanis minden figyelmét a velünk szemben álló fiúra összpontosította.

- Hali, Sirius! - mosolygott rá teli szájjal a fiúra.

- Szia! - köszönt vissza neki a fiú, majd belekortyolt a poharába, és elkezdett másfelé nézegetni.

- Nagyon jó a buli. - nyomult tovább Nicole. 

- Kösz! Öhm... Most megyek, érezzétek jól magatokat! - felelte, majd további szó nélkül magunkra hagyott. 

- Láttad, hogy milyen zavarba volt miattam? - sipítozta Nicole a fülembe, én pedig elnevettem magam. 

- Zavarba? Hát szerintem nem lehet olyan könnyen zavarba hozni. 

- Jajjj, kis butus! - intett le barátnőm - Mit tudsz te erről? Kérdezett rólam? 

- Nem. - néztem rá összehúzott szemekkel előző mondata miatt. 

- Elmegyek még egy kis italért. - mutatta fel üres poharát, miután lehúzta a tartalmát. 

- Ez aztán a remek buli. - mondtam magamnak, mikor újra magam maradtam. Egy pár percig csak álldogáltam egy helyben, majd sarkon fordultam, és elindultam a kijárat felé. Mégis mit gondoltam? Hogyan érezhetném magam jól egy ilyen bulin? 

- Gwen? - szólított meg egy hang, mikor a szinte már kihalt klubhelyiségben jártam. Lily volt az, aki ugyan ott ült, ahol legutoljára. Intett nekem, én pedig odasétáltam hozzá, és leültem mellé az egyik fotelbe. Tényleg sokkal puhább és kényelmesebb volt, mint amik a mi klubhelyiségünkben voltak.  - Máris mész? 

- Nem nekem való ez a buli. - a poharakat, amik még mindig a kezemben voltak, letettem az egyik kis asztalra.

- Mi történt? - csukta be az ölében fekvő Bájitaltan könyvet, és közelebb hajolt hozzám. 

- Ahhhh... - sóhajtottam egy mélyet - Igazából én magam sem tudom. Nem is értem, hogy miért jöttem el. 

- Mert Black megverte Nicole-t a köpkövezésnél, nem? 

- Az is benne van, de Sirius már előtte is említette a bulit. Mármint, hogy jöjjek majd el egyszer. - magyaráztam neki, ő pedig egyre nagyobb érdeklődéssel figyelt. 

- Tényleg? Érdekes... Na, mindegy. Mesélj csak tovább!

- Igazából nincs mit mesélnem. Csak nincs valami nagy kedvem ehhez az estéhez. Nicole egész este Sirius-ról áradozik, és nincs hangulatom hozzá, hogy hallgassam. 

- Black-ről áradozik? - nevette el magát. 

- Meg van győződve arról, hogy tetszik Sirius-nak, és csak azért hívott meg minket a bulira. 

- Te jó ég! - a hasát fogva kacagott tovább Lily - Mégis ki az a hülye, aki Sirius-tól vár bármi olyat, ami egy lapon említhető a szerelemmel. 

- Hát... ja. - mosolyogtam lehajtott fejjel. 

- Te jó ég! - hirtelen komoly hangneme váltott a vörös lány - Te! Te vagy az!

Lily

- Mi? - néztem rá zavartan, és nem tudom, hogy az alkoholtól-e, de lángolni kezdett az arcom. 

- Neked tetszik Sirius? - kérdése inkább hatott kijelentésnek. 

- Mi? - kérdeztem újra, de nem tudtam értelmes választ adni - Én... én nem... nem tudom. 

- Jesszus! Gwen! - mosolyodott el - Tetszik neked az a hülye? 

- Fogalmam sincs. - vontam meg a vállamat, és beleittam az egyik pohárba. Ez nem az a pohár volt, amit Sirius adott, hanem a Nicole-féle, és ez a lötty ezerszer erősebb és rosszabb volt, mint a lángnyelv whisky.

- Ez nagyon édes. - mosolygott tovább Lily.

- Az előbb még hülye volt. - nevettem el magam.

- Mindenki változhat. - legyintett.

- James is? 

- Kivéve James Potter. - tekerte meg a fejét - De hagyjuk a fiúkat. Mit iszol? - nézett bele a poharamba.

- Az lángnyelv whisky, ez meg valami borzalom. - mutattam a kezemben lévő poharat. 

- Szerezzünk még piát, és felejtsük el a fiúkat. - ajánlotta, nekem pedig tátva maradt a szám. Lily Evans bulizni akar? 

- Ha visszajössz velem a buliba, akkor benne vagyok. Legalább lesz egy jó társaságom odafent. - böktem a lépcső felé. 

- Menjünk! - pattant fel, és karöltve visszamentünk a Tekergők szobájába.